2011. június 12., vasárnap

Új tanösvény a Rekettyés-tavak közelében

Alsó-Rekettyés-tavacska (turistika.sk)
Június 11-én új turistaúttal gazdagodott a Magas-Tátra. Hivatalosan is megnyitották a Csorbatót (Štrbské Pleso) Podbanszkóval (Podbanské) összekötő, zöld jelzésű turistaútból északi irányban elágazó, majd egy nagy hurokban ugyanebbe a turistaútba visszaérkező tanösvényt. A teljesen új nyomvonalú, 4,5 km hosszú ösvényen a természetnek a 2004. novemberi pusztító vihar utáni megújítása érdekében alkalmazott különböző megoldásokat szeretnék bemutatni a látogatóknak. A 250 hektáros területen elvégzett munkálatok 322.000 €-ba kerültek.

„A Tátrát ért természeti csapás után több intézmény is részt vett ebben a projektben, melynek során állami és magántulajdonban lévő területeken modellezik az erdők megújulásának folyamatát. A terület egy részéhez nem nyúltak hozzá, ott megfigyelhetjük a természetes regenerálódás folyamatát. Egy másik területen viszont láthatjuk, mit tehet az ember az erdők megújításáért. A tanösvényen sétálva megismerhetjük, hogyan birkózik meg a természet és az ember azzal, ami 2004-ben történt a Magas-Tátrában” – mondta a projekt egyik vezetője.
„A tanösvény ötlete nem sokkal az emlékezetes szélvihar után vetődött fel. Nagy nyomás nehezedett ránk akkoriban, hogy termeljük ki az egész területet. Most itt van ez erdő közepén egy oázis, ahol az emberek láthatják, hogy a természet hogyan gondoskodik önmagáról” – mondta el Tomáš Vančura, a TANAP akkori igazgatója.

A szóban forgó területen eddig nem vezetett jelzett turistaút, így a Magas-Tátra legkisebb tavai közé tartozó Rekettyés-tavacskákat (Rakytovské pliesko) sem lehetett megközelíteni. A fenti térképvázlaton sárga színnel van jelölve az új tanösvény, az ennek vonalán látható sárga karikák az információs táblák helyét mutatják. A pirossal jelzett útvonal valójában a Csorbató – Podbanszkó közötti zöld jelzésű turistaút, az ebből északra elágazó, kék jelzésű turistaút pedig a Jamszkó-tóhoz (Jamské pleso), majd tovább a Krivánra vezető kék jelzésű turistaúttal azonos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...