Egy nemzeti park, két TANAP Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2011/02/05
Hirdetés

 

 

Miklós Lászlót, a Magyar Koalíció Pártájnak mezőgazdasági és környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó alelnökét is meghívták a szlovák parlament illetékes bizottságának január 27-i ülésére. Az ülés központi témája a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) új védettségi övezeteinek kialakítása volt. A volt környezetvédelmi miniszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy a védett területek felülbírálatát a természeti értékek alapos szakmai értékelésével kell kezdeni.

 


Véleménye szerint a zónákba sorolás csak másodlagos jelentőségű, fontosabb a konkrét területek védettségi fokának és határainak szabályozása. A volt miniszter egy természetvédelmi szervezet létrehozását támogatja a TANAP Állami Erdészetének és a TANAP Igazgatóságának összevonásával.

 

 

Forrás:

 

 

 

Néhány olvasónak, talán még gyakorlott Tátra-járóknak is furcsa lehet ez a kettősség, ami a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) körül tapasztalható. A korábbi egységes szervezet 1995-ben vált két részre. Az eredeti TANAP-ból megalakult a TANAP Igazgatóság (Správa TANAPu), és mellette megalakult a TANAP Állami Erdészet (Státne lesy TANAPu). A TANAP igazgatóság fő feladata a természetvédelem, de emellett kutató és megfigyelési feladatai is vannak. A TANAP Állami Erdészet fő feladata az erdőgazdálkodás, de hozzá tartozik pl. a TANAP múzeuma, könyvtára, botanikus kertje, valamint a turistautak jelölése, karbantartása is. A védett területek átminősítésével együtt ezt a két szervezetet szeretnék most ismét összevonni, ebben a kérdésben azonban az előző szlovák kormány két magyar minisztere, a mezőgazdasági és a környezetvédelmi miniszter sem értett egyet.

 

Hirdetés
Hirdetés