2011. február 15., kedd

122 évvel ezelőtt a Gerlachfalvi-csúcsra

Turisták Lapja 1899
A Magyarországi Kárpátegyesület Budapesti Osztálya kiadásában jelent meg 1889-től a Turisták Lapja című folyóirat, amely a századforduló legjelentősebb magyar nyelvű szaklapja volt. A lap első évfolyamának 5., októberi számban jelent meg Páter Kálmánnak, a Kárpátegyesület titkárának leírása a Gerlachfalvi-csúcs megmászásáról. A túrára Franz János vezetésével, Dénes Ferenc társaságában 1889. július 10.-én került sor. Páter Kálmán igen élvezetesen, teljesen közérthetően írta le a túra történetét. A cikket teljes egészében az akkori helyesírással teszem közre, úgy gondolom, ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy abban a korban, azon a helyszínen érezzük magunkat. Terjedelme miatt a beszámolót két részre osztottam, az alábbiakban az első rész olvasható, a befejező, második rész a következő héten lesz olvasható a honlapon.

Kirándulás a Gerlachfalvi csúcsra. (1. rész)

A Gerlachfalvi-csúcs Ótátrafüredről
Régóta bántott már annak tudata, hogy mint a Kárpátegyesület titkára, még nem jártam be a Magas Tátra nevezetesebb pontjait, és hogy külö­nösen a csúcsok közül csak az úgynevezett könnyebb csúcsokat ismertem saját tapasztalatomból. Ennek folytán készséggel elfogadtam a Weszter-lakban nyaraló Dénes Ferencz tanár úr meghívását a Gerlachfalvi csúcs megmászására annál is inkább, mert ilyen kipróbált turista társaságában minden kirándulás kétszeres érdekkel bír a laikusra nézve.
Megállapodásunkhoz képest tehát f. é. július 9-én, midőn azt tapasz­taltam, hogy a légsulymérő mindinkább feljebb emelkedik és a felhők magasan felette járnak a legmagasabb csúcsoknak, Weszterlakban megje­lentem Franz János kalauz kiséretében, hogy onnan még az este a felkai völgyben lévő Hunfalvy-menházba menjünk éjjeli szállásra. Nem találván hon Dénes tanár urat, ki késő estig a felkai völgyben egy uj út tracirozásával volt elfoglalva, magam voltam kénytelen a nevezett menházhoz még az esti órákban felmenni és útitársamat ott bevárni.
Nem nevezhető kellemesnek az ilyen menházban való meghálás, mert a kemény fekhelyhez nem szokott turista, hogy ha még előtte való nap nem töltött el legalább egy álmatlan éjszakát, itt ugyan ki nem piheni magát, hanem másnap reggel inkább azt tapasztalja, hogy minden tagja ugy fáj, mintha jól eldöngették volna. Ezt tapasztaltam én is, midőn másnap reggeli 4 órakor a menház előtti tornáczon széjjelnézve, a tiszta kék eget és violaszínben játszó hegyormokat csodáltam. Mig úti­társamra várakozva a menház bérlőjétől kiszolgáltatott forró kávét elköl­töttem, ezen bérlő, ki egyúttal képesített és sokat tapasztalt kalauz is, sok mindent beszélt nekem a Gerlachfalvi csúcs megmászásáról; elbe­szélte, hogy ez évben még senki sem mászta meg a csúcsot, hogy álta­lában a múlt évben történt szerencsétlenség óta, melynél a Mahler nevű kalauz életét vesztette és a vele volt turista a lábát eltörte, nem igen mernek a turisták oda felmászni; megmutatta a helyet, hol ezen szeren­csétlenség történt, és azt, honnan a szerencsétlenség áldozatait lehozták. Képzelhető, hogy ezen elbeszélések nem voltak arra valók, hogy a kirán­dulásra bátorítólag hassanak, és azért a bőbeszédű Cicerone hozzá is tette, hogy rólam felteszi, hogy 5 óra alatt felérek a csúcsra, és hogy rendes körülmények között ezen kirándulásnál nem történhetik baj, ha a vezető magát szorosan a Kárpátegyesület közegei által jelzett útirányhoz tartja és a létesített biztonsági készüléket a turistákkal okszerűen hasz­nálatba véteti.
Erről meggyőződendő, tehát Franz vezetővel útnak indultam reg­geli 1/2 5órakor, és miután nemsokára utolért bennünket Dénes tanár úr, kit a felkai tó feletti parton bevártunk, rövid pihenés után 5 órakor foly­tattuk az utat. Az ugynevezett Virágos kertnél balra fordulván, a Ger­lachfalvi csúcs keleti lejtőjének lábához jutottunk és egyik szakadékának tövén megpillantottuk a lánczokat, melyek utunk kezdetének irányát jelezték. Ezen lánczokat a Magyarországi Kárpátegyesület 1885-ben erősíttette a sziklához, és ezeknek az a rendeltetésök, hogy a turista bennök megkapaszkodva négykézláb felmászhasson a körülbelől 10 méter magas és majdnem függélyes sziklára, mely ezen vízmosást a felkai völgy felől elzárja. Van a gerlachfalvi csúcsnak keleti oldalán, tehát a felkai völgy felől még több ilyen patak medre, de a többi egyáltalában ember által meg nem közelíthető, és ennek folytán a gerlachfalvi gerinczre kelet felől csakis ezen az egy úton lehet, feljutni.
A Gerlachfalvi-próba
Miután ezen az első próbán szerencsésen átestünk, útunkat a meredek patak medrében egyenesen felfelé folytattuk, minden alkalmas lábnyomot a gyepes zergelegelőn, helyenként a kisebb lépcsőzetes szik­lákat felhasználva és mindig a gerincz felé tartva. Hogy milyen rohamos itt az emelkedés, kitűnik abból, hogy amint 6 óra 30 perczkor a gerinczre felértünk, már meghaladtuk a 2440 méter magasságot, tehát már körülbelül egy magasságban voltunk a velünk szemben lévő Nagyszalóki csúcscsal. Itt a gerinczen körülbelől 15 perczig megpihentünk, hogy a magunkkal hozott élelmiszerekből egy kis villásreggelit elköltsünk, és ez által a túlságos izzadás által beállott erővesztést némileg helyre pótoljuk. A kilátás innen már nagyon érdekes: kelet felé már látjuk mind a nagyobb csúcsokat és gerinczeket a Lengyelnyeregtől kezdve a Lomniczi csúcsig; észak felé még a Kis-Gerlachfalvi csúcs zárja el a kilátást, ellenben nyugat felé mélyen belátni az úgynevezett katlanba. A katlan a gerlachfalvi csúcs délkeleti lejtőjén képződött mély völgyfenék, melynek körvonalai messziről meglátszanak, és mely a Kis-Gerlachfalvi csúcs gerinczét két felé választja, és alsó szélén megint egy hatalmas tömbbé egyesíti. Ezen katlan felülről tekintve igen érdekes és tanulmányozása nagyon instructiv, mert Dénes útitársam magyarázatai szerint, innen vilá­gosan látható, hogy képződött ezen katlan oldala és alsó széle az oldal- és fenék-morénák által.
Itt a gerinczen pihenve bevártuk az utánunk jövő másik kirán­duló csoport megérkeztét, melynek tagjai — Gömöry úr és két veze­tője — hatalmasan kapaszkodva és előre törtetve vagy egy negyed órával később szintén felértek a gerinczre. Rövid pihenés után innen 6 óra 50 perczkor közösen folytattuk utunkat, mely mindenek előtt a kat­lannak felülről való megkerülésére vezetett. Igazság szerint már nem­sokára fel kelletett volna érnünk a csúcsra, mert a magassági külön­bözet a csúcs és gerincz között csak mintegy 260 métert tesz, melyet rendes körülmények között félóra alatt kényelmesen meg lehetne tenni. Itt azonban nem ugy van a dolog, mert az út leghosszadalmasabb és legfárasztóbb része még csak most kezdődik. A tulajdonképeni főcsucsot t. i. csak a délnyugati oldaláról lehet megmászni, és hogy a turista oda eljuthasson, kell hogy a katlan keleti oldaláról annak nyugati oldalára átmenjen, onnan pedig a Kis-Gerlachfalvi csúcsot megkerülve, a batizfalvi völgybe nyúló lejtőre ereszkedjék és útirányát észak felé fordítva, 7 oldalgerinczet meghágva, a tulajdonképeni csúcsot délnyugat felől meg­közelítse. Ezen út, a mint jelenleg sárga színnel jelezve van, hol felfelé, hol lefelé vezet, a mint az ember egy oldalgerinczet vagy sziklákba vájt vízmosást keresztül szel, és mégis ugy a hogy jelezve van a legegye­nesebb és legczélszerűbb, mert habár többnyire négykézláb kell rajta előre haladni és a turista majdnem annyit dolgozik a kezeivel mint a lábával, lehetőleg megtartva az elért magasságot, a lehetőségig egyenes irányban visz czélunk felé. Minden letérés a jelzett útvonaltól legott meg­boszulja magát, a mit mi is tapasztaltunk, midőn sietve előretörő úti­társaink egy menedékes vízmosásban lebocsátkozva, mintegy 50 métert vesztettek az elért magasságból, és a jelzés hiányában oly irányban igyekeztek maguknak utat keresni, a hol nem volt lehetséges a tovább hatolás. Miután eléggé meggondolatlanul mi is követtük őket ezen hinárba, onnan csak úgy juthattunk ki. hogy visszafordulva az útjelzés felkere­sésére indultunk különböző irányban; miután pedig ezen keresésnél a mi társaságunk előbb találta meg az utat mint az utánunk jött kirándulók csapatja, annálfogva mintegy 10 perczczel előbb jutottunk fel a Gerlach­falvi nagy csúcsra, körülbelől 8 óra 30 perczkor.
A Gerlach csúcstömbje
Felérve a 2663 méter magas csúcsra, Magyarország ezen legma­gasabb pontján mindenek előtt letelepedtünk és nem szólottunk semmit, mert lihegni is alig bírtunk, annyira elállt a lélegzetünk a hossza­dalmas kapaszkodásban. Aránylag nagyon is gyorsan jutottunk fel ide, mert a felkai völgyben lévő Hunfalvy-menháztól való elindulásunk óta nem egészen telt 3 1/2 óra és már fent voltunk a főcsúcson, holott a tájékoztató és kalauzkönyvek ezen útra legalább is 5 órát számítanak. A mi felmenetelünk azért nem is mondható normálisnak, mert az a gerincztől kezdve valóságos versenyfutás, illetve versenykapaszkodás volt, mely mindnyájunknak rendkívüli erőmegfeszítésbe került.
A Gerlachfalvi csúcs configuratiója szerfelett érdekes. Alulról tekintve az ember massziv tömbnek képzelné, melyen nehéz volna a tulajdonképeni legmagasabb pont megjelölése. Pedig az nincs ugy, mert a Gerlachfalvi csúcs nem egyéb, mint egy keskeny, északról délfelé húzódó, 700 méter hosszú gerincz, melyen négy vagy öt tulajdonképeni csúcs van; ezek között a középső a legmagasabb, miután néhány méterrel meghaladja a többit és a gerinczet. A csúcs kiterjedése aránylag csekély, mert a felülete alig nagyobb mint egy kis szoba, és azon sincsenek a sziklák egy színvonalban, hanem lépcsőzetesen egymás tetejébe rakva, ugy hogy a csúcs legmagasabb pontját csak egy akkora szikla képezi, melyen csak egy ember fér el. Egy emberi kéz csinálta kőpyramis képezi a másik legmagasabb pontját, melyre azonban nem tanácsos felmászni. A többi csúcs hasonló ezen legmagasabbhoz és csak néhány méterrel különbözik egymástól magasság dolgában. A főgerincz legdélibb pontját a Kis-Gerlachfalvi csúcs képezi, a hol a gerincz kétfelé válva az előbb említett katlant zárja magába és rohamosan ereszkedik alá a kétfelőli mély völgybe, t. i. a batizfalviba és felkaiba.
A kilátás a Gerlachfalvi csúcsról nagyszerű. Átlátni innen az egész Magas Tátrán, valamennyi csúcsát és főgerinczét világosan meg lehet különböztetni, ellenben a völgyek közül csak kettőt és a tavakból csak egyet lehet látni. E részben tehát szegényesebb innen a kilátás mint például a Tengerszemcsúcsról, honnan viszont nagyon sok tavat és 4 nagy völgyet lehet végiglátni. Imponáló a kilátás a Gerlachfalvi csúcsról leginkább azért, mert minden irányban szabad kilátás nyílik és domináló magas­ságával semmiféle más csúcs nem versenyezhet. Július 10-ike ez évben egyike volt a legtisztább és legforróbb napoknak, melyen még itt e ren­geteg magasságban is teljes szélcsend uralkodott és a lég körülbelől 6-8° R. hőmérséklettel bírhatott. A mi felhő e napon a délelőtt fo­lyamában képződött, az jóval magasabban járt felettünk, a Tátra csúcsaira sehol meg nem ülepedett és a kilátást egy irányban sem gátolta. Csak az volt sajnálandó, hogy a levegő a hosszas szárazság miatt nem volt eléggé átlátszó és a messze távolban a tájék részletei már nem voltak kive­hetők. Legszebben láttuk mégis a Hernád völgyében égő valamelyik falu­nak füstjét, mely füstoszlop egyenesen ég felé emelkedve velünk egy magasságot ért el és a felhőkben oszlott szét.

A történet hamarosan folytatódik…

Kapcsolódó hivatkozás: A Magas-Tátra tetején (2010)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...