2022. szeptember 30., péntek

Egy szokatlan lavinabaleset anatómiája

Valószínűleg nincs olyan, a Magas-Tátrát ismerő-szerető turista, akit ne ért volna váratlanul vagy egyenesen sokként a lengyel páros szeptember 21-én bekövetkezett tragédiája. Könnyen lehet, hogy a magashegyi turisták java részét, akik ilyenkor még bőven az őszi útjaikat tervezik, ez az eset döbbentette rá, hogy akár a téli zárlat előtt is megtörténhet ilyesmi. Nem is csoda, hiszen még kb. öt hét van hátra az őszi szezonból, a lavinákkal kapcsolatos előrejelzés-szolgáltatás indulásáig, és gyakorlatilag hónapok a valódi tél kezdetéig.
Nem csak a Tátrában, de az északi féltekén szinte bárhol általában decemberben kapunk hírt az első lavinabalesetekről. Ritkán, de októberben is előfordulnak balesetek, Szlovákiában az eddigi legkorábbi lavinabaleset 1974. október 17-én következett be.
Ami engem illet, jó pár éve követem a lavinákkal kapcsolatos eseményeket szerte a világon, ezek közül egy október 7-i eset volt a legkorábbi még 2017-ből.
Fontos figyelembe venni, hogy a balesetektől függetlenül a magashegységekben nem ritkák a szeptember közepén havat hozó hidegbetörések. Ezeket eddig nem feltétlenül kapcsoltuk össze a lavinaveszéllyel, de nagyon is indokolt, hogy ezt megtegyük.
Mi is kell a lavinához?
Három dolog: instabil hótakaró, megfelelő meredekség és egy külső (pl. emberi) vagy belső (a hó szerkezetét érintő, spontán) túlterhelés.
A meredekség a legegyszerűbb, a 30-45 fok közötti tartomány, azon belül is a 37-38 fok számít kritikusnak.

2022. szeptember 28., szerda

Közel fél tonna hulladék került zsákokba

Az önkéntesek közel negyed tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tátrai Nemzeti Parkban a szeptember 24-én megrendezett „Čisté hory” (Tiszta hegyek) hulladékgyűjtési akció során. A már a korábban összegyűjtött hulladékkal kiegészülve a teljes mennyiség további több mint 200 kilogrammal nőtt, és még tovább fog növekedni, mivel továbbra is töretlen a Tátra megtisztítása iránti érdeklődés.
Szeptember 23-n három önkéntes csoport látott munkához: a csorbai (Štrba) iskolások a Poprádi-tó (Popradské pleso) és a Szimbolikus temető környékét, a tátralomnici óvodások és a Csehszlovák Kereskedelmi Bank (ČSOB) munkatársa pedig Tátralomnic településre és környékére összpontosítottak. Azon a napon összesen 213 kilogramm szemét került zsákokba. A rendezvény napján, amely a szlovák Környezetvédelmi Minisztérium „Čisté Slovensko” (Tiszta Szlovákia) kezdeményezésének keretében immár 44. alkalommal került megrendezésre, 750 résztvevőnek további 246,7 kilogramm hulladékot sikerült összegyűjtenie.

2022. szeptember 26., hétfő

„Medvedí rok” tanösvény, avagy egy év egy medve életében

„A gyönyörű Poduplaszki-völgyön (Bielovodská dolina) keresztül vezető útvonalon lépésről lépésre bemutatjuk Önnek erdeink legnagyobb vadállatainak meglepően békés természetét. Együtt megnézzük, hogy az év különböző időszakában mivel töltik a medvék az idejüket, hol tartózkodnak, mi történik az életükben. Talán meglepődik, ha megtudja, hogy a medvék étrendjének akár 90%-a növényi táplálékból áll – általában fű, fekete vagy vörös áfonya után kutatnak. Az embert semmiképpen sem tekintik potenciális zsákmánynak. A medvéktől nem kell félni, de fontos tudni hogyan viselkedjünk annak érdekében, hogy ha találkozunk velük, a viselkedésünket ne tekintsék fenyegetésnek. Ezen a tanösvényen azt is megmutatjuk, hogyan kell ezt megtenni! Ezen kívül bemutatjuk hogyan lehet észrevenni a medvék nyomait, ürülékét és a természetben való jelenlétük egyéb jeleit. A látogatókat a jól ismert szlovák ökológus és természetvédő Erik Baláž kíséri el, aki 300 esetnél hagyta abba a medvékkel való találkozások számolását. Erik 15 éve intenzíven figyeli a medvéket, ez inspirálta a „Strážca divočiny„ (A vadon őre) című film elkészítésére és a „Posledná pevnost” (Az utolsó erőd) című könyv megírására.

2022. szeptember 22., csütörtök

Figyelmeztetés a hétvégén a Tátrába készülőknek

Előttünk áll a hétvége, valószínűleg sokan terveznek kirándulást a Tátrába, mert az előrejelzések optimisták a hétvégét illetően, így hát miért ne?...
Csütörtök estére várhatóan megszűnik a csapadék. A hótakaró vastagsága a Lomnici-csúcson 43 cm, a Kasprowyn 33 cm, a Gąsienica-völgyben 25 cm. Ez 12 éve a legnagyobb hótakaró szeptemberben. A csúcsokon a hőmérséklet a nap 24 órájában negatív.


Legtöbben valószínűleg hallottak Bibircs alatt szerdán történt tragédiáról, ahol egy hódeszka leszakadása magával sodort egy IVBV hegyivezetőt és feleségét. Meghaltak, mert a hatalmas mennyiségű hó maga alá temette őket. Ilyen rossz időben a mentés esélye nagyon csekély.

2022. szeptember 21., szerda

Kettős tragédia a Bibircs alatt

2022. szeptember 21-én egy lengyel hegyi vezető értesítette a Hegyi Mentőszolgálatot (HZS) arról, hogy egy kollégája és egy másik személy valószínűleg egy hódeszka leszakadása miatt lezuhant a Bibircs (Bradavica) alatti Virágoskerti-csorbából (Kvetnicové sedlo) a Szalóki-völgy (Slavkovská dolina) irányába. Az eset időpontjában erősen havazott, a ködben kb. 50 m volt a látótávolság. A hegyimentők a kedvezőtlen körülmények miatt nem tudtak helikopterrel a helyszínre repülni, ezért földi úton indultak a lavina helyszínére. Miután megérkeztek az vályú alá, nem találtak senkit, így a hó alatt kezdtek kutatni. Körülbelül egy órás keresés után sikerült mindkettőjüket megtalálni, de sajnos életjelek nélkül. Az áldozatok holttestét – amint az időjárási viszonyok lehetővé teszik – helikopterrel szállítják le a hegyről.
Amint az a tatromaniak.pl oldalon olvasható, a baleset áldozata egy ismert lengyel IVBV magashegyi vezető, kitűnő hegymászó és síalpinista, az Óriás-hegységben (Karkonosze) dolgozó GOPR hegyimentő Andrzej Sokołowski és felesége, Roksana Knapik.

A tátrai lucfenyők nagyon rossz állapotban vannak

A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) elemzése szerint a Tátrában élő lucfenyők nagyon rossz állapotban vannak. Ezt elsősorban a romló éghajlati helyzet és a környezetszennyezés befolyásolja. A tátrai lucfenyőerdők pusztulásának első tünetei már az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején megjelentek. Akkoriban a fő okok a kén-oxidok és nehézfémek légkörbe történő kibocsátása volt. A tátrai lucfenyők állapotát befolyásoló kritikus pillanat volt a 2004. novemberi emlékezetes szélvihar, amely hatalmas erdőterületeket pusztított el. A természeti katasztrófából lábadozó erdő egyre nehezebb időjárási körülményekkel találkozik, amely a fokozódó globális felmelegedéshez köthető. Ez melegebb nyarat, rövidebb telet és a környezeti egyensúly felborulását eredményezi, amelyek között ezeknek a sérülékeny fáknak növekedniük kell. A rekordmeleg év 2018 volt, de az idei év is nagyon meleg, és az éghajlati modellek azt jelzik, hogy a jelenlegi rekordok 20-30 éven belül az éves normát fogják jelenteni. Következésképpen a lucfenyők védelme az éghajlati veszélyekkel szemben az egyik legnagyobb kihívássá válik, amellyel a Tátra mindkét oldalán található nemzeti parkok szembesülnek.
Forrás és fotó: https://portaltatrzanski.pl

2022. szeptember 19., hétfő

Kétféle módon juthatunk fel a Tátra második legmagasabb csúcsára

A Tátra második legmagasabb csúcsára kétféleképpen lehet feljutni. A Lomnici-csúcsra (Lomnický štít, 2634 m) 1940-től közlekedik egy felvonó, amely először csak a csillagvizsgáló személyzetét szállította, de egy évvel később a nagyközönség előtt is megnyitották. Azóta több százezer embert vitt fel a csúcsra, ahová jelentősen kevesebben jutottak fel saját lábukon. Ráadásul az elmúlt 20 évben csak hegyi vezetővel lehetett feljutni. Mennyibe kerül a kabinos felvonó, illetve mennyit kell fizetni egy hegyi vezető szolgáltatásaiért, és mennyi időbe telik az egyik vagy a másik lehetőség?

2022. szeptember 16., péntek

A „Remény serpái” a Lengyel-Tátrában

Szeptember első hétvégéjén a Tátrát, különösen a Roztoka-völgyet (Dolina Roztoki), a Lengyel-Öt-tó völgyét (Dolina Pięciu Stawów Polskich) és a Halastavi-völgyet (Dolina Rybiego potoku) elárasztották a kék pólós „Remény serpái” (Szerpowie Nadziei). Ez volt a második alkalom, hogy az önkéntesek összefogtak, hogy a fogyatékkal élőknek lehetőséget adjanak arra, hogy megvalósítsák álmaikat – a hegyekben legyenek és megérintsék a felhőket.
Szeptember 3-án, szombaton a „Szerpowie Nadziei 2022” projekt 210 résztvevője indult el a Lengyel-Tátra turistaútjain. Két fő irányba tartottak: fogyatékkal élő embertársaink a kék pólósok segítségével a Lengyel-Öt-tó völgyébe és a Halastavi-völgybe indultak „saját Everestjük” felé.

2022. szeptember 14., szerda

A TOPR összegezte a 2022-es nyári szezont

A 2022-es nyári szezon már történelem, a lengyel Tátrai Önkéntes Mentőszolgálatnak (TOPR) ebben az időszakban is sok munkája volt. Hogy néz ki ez számokban? A lengyel hegyimentők most közzé tették az idei nyári szezon statisztikáját.
 
13 % - ennyivel kevesebb embernek segített a TOPR, mint 2021-ben.
332 - ennyi embernek segítettek idén (köztük 57 külföldinek. Egy évvel ezelőtt az arány 374/30 volt).
105 - ennyi embert kellett helikopterrel szállítani (egy évvel ezelőtt 110-et).
106 - ugyanannyi ember volt súlyosan beteg vagy sérült (116 egy évvel ezelőtt)
148 - ennyi ember szenvedett könnyebb sérüléseket (ugyanennyi egy évvel ezelőtt)
67 - ennyi embert mentettek sérülés nélkül (109-et egy évvel ezelőtt)
4 - ennyien sajnos nem tértek vissza a hegyről (egy évvel ezelőtt egy ember)
300 - ennyi mentőakciót hajtottak végre idén nyáron (tavaly 330-at)
97 mentés helikopterrel (82 egy évvel ezelőtt)
93 mentőexpedíció (azaz nagyobb mentőakcó)
 
Mint látható, a TOPR hegyimentői számára a nyári vakáció napjai is nagyon mozgalmasak voltak.
Forrás és fotó: https://portaltatrzanski.pl

2022. szeptember 12., hétfő

Turistaszámlálás a Tátrában

A Tátra szlovák oldalán augusztus első hetében tartották a szokásosan minden év nyarán megszervezett turistaszámlálást. A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) magashegyi környezetében egy nap alatt összesen 23 287 turistát és kerékpárost számoltak össze. A szlovák, cseh és lengyel mellett spanyol, francia, német és magyar szó is többször hallható volt. A leglátogatottabb hely ezúttal a Tarajka (Hrebienok) volt, amely a látogatók számában ezúttal felülmúlta a Poprádi-tavat (Popradské pleso).
Ótátrafüredről (Starý Smokovec) 2779 látogató siklóvasúttal jutott fel a Tarajkára, 1220 turista gyalog ment fel, 37 kiránduló pedig a kerékpár mellett döntött, és 11 kutya is bekerült a statisztikákba. A rangsorban a Poprádi-tó végzett a második helyen, ahová idén „csak” 3859 turista érkezett. Míg 2071 látogató a villamos vasút megállójától az aszfaltozott úton való túrázást részesítette előnyben, a maradék 1788 látogató a Csorbai-tó felől, a piros jelzésű túraútvonalon érte el a tavat. További 139-en kerékpárral érkeztek a tóhoz, ahová a két irányból összesen 76 kutya és eljutott azon a napon.

2022. szeptember 9., péntek

Két napig keresték a hegyimentők, majd hazasétált…

Szeptember 3-én, szombaton a késő esti órákban egy férfi arról tájékoztatta a Hegyi Mentőszolgálatot (HZS), hogy barátja nem tért vissza a hegyről a Poprádi-tóhoz (Popradské pleso), ahol találkozniuk kellett volna. Az eltűnt 57 éves lengyel turista az Omladék-völgyön (Zlomisková dolina) keresztül a Tátra-csúcsra (Vysoká), majd onnan a Róth Márton-csúcs (Ťažký štít) gerincén keresztül a Tengerszem-csúcsra (Rysy) szeretett volna feljutni. Nem volt nála mobiltelefon, így út közben nem lehetett kapcsolatba lépni vele.
A szlovák és lengyel hegyimentők részvételével vasárnap reggel keresőakció indult, amelyben többek között kutyák, helikopter és drónok is részt vettek, az eltűnt férfinak azonban nem sikerült nyomára bukkanni. A keresés hétfőn reggel folytatódott, majd aznap délután kapcsolatba lépett a hegyimentőkkel az a személy, aki az eltűnést bejelentette, és közölte, hogy a keresett turista hazatért. Az eset részletei nem ismertek, szerencse, hogy minden jól végződött, tény azonban, hogy a kommunikáció hiánya miatt több tucatnyi mentő vett részt a keresési műveletben.

2022. szeptember 7., szerda

Megvan a „Tátra királya” instant túra negyedik teljesítője

2022. július 1-én Demeter Tamásnak negyedikként sikerült teljesítenie a „Tátra Királya” instant túrát a Magas-Tátrában. Az Orbán Imre által az extrémebb kihívást kereső túrázók számára kiírt instant túrát korábban Tóth Tamás (2020. augusztus 21, 16 óra 20 perc), valamint 2020. augusztus 26-án Börcsök András (17:06) és Borosnyai Pál (17:36) teljesítették.
A Csorbai-tó (Štrbské Pleso), villamos vasút végállomás – Poprádi-tó (Poprádské pleso) – Tengerszem-csúcs (Rysy, 2499 m) – Hunfalvy-völgyi menedékház (Chata pod Rysmi) – Kapor-csúcs (Kôprovský štít, 2363 m) – Nefcer-vízersés (Kmeťov vodopád) – Kriván (Kriváň, 2494 m) – Szoliszkó menedékház (Chata pod Soliskom) – Elülső-Szoliszkó (Predné Solisko) – Csorbató (Štrbské Pleso) útvonalon teljesíthető túra távja 56,8 km, szintkülönbsége 4430 méter.
A túra teljesítésére gyalogosan 18 óra, futásban 9 óra 30 perc van megadva, az útvonal GeoGo alkalmazással teljesíthető, amely magában foglalja az összesen 101 GeoGo ellenőrző pontot is. Demeter Tamás a túrát fordított irányban (ami a kiírás szerint engedélyezett) 17 óra 03 perc alatt teljesítette.

2022. szeptember 5., hétfő

Szakértők szerint nem népesedtek túl a barnamedvék Szlovákiában

Cseh szakemberek megállapították, hogy Szlovákiában nem lehet a barnamedvék túlnépesedéséről beszélni, a populáció az elmúlt tíz évben stabilan valamivel több, mint 1000 egyed körül volt. A Kárpátok szlovákiai részén összegyűjtött több mint 2000 minta (medveszőrcsomó és medveürülék) DNS-vizsgálata alapján a prágai Károly Egyetem kutatói Pavel Hulva vezetésével 1056-ban adták meg a Szlovákiában élő barnamedvék becsült számát.
A szlovák Állami Természetvédelmi Hivatal (SOP) szerint – amely a hegyekben begyűjtötte és elemzésre Prágába küldte a DNS-mintákat – a statisztikai hibahatárt figyelembe véve a szlovákiai barnamedve-állomány nagysága 1012 és 1275 egyed között lehet. „A medveállomány nagysága jelentősen nem változott, a túlszaporodásra utaló esetleges jelek más körülményekkel, például a ragadozók magatartásának a változásával magyarázhatók” – mondta Dusan Karaska, a SOP főigazgatója. A szakemberek szerint a nyitva hagyott szemeteskukák, a hegyek lábánál termesztett kukorica, a csapdákban hagyott élelem, a szabad térségek beépítése azzal a következménnyel jár, hogy a medvék egyre jobban keresik az emberi lakhelyek közelségét és elveszítik természetes félénkségüket. „Mindez növeli az ember és a szlovákiai csúcsragadozó közti találkozás kockázatát” – mutatott rá Karaska.

2022. szeptember 2., péntek

Fotók és videók a Tátrából – 2022. augusztus 1-31.

Vadorzó-hágóból; Vésett-kő; Így jut fel a menedékházba, amit ott megiszunk; Esti varázslat; Erzsike-torony; Hunfalvy-hágó; Felső-Fátyol-tó; Útban a menedékházba; A Tengerszem a Barátról; Kereszt-nyereg; A Havasalja fehér, bozontos csodái; Elülső-Szoliszkó; Sas út; A Fecske-torony és a Villa-gerinc; 1919-ben a Tengerszem-csúcson.
2022 augusztusában ezeket a fotókat osztottam meg a www.magas-tatra.info oldal Facebook profilján, melyek megtekintéséhez mindenkinek jó szórakozást kívánok!



 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...