2021. május 3., hétfő

120 éve született Zofia Radwańska-Paryska

120 évvel ezelőtt, 1901. május 3-án Varsóban született
Zofia Radwańska-Paryska (1901-2001) botanikus, hegymászó és író, Witold Henryk Paryski felesége, a tátrai női hegymászás egyik kultikus figurája. 1921-től évente megfordult a Tátrában, intenzíven túrázott, gyakran egyedül. Sok emberrel ismertette meg a Tátrát, túrákat szervezett számukra, és a természetvédelem szószólója volt. 1923-tól hegymászó és sítúrákat tett a magashegyi környezetben, az 1930-as években az első lengyel hegymászónők közé tartozott, a Tátrában sok klasszikus és rendkívül nehéz, a tátrai hegymászóskálán VI-os erősségű utat mászott, és ő volt az első lengyel nő, aki feljutott a Matterhorn csúcsára. A hegymászásban elért figyelemre méltó sikerei mellett életének két fontos eseménye volt, amikor 1945-ben az első női hegymentő lett Lengyelországban, majd 3 évvel később sikeres hegyivezetői vizsgát tett, így az első lengyel női hegyivezetőt is benne tisztelhetjük.

Az 1920-as évektől kezdve folyamatosan jelentek meg írása a „Taternik” című folyóiratban. 1933-ban a varsói egyetemen botanika és földrajzi témákban doktori címet szerzett, az ehhez szükséges kutatásait a Tátrában végezte. 1938-ban végleg Zakopanéban telepedett le, majd két évvel később feleségül ment Witold Henryk Paryskihez. Férjével közösen két úttörő jelentőségű munka, az 1973-ban megjelent „Encyklopedię Tatrzańską” (Tátra Encoklopédia), majd az 1995-ben megjelent „Wielką Encyklopedię Tatrzańską” (Nagy Tátra Enciklopédia) társszerzőjeként is emlékezhetünk rá.
2000-ben a Lengyel Köztársaság elnöke a Parancsnoki Kereszt a Csillaggal állami kitüntetéssel jutalmazta. Zofia Radwańska-Paryska 10 hónappal férje halála után, 2001. október 24-én hunyt el, Zakopanéban, a Kiválóak temetőjében (Pęksowy Brzyzek) férje mellé temették el. Életéhez érdekes történelmi adalék, hogy élete során soha nem közlekedett a Gáspár-csúcsra közlekedő felvonóval.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...