2021. május 31., hétfő

Like a csúcson – avagy hogyan változtatja meg a közösségi média a Tátrát

Nem lehet vita tárgya, hogy a közösségi oldalak (a Facebook és az Instagram) megváltoztatják a turistákat és velük együtt a Tátrát is. A turisták valahogy túl fogják élni, de hogy a Tátra túléli-e, az még nem derül ki. Még kb. 10 évvel ezelőtt is, amikor megmásztunk egy tátrai csúcsot, elértünk egy magashegyi tavat, leküzdöttünk egy nehéz útvonalat, vagy csak készítettünk valahol egy gyönyörű fotót, barátainknak elküldve dicsekedhettünk el élményeinkkel. Kevés embernek volt honlapja vagy blogja, ahol meg tudta osztani tátrai eredményeit, élményeit. Néhány évvel ezelőtt, a közösségi média hihetetlen fejlődésével minden megváltozott. Lengyelország legnépszerűbb hegysége, a Tátra az egyik legtöbbet fotózott turistacélpont lett, a Tátrával foglalkozó Facebook-oldalak és csoportok több százezer követővel rendelkeznek. Fontos lenne azonban, hogy a még több lájkért folytatott harc ne váljon élet-halál harccá egy nehéz ösvényen, és hogy a tátrai természet túlélje ezt a Facebook-támadást.
Idén télen a Facebookon népszerűségi rekordokat döntöttek a jégcsákánnyal a kezükben a tátrai csúcsokat megmászó turisták fotói. Gyakran úgy tűnik, hogy az ilyen túrákról készült fényképek közzétételének lehetősége a legfőbb tényező, ami miatt egyáltalán ezekre a csúcsokra indulunk.

2021. május 28., péntek

Melyik orom a magasabb? Megmérték a Tátra-csúcs magasságát

Bármely hegycsúcs legmagasabb pontjára történő megérkezés kérdése általában egyszerűnek tűnik – a hegy legmagasabb pontjára kell tenni a lábát. A gond akkor kezdődik, amikor egy adott csúcsnak több orma is van, és első pillantásra nem látható, hogy melyik a magasabb. Így van ez a Tátra-csúcs (Vysoká, 2559 m) esetében is, amely a Tengerszem-csúcs (Rysy) szomszédja, és a „Nagy Tátra korona” csúcsainak sorába tartozik.
A Tátra-csúcsot megmászók többsége az 1955-ben fémkereszttel ékesített ormot mássza meg, de valóban ez a csúcs? Sok forrás szerint mindkét orom azonos magassággal rendelkezik, ami természetesen gyakorlatilag lehetetlen. „Nagyon valószínűtlen, hogy az ormok egyenlő magasságúak legyenek. Valamelyiknek magasabbnak kell lennie, akár csak egy centiméterrel, milliméterrel vagy egyetlen atomnyival is... Ez talán kissé szőrszálhasogatásnak tűnik, ezért a videót is próbáltuk humoros jellegűnek összeállítani” – írta Wojciech Garus, a következő videó szerzője.

2021. május 27., csütörtök

Tovább pusztul a tátralomnici Eurocamp

A Poprádi Járási Hivatal Környezetvédelmi Osztálya a befektető indítványára – a tervező személyében történt változás és a tervek átdolgozása miatt – leállította a tátralomnici (Tatranská Lomnica) Eurocamp komplexum korszerűsítési tervével kapcsolatos környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárást (EIA). A befektető jelenleg a korábbinál kisebb mértékű helyreállítást tervez, ami a helyreállítandó terület méretének és a javasolt épületek számának csökkenését jelenti.
Az indítványt a két magánbefektető, a kassai Eurocamp Develop – amely 2011-ben azzal a szándékkal jött létre, hogy az egykori Eurocamp helyén üdülőterületet létesítsen – és a poprádi Tatramat részvénytársaság április közepén nyújtotta be.
A befektetők átfogó terveket készítettek a lepusztult állapotú komplexum területének rekreációs célú hasznosítására nyaralókkal, hétvégi és apartmanházakkal, kulturális központtal, sporttevékenységekre alkalmas területekkel, a gyerekek számára szabadtéri szórakoztató központtal és bevásárlóközponttal.

2021. május 26., szerda

Síalpinista halálos balesete a Magas-Tátrában

2021. május 26-án egy síalpinista balesetét jelentették a hegyimentőknek a Hátsó-Gerlachfalvi-csorbából (Zadná Gerlachovská lávka). A 30 éves szlovák síalpinista a Kacsa-völgyi-Bendőbe (Gerlachovský spád) próbált lesíelni, azonban a jeges havon kicsúszott, majd eltűnt barátja látóteréből. A bejelentést követően a VZZS helikoptere két hegyimentővel a fedélzetén a Kacsa-völgybe (Kačacia dolina) repült, a helyszínre érkezve azonban életjelek nélkül találták meg a síalpinistát, aki a meredek terepen kicsúszva kb. 400 métert zuhant a völgy irányába. Ezt követően a szerencsétlenül járt szlovák férfi holttestét Ótátrafüredre szállították, ahol átadták a rendőrség szakembereinek.
Forrás és fotó: https://www.hzs.sk

2021. május 25., kedd

„Addig csinálom, amíg a testem azt nem mondja, hogy vége a játéknak”

„A sors csak annyit rak a válladra, amennyit elbírsz” – szokták mondani. Ebben az esetben ez nem metafora. Légszomj, izzadt ruha és meredek hegyek. A magashegyi teherhordók minden nap önként vállalják ezt. Közülük sokan több mint száz kg-ot pakolnak a vállukra, és elszántan indulnak útnak, hogy felvigyék az árut a távoli magashegyi házikókba, amelyeknek a teherhordás megszületése is köszönhető.
„Amikor kisfiú voltam, a szüleimmel túráztunk a Tátrában, és útközben találkoztunk egy magashegyi teherhordóval. Jól emlékszem, csodálkozva néztem, hogy ilyen hatalmas terhet bír cipelni. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, ami megragadt az emlékezetemben” – mondja René Bosman, a 19 éves fiatal teherhordó.
A teherhordáshoz hagyománya Szlovákia területén 900 évre nyúlik vissza. Legfőbb sajátossága, hogy az bár interneten sok érdekes tényt és történetet lehet olvasni róla, de a teherhordással kapcsolatos minden tudást és tapasztalatot csak szájhagyomány útján, azaz az egyik generációtól a másikra történő öröklődés útján adják tovább.

2021. május 22., szombat

Fotók és videók a Tátrából – 2021. május 1-15.

A Lomnici-csúcson
; A Tátra 7600 méter magasságból; A Hegyes-Rohács és a Placslivó; Éjszaka a Kalata-réten; A Kriván egy Podbanszkó melletti tisztásról; A Hosszú-tavi menedékház néhány nappal ezelőtt; Vajon a Tátra mely része látható a képen?; Esti fények Lengyelország legmagasabban fekvő településén, háttérben a Giewonttal; Tavaszi napsütés a Tátra északi oldalán; Az a bizonyos kereszt, amit sokan láttak már közelről, és talán még többen szeretnének megérinteni; Tegnap kilátás a Tátrára Skomielna Biała településről; A Hincó-tavak, ritkán látható perspektívából; A Tátra havas csúcsai Bańska Niżna településről; TOPR gyakorlat a Csubrina közelében, Nowy Wiśnicz vára és a Tátra.
2021. májusának első felében ezeket a fotókat osztottam meg a www.magas-tatra.info oldal Facebook profilján, melyek megtekintéséhez mindenkinek jó szórakozást kívánok!

2021. május 20., csütörtök

Egyirányúsítva megnyitják a Zawrat – Świnica közötti turistautat

2020 nyarán a Tátrai Nemzeti Park (TPN) felújította a Zawrat és Svinica (Świnica) közötti turistautat, amelynek egy részét 2018-ban elmosta egy sziklaomlás. A turistaút 2021. június 1-től ismét nyitva áll a turisták előtt, a korábbiakhoz képeszt azonban egy fontos változással – mostantól a Zawratról a Svinica felé egyirányú forgalom lesz érvényben.
Ezt a döntést biztonsági okok diktálják, amely összhangban van a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) vezetőjének ajánlásaival. Az elmúlt években a magashegyi turistautakon megnövekedett turistaforgalmat figyeltek meg, ami torlódásokat okoz, ez pedig a meredek és kitett helyeken közvetlen hatással van a biztonságra. A TPN és a TOPR szerint a Zawrat és Svinica közötti egyirányú útvonal megnyitása lehetővé teszi a turistaforgalom intenzitásának csökkentését a korábbi kőomlás területén. Az ellenkező irányú forgalom megszüntetése (a Svinica csúcsáról a Zawratra való leereszkedés) szintén javíthatja a turisták biztonságát. A halálos balesetek száma az elmúlt 10 évben ezen a területen hasonlóan magas, mint a Tengerszem-csúcs (Rysy) régiójában vagy a Sas út (Orla Perć) nyomvonalán történt tragikus események száma. Ez valószínűleg összefügg a Gáspár-csúcsról (Kasprowy Wierch) a Svinicára való könnyű feljutással és a leereszkedés során jelentkező nehézségekkel, amelyekkel a turisták gyakran teljesen felkészületlenül találkoznak. A legtöbb balesetet a Svinica és Zawrat közötti szakaszon regisztrálták. 

2021. május 19., szerda

Rysy Sky 24h – gyönyörű film Roman Ficek februári projektjéről

A „Rysy Sky 24h” projekt során Roman Ficek arra vállalkozott, hogy 24 órán belül a lehető legtöbbször
megmássza a Lengyel-Tátra és Lengyelország legmagasabb csúcsát, a Tengerszem-csúcsot (Rysy, 2499 m). A projekt megálmodója és megvalósítója Roman Ficek, az ismert lengyel ultra hegyi futó volt, aki 2021. február 25-én, csütörtökön 13:00 órakor kezdte meg a maga elé állított kihívás végrehajtását. A Halastavi menedékháztól (Schronisko przy Morskim Oku) a Tengerszem-csúcsra vezető út szintkülönbsége több mint 1100 méter, a Tátrai Nemzeti Park (TPN) információs tábláján megadott szintidő szerint a csúcsra való feljutás körülbelül 4 órát vesz igénybe. Roman Ficek 24 óra alatt 9 alkalommal mászott (vagy inkább futott?) fel a Tengerszem-csúcsra, ez idő alatt összesen kb. 63 km távolságot és több mint 10 000 méter szintkülönbséget tett meg! Roman gyakorlatilag éjjel-nappal, non-stop úton volt, csak rövid szüneteket tartott a menedékházban.

2021. május 17., hétfő

Vége a lovak szenvedésének? Új megoldások a Halastó felé

Idén tavasszal új kocsik jelennek meg a Lengyel-Tátrában, a Halastó (Morskie Oko) felé vezető úton. A kocsik hibrid hajtásúak lesznek, amely jelentősen megkönnyíti a lovak munkáját. Az ilyen megoldások bevezetése kompromisszumos megoldást jelent az útvonalon kimerült állatok problémájával kapcsolatban, hiszen a Halastó felé vezető úton a kimerültségtől összeeső lovakról szóló történetek az utóbbi időben sajnos rendszeresen visszatérő problémának számítanak.
„Az új, hibrid kocsi a felfelé vezető út során rendeltetésszerűen haladt, a szervokormány a lovak számára megengedett terheléssel is megfelelően működött. Az ereszkedés során különféle paramétereket ellenőriztek az akkumulátorok terhelésével és töltésével kapcsolatban. Töltöttségi szintjük csak kissé csökkent, az ereszkedés során sikerült visszaszerezni a felfelé vezető úton a lovak munkájának támogatására szánt energia jelentős részét” – magyarázta Zbigniew Kowalski a „Tatry” című folyóiratban.

2021. május 14., péntek

Még idén nyáron elkészül a via ferrata a Vörös-torony-hágóban

A Szlovák Turisták Klubja 2021. februárban írta ki a Vörös-torony-hágóban (Priečne sedlo) létesítendő via ferrata útvonal kiépítésére. A határozat szerint ez a vasalt út alternatív megoldás lesz az eredetileg a Malompataki-völgyben (Mlynická dolina) a Fátyol-vízeséstől (Vodopád Skok) az Elülső-Szoliszkóra (Predné Solisko) tervezett via ferrata helyett, amelyet természetvédelmi okokból (védett fajok vándorlási útvonala) miatt nem engedélyeztek. A kiépítendő via ferratát pontosan azért tervezték a Vörös-torony-hágóba, mert a hágóig vezető meglévő turistaút is nehéz terepen vezet, és a megfelelő technikai eszközökkel biztosított via ferrata kiépítésével a hágóban vezető útvonal is biztonságosabbá és gyorsabbá válik. A via ferratát 2021 júniusa és augusztusa között kell megvalósítani.

2021. május 12., szerda

Megnyitották Csorbatón a sokat vitatott kilátótornyot

Csorbató (Štrbské Pleso) településen megnyitották a nagyközönség előtt az 53 méter magas, sokat vitatott kilátótornyot, amely az egyik legmagasabb ilyen kilátótorony Európában. Az építkezést annak 2019. júniusi kezdete óta rengeteg kritika és negatív reakció érte, nem csak a helyiek részéről. Civil szervezetek aláírásgyűjtést is kezdeményeztek az építkezés leállítása érdekében, a petíciót több mint 8 ezer ember írta alá. Az idei év elején nagy felzúdulást keltett az eredeti terv megváltoztatásáról szóló információ, a beruházó, a poprádi High Tatras Tower társaság az eredetileg a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) Múzeumának kialakítására szánt teret az éttermi szolgáltatásokhoz csatolta. Az építési engedély ilyen irányú módosítását a Csorbai (Štrba) építési hatóság januárban a tiltakozások ellenére jóváhagyta.

2021. május 10., hétfő

Megkezdődött a medvék párzási időszaka, legyünk óvatosak a természetben

A Tátrában élő medvék párzási időszaka április közepétől júliusig tart, a medvék ebben az időszakban megpróbálja elkerülni az embereket, ennek ellenére előfordulhat medvetalálkozás. Ahogy Jaroslav Slašťan, a szlovák természetvédelmi hatóság barnamedvékkel foglalkozó csoportjának munkatársa elmondta, a barnamedve a poligám fajok közé tartozik, a párzási időszakban a hím akár három héten át követi a nőstényt. A szakember elmagyarázta, hogy bár a hím medvék magányos életet élnek, a párzási időszakban keresik az ivarérett nőstényeket. Elmondta továbbá, hogy a párzási időszakban a medvék körültekintően viselkednek, és kerülik az emberrel való érintkezést, ennek ellenére előfordulhat medvével való találkozás, mivel ilyenkor megnő a medve napközbeni aktivitása.

2021. május 7., péntek

Fotók és videók a Tátrából – 2021. április 16-30.

Az Északi-Gránát-csúcs feliratos panorámái
; A Sirató és a Holló-kő Osztornyáról; A nedeci vár tövében található Czorsztyni-víztározó, háttérben a Tátrával; Hmmm...; Decemberi kilátás a Gáspár-csúcsról; Lánykérés a Giewonton múlt év őszén; Lefelé a Varangyos-tavi-csúcsról; Szlovák Paradicsom, Geravy-tisztás; Peter Petras, a Rainer-kunyhó bérlője és legújabb alkotása; Szemben a heggyel; Pad VIP kilátással; A Giewont az Őszike-szikláról; A tavaszra még várni kell; Ha kicsit megkésve is, de csak kinyíltak a krókuszok a Lengyel-Tátrában; A Tengerszem-csúcs pár nappal ezelőtt. A Gerlachra a Gerlachfalvi-próbán át.
2021. április második felében ezeket a fotókat osztottam meg a www.magas-tatra.info oldal Facebook profilján, melyek megtekintéséhez mindenkinek jó szórakozást kívánok!

2021. május 4., kedd

A természetvédők elaltattak egy anyamedvét és kölykét a Sziléziai-háznál

Az állami természetvédelmi hivatal munkatársai hétfőre virradó éjszaka elaltattak két medvét – egy nőstényt és az egyik kölykét – a Sziléziai-ház (Sliezsky dom) parkolójának feljárója közelében. Ahogy azt Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóság (TANAP) igazgatója elmondta, a medvéket nem lőtték le. A barnamedve-intervenciós csapat először kábítószeres lövedékkel elkábította őket, majd végleg elaltatta őket, további két medvebocs az erdőbe menekült.
A természetvédők már egy éve követik az anyamedvét és kölykeit, akik rendszeresen látogatták a Tátravárosban (Vysoké Tatry) található, nem medvebiztos konténereket. A nőstény medve tavaly novemberben betört egy Felsőtátrafüredi (Horný Smokovec) cukrászdába. „A medvék téli álmot aludtak, de tavasz óta ugyanazt folytatják, mint ősszel. A nőstény így táplálkozik, és a kölyköket is megtanította arra, hogy így szerezzenek táplálékot. A kölykök hamar megszokták ezt, ezért a medvecsalád veszélyt jelentett az emberre, sűrűn megfordultak a tátrai települések belterületén, ezért döntöttek az elaltatásuk mellett” – indokolta az elaltatás okát a TANAP Igazgatóság igazgatója.

2021. május 3., hétfő

120 éve született Zofia Radwańska-Paryska

120 évvel ezelőtt, 1901. május 3-án Varsóban született
Zofia Radwańska-Paryska (1901-2001) botanikus, hegymászó és író, Witold Henryk Paryski felesége, a tátrai női hegymászás egyik kultikus figurája. 1921-től évente megfordult a Tátrában, intenzíven túrázott, gyakran egyedül. Sok emberrel ismertette meg a Tátrát, túrákat szervezett számukra, és a természetvédelem szószólója volt. 1923-tól hegymászó és sítúrákat tett a magashegyi környezetben, az 1930-as években az első lengyel hegymászónők közé tartozott, a Tátrában sok klasszikus és rendkívül nehéz, a tátrai hegymászóskálán VI-os erősségű utat mászott, és ő volt az első lengyel nő, aki feljutott a Matterhorn csúcsára. A hegymászásban elért figyelemre méltó sikerei mellett életének két fontos eseménye volt, amikor 1945-ben az első női hegymentő lett Lengyelországban, majd 3 évvel később sikeres hegyivezetői vizsgát tett, így az első lengyel női hegyivezetőt is benne tisztelhetjük.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...