Téli túra a tündérek nyomában – A Nagy-Tarpataki-völgy tündére Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2021/02/12
Hirdetés
Valamikor egy fiatal pásztor élt egy Tátra alatti hegyi kunyhóban. Többnyire egyedül volt, és amikor szomorú volt, elővette a fujarát, és olyan hangokat játszott rajta, amelyeket ezeken a tájon nem lehetett hallani. Egyik este, éppen telihold idején egyszer csak tündéreket látott táncolni a Nagy-Tarpataki-völgy elején. A pásztornak eszébe jutott magányos élete és üres kunyhója, így hát nem késlekedett, felugrott, kézen fogta a legszebb tündért, és nem engedte el.
- Légy a feleségem! - mondta kedvesen. A tündér belenézett a kék szemeibe nézett, és azonnal megadta magát.
- Egyre jobban szeretlek, már nem tudnék nélküled élni.
- A feleséged leszek, de soha nem szabad emlékeztetned arra, hogy tündér voltam.
Ekkor a tündér hús-vér nővé változott. Eltelt egy év, egy pásztorkunyhóban éltek együtt, amikor a pásztornak egyszer csak segítségre volt szüksége kiemelni a kocsit az árokból.
- Segítek - mondta a nő, és levegőt sem véve kiemelte a kocsit.
- Édes jó tündérem, mit tettem volna nélküled.
- Ó - sóhajtott a fiatal nő, és lassan köddé vált. A pásztornak annyi ideje sem volt, hogy megfogja a kezét, teljesen eltűnt. Hiába hívta, kérlelte, könyörgött. Ezután sokáig kóborolt a Nagy-Tarpataki-völgyben, de nem találta a tündért, majd ő is eltűnt. Azt mondják, hogy a Nagy-Tarpataki-völgyben a tündérek ma is a furaja hangjára táncolnak. Aki szeretné látni őket, az egy gyönyörű, de kihívásokkal teli téli túrát élvezhet Ótátrafüredről (Starý Smokovec) a Hosszú-tavi menedékházig (Zbojnícká chata).
 
Túratipp
Kövessük a Nagy-Tarpataki-völgy tündérének nyomát egy kihívást jelentő téli túrán Ótátrafüredtől a Hosszú-tavi menedékházig, amihez azonban megfelelő erőnlét és teljes téli felszerelés szükséges.
Forrás és fotó: https://www.tatry.sk

Hirdetés
Hirdetés