Gyerekekkel indult a Krivánra, majd a túra végén tűzijátékot rendezett Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2020/12/14
Hirdetés
Egy szlovák férfi december 6-án a téli zárlat miatt lezárt turistaúton négy gyerekkel elindult a Magas-Tátra ismert csúcsára, a Krivánra (Kriváň, 2494 m), ráadásul a túrát videón is rögzítette. Ha ez nem lett volna elég, a túra végén az ötödik, vagyis legmagasabb fokozatú védettséget élvező területen tűzijátékot rendezett. Az esetről december 10-én, csütörtök este a Joj televízió számolt be.
Ahogy az általa közzétett videóból következik, Peter Sihelský Mikulás alkalmából indult a gyerekekkel a Krivánra. Négy gyereket vitt magával, ahogy Joj a televíziónak elmondta, semmit sem kockáztatva: „A gyermekeimet életre és nem puhányságra nevelem. Reggel azt mondtam nekik, úgy öltözzenek, mintha mínusz tíz fok lenne odakint”.
A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) magas-tátrai központjának vezetője, Miroslav Živčák ezt „maximálisan felelőtlennek” tartja, és ahogy a Joj TV-nek elmondta, kockázatos, ráadásul lezárt területen vezető túra volt.

 

A Tátra Nemzeti Park Igazgatósága (Správa TANAPu) is megdöbbenéssel értesült az esetről, és a közzétett videó alapján feljelentést tett az illetékes Környezetvédelmi Felügyelőségnél, amelytől példaértékű büntetésre számít. A férfi a túráért maximum 3.000 euro pénzbírsággal sújtható.
A videó szerzője nem csak a téli zárlat hatálya alá tartozó területen tett túra miatt számíthat pénzbírságra, hanem az ötödik fokozatú védettséget élvező Vázseci-völgy (Važecká dolina) Nemzeti Természetvédelmi Területen meggyújtott tűzijáték miatt is. A férfi szerint a tűzijátékkal az országban fennálló állapotok miatt kívánt tiltakozni, amely ráadásul nem veszélyeztette vagy ijesztette meg a zergéket.
A közzétett videóban a túrát a következőképpen foglalta össze: „Nagyon igényes túra volt, de még a lehetőségeink határán belül. Biztonsági okokból úgy döntöttünk, hogy a csúcs előtt befejezzük a túrát”.
A volt rendőrtiszt, Peter Sihelský a legutóbbi szlovákiai tüntetések egyik szervezőjeként vált ismertté. A közösségi hálózatokon azt állítja, hogy „igazi forradalomra” készül. A Startitup portál szerint az egykori villanyszerelőt és Putyin rajongóját korábban már elítélték garázdaságért, amikor riasztópisztollyal lövöldözött. Szintén híressé vált egy amatőr videója, amelyben háztartásának terrorizmus elleni biztonságát mutatta be.
Forrás és fotó: https://spis.korzar.sme.sk

Hirdetés
Hirdetés