2020. augusztus 12., szerda

„Sírtam attól, amit átéltem” – őszinte beszámoló egy Sas út túráról

A Sas út (Orla Perć) a tátrai túrákat tekintve sokak számára egyszerűen csak a „Hab a tortán”. Az alábbiakban a megszokottól eltérő, de nagyon fontos beszámolót olvashatunk a Tátra legnehezebb turistaútjáról.
Az interneten a Sas úton történő túráról általában nagyon pozitív beszámolókat olvashatunk, melynek szerzői arra buzdítanak másokat, hogy tegyék próbára erejüket ezen az ösvényen. Ritkán olvashatunk olyan leírást, amelyben az uralkodó érzés a félelem, amely képes felülírni a túra minden örömét, ha ezen az útvonalon túrázunk. Dominika néhány őszinte gondolatot oszt meg az olvasókkal, miután július utolsó péntekén végigjárta a Sas utat. Saját érzései megosztása mellett felhívja a figyelmet egy nagyon fontos szempontra, amely általában semmiféle nyomást nem gyakorol az emberre, de ez adott helyen rosszabbodhat, ennek következtében pedig a túrázónak a rohanás helyett sokkal inkább segítségre, támogatásra van szüksége.

„Csodálom az embereket, akik könnyedén megteszik ezt az utat. Hogy veszélyes, nehéz és hosszú – tudtam. Hogy hatalmas a kitettség, szakadékok, létrák vannak – tudtam. Hogy nem félek a magasságtól, a kitettségtől, és hogy fizikailag képes vagyok az útra – tudtam. Több napja a hegyekben mászkálok, megmásztam a Barátot (Mnich), kitett, láncos utakon túráztam, stb.
A Zawrat rendben volt, de amikor eljutottam a Zerge-hegyre (Kozi Wierch), sírtam, gondolatban imádkoztam, a félelem összekeveredett a mosolygó emberek megjegyzéseivel, hogy ez még csak rosszabb lesz. Számomra az a nehézség, hogy alacsony vagyok. Valami megtört bennem, először történt velem ilyen a hegyekben, le akartam menni a Lengyel-Öt-tó völgyébe (Dolina Pięciu Stawów Polskich). A Zerge-hegyen kicsit megnyugodtam, a társam motivált és megnyugtatott, azt mondta, hogy jön velem, egy úriember pedig, akivel a csúcso találkoztunk, azt mondta, hogy azután, amit eddig megtettem, képes leszek eljutni a Gránát-csúcsokig. Én azonban még mindig le akartam menni. Tudtam, hogy nem szégyen, és a kereszteződésnél el kellett döntenem, hogy tovább menjek-e a Gránát-csúcsokra, vagy lemenjek a völgybe.
Választottam, és felmentem. Kevesebb félelem, a híres csorbánál sem sürgetett senki, sőt, egy turista nyugodtan megvárt, nyújtotta a kezét. Korábban a mögöttem haladók nyomást gyakoroltak rám, hogy menjek gyorsabban, én azonban inkább elengedtem őket, mert számomra fontos volt az óvatosság és a koncentráció. A Gránát-csúcsokon több megértő emberrel találkoztam, akiknek ezúton is köszönöm, hogy nem gyakoroltak rám nyomást. Az emberek nem is tudják, mennyire fontos hogy ne mondjanak ilyeneket azoknak az embereknek, akik elakadtak. Az hogy nem félsz, hogy a Sas út nem okoz benned félelmet, nem jelenti azt, hogy valaki mást, mint például én, váratlanul nem fog megijeszteni. Szeretnék köszönetet mondani társamnak is a segítségért, ha ő nincs...
Miután a Gránát-csúcsoknál kiszálltunk, meghúzódott a combizmom, de egyben leértem. Boldogan? Nem. Sírtam amiatt, amit átéltem, a Zerge-hegyig kudarc volt számomra, nem voltak jók az érzéseim, amelyek lekísérték a völgybe. Ma (három nap elteltével – a szerk.) érzem azt először, hogy boldog vagyok. És hálás. Van értelme, valami teljesen új dolgot tapasztaltam meg, még jobban megismertem magam, olyannak láttam magam, mint még soha. Remélem, ez majd erősebbé tesz, és még tovább nőtt bennem a hegyek iránti tisztelet. Úgy döntöttem, hogy ezt megosztom veletek, mert nem mindig minden olyan szép, mint a fotókon”.
Forrás és fotó: https://tatromaniak.pl


5 megjegyzés:

  1. Számomra hiteles beszámoló. A legszebb és a legtöbbet jelentő szavak
    ...hegyek iránti tisztelet.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Én is meg akarom (akartam?) próbálni. meg látom.

    VálaszTörlés
  3. A Sas úton még nem jártam, de hegymászóként azt kell mondjam, hogy elég nagy az ugrás egy magashegyi túra turista úton és egy via-ferrata jellegű hegymászóterepen haladó kaland között. Be kell iktatni egy-két utat előtte, ami nehézségben valahol a kettő között van. Egyszóval lépésekben kell szoktatni az embernek magát ezekhez az érzésekhez, amelyek ilyen környezetben váratlanul bekúsznak. Nem szabad egyből több szintet ugrani, csak akkor ha az ember nagyon jól ismeri magát, és tudja hogyan reagál ezekre.

    VálaszTörlés
  4. Pedig aki fél és bizonytalan, jobb ha azonnal lemegy. És ezt a társnak azonnal tolerálni kell és nem rábeszélni a folytatásra! ( az utóbbi önző álláspont!)

    VálaszTörlés
  5. Azt azért nem értem hogy aki a Barát hegyet lenyomja(amihez mászó tudás azért kell),az a Zerge hegyre menet miért fakad sírva??

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...