1937-ben a gazdag budapesti
Brust család ellátogatott a Tátrába és más helyekre az akkori Csehszlovákiában.
A kirándulásra magukkal vittek egy akkoriban még szokatlannak mondható eszközt
– egy kézi kamerát. Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának köszönhetően
– amely a zsidók életéről gyűjt dokumentumokat – most láthatjuk, milyen volt a
Tátra több mint nyolcvan évvel ezelőtt. A képkockákon a Csehszlovák Turisták Klubja
logójával felismerhető egy menedékház, amely az 1884-ben épült egykori
Zerge-szálló lehet a Nagy-Tarpataki-völgy torkolatában, a Rainer kunyhó
közelében. Az épület ma már nem létezik, de a film készítésének idején 10 szobájában
akár 100 turistát is el tudtak helyezni. A film következő részében láthatjuk az
akkori turistautakat, és az egyedi történelmi felvételekben megismerhetjük a Tar-patak
vízeséseit is. Két perc múlva a film szerzőivel együtt elindulunk a Dunajechez
(Oh felejthetetlen Dunajec), ahol az akkoriban is népszerű tutajozásra
indulnak. Érdekes, hogy a tutajosok polgári ruhát viselnek, és nem népviseletet,
ahogy az napjainkban szokás. A kirándulás után visszatérünk a Tátrába, a turisták
valószínűleg a Csorbai-tó mellett sétálnak, a háttérben látható egy síugrósánc.
Ez az ún. Jarolímek-sánc lehet, melyet 1926-ban építettek a Malompataki-völgyben, és legfényesebb napjait 1935-ben (azaz két évvel a film forgatása előtt) élte,
amikor FIS versenyt rendeztek itt. Rendkívül fontos pillanat a filmben a 6 perc
34 másodpercnél látható jelenet, amikor az operatőr felvett a festőt
munka közben, akit sajnos nem sikerült azonosítani. Egy pillanattal később
azonban felismerjük egy szálloda, mégpedig a mai Grand Hotel Kempinski
sziluettjét. Ezt néhány családi felvétel követi a turistaúton történő sétáról,
a mosolyogtató „De nehéz az élet!!!” felirattal, majd a film tátrai része a
Grand Hotel belső felvételeivel zárul.
A főszereplők nehéz
sorsa
A képeken látható,
hogy a család élvezte a Tátrában töltött kirándulást, de életük a II.
világháborúnak köszönhetően hamarosan megváltozott. Brust Elek egy neves zsidó
családból származott. 1899-ben született, és 1933. június 4-én Olaszországban,
Abbáziában feleségül vette a 12 évvel fiatalabb Livia „Lilly” Schwarcz
kisasszonyt, egy órásmester lányát. A házaspár mindkét tagja egyetemi
végzettséggel rendelkezett, és az esküvő után egy nagy pesti lakásban éltek. Brust
papírdobozokkal kereskedett, ami sikeresnek bizonyult, a család a felsőbb
osztályba tartozott. Volt sofőrjük, szakácsuk, szobalányuk, és amikor 1934
márciusában megszületett Éva, a lányuk, bébiszittert is alkalmaztak.
Mint több tízezer
család, a Brust család boldogságának is a II világháború vetett véget. 1941-ben
Eleket sok más zsidóval együtt munkatáborba vezényelték. Lilly kezdetben
hetente egyszer meglátogathatta, hogy élelmet és a szükséges dolgokat vigyen
számára, majd a feketepiacon sikerült beszerezni olyan engedélyt, mely alapján
a férjét szabadon engedték. Rövid otthoni tartózkodása után azonban 1943-ban ismét
kényszermunkára rendelték.
Noha Eleket 1944
márciusában szabadon engedték, az ország helyzete jelentősen romlott. Március
18-án, Éva lányuk tizedik születésnapjának napján a náci csapatok bevonultak
Budapestre. A zsidókat elkülönítették és sárga csillagokat kellett viselniük. A
németek gettót hoztak létre a városban, amelybe a háború végén 70 ezer zsidót zsúfoltak
össze, további 20 ezer zsidó élt a gettón kívüli, külön megjelölt házakban. Elek
felhasználta a kapcsolatait, és sikerült elérnie, hogy a hatóságok saját
házukat jelölték ki nekik lakhelyükként, így nem kellett elhagyniuk otthonukat,
de csak az egyik szobát lakhatták, a családtagok és a barátok pedig a többiekbe
költöztek. Eleknek nem engedték, hogy dolgozzon, így lányuk, Éva és egy barátja
által összegyűjtött cigarettacsikkekből és szivarból készített cigaretta
eladásából éltek.
Brust Elek a háború
ellenére továbbra is nagyon aktív volt a zsidó közösségben, egyike volt
azoknak, akik Adolf Eichmann-nal tárgyaltak. Sikerült kapcsolatba lépnie Raoul Wallenberg
világhírű svéd diplomatával, aki körülbelül 100 ezer zsidót mentett meg
Budapesten. Brust és családja azon kiválasztottak között volt, akik útlevelet kaptak
tőle, hogy elhagyják az országot. Elek és Lilly azonban nem voltak hajlandóak
beköltözni Wallenberg biztonságos házába, mert attól tartottak, hogy túl sok
zsidó magára vonja a nácik figyelmét. Titokban letelepedtek egy üres lakásba,
amely hozzájuk tartozott, és azon éltek, amit a házvezető hozott nekik.
1944 decemberében
Budapestet megostromolta a szovjet hadsereg. Nem volt áram, gáz és víz, kevés
volt az élelem. A Vörös Hadsereg támadása után a Brust család úgy döntött, hogy
elhagyja a várost. Éjszaka utaztak, de útközben más zsidókkal együtt katonák
vették őket körül. Megnézték a dokumentumaikat, majd felsorakoztatták, hogy
agyonlőjék őket. Mielőtt azonban tüzelni kezdtek, bomba robbant a közelben, így
a katonák elmenekültek, hogy biztonságos helyet keresenek. A csoportnak így paradox
módon egy bomba mentette meg az életét, és a Brust családnak végül sikerült
eljutnia Érdre, ahol a háború végéig sok más zsidóval együtt földalatti bunkerekben
rejtegették őket.
1945 tavaszán, a
felszabadulás után visszatértek Budapestre, ahol Elek rövidesen eladta üzletét.
A kommunista rezsim hatalomra kerülése után a család a rokonok támogatásának
köszönhetően Párizson és Londonon keresztül az Egyesült Államokba emigrált.
1947 májusában New York-ban telepedtek le, ahol Brust tíz évvel később meghalt.
Lilly 1983-ban újraházasodott és 2001. november 8-án 89 éves korában elhunyt.
Noha a házaspár és lányuk túlélte a holokausztot, sok rokonuk nem volt ennyire
szerencsés. Két családtagjuk, akik 1944 márciusától októberéig velük együtt
éltek, a Dunába fulladtak, és Brustnak a fogazatuk alapján kellett azonosítania
holttestüket. További rokonok nagy részét Auschwitzba küldték, ahol Brust Elek egyik
unokaöccse Dr. Mengele perverz kísérleteinek áldozatává vált. A Tátrában való
tartózkodás tehát a család életének utolsó boldog időszakához tartozott, melyet
mások életével együtt a II. világháború kitörése szakított meg.Az eredeti filmfelvétel itt nézhető meg!
Forrás és fotók: https://dromedar.zoznam.sk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése