1937-ben a gazdag budapesti
Brust család ellátogatott a Tátrába és más helyekre az akkori Csehszlovákiában.
A kirándulásra magukkal vittek egy akkoriban még szokatlannak mondható eszközt
– egy kézi kamerát. Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának köszönhetően
– amely a zsidók életéről gyűjt dokumentumokat – most láthatjuk, milyen volt a
Tátra több mint nyolcvan évvel ezelőtt. A képkockákon a Csehszlovák Turisták Klubja
logójával felismerhető egy menedékház, amely az 1884-ben épült egykori
Zerge-szálló lehet a Nagy-Tarpataki-völgy torkolatában, a Rainer kunyhó
közelében. Az épület ma már nem létezik, de a film készítésének idején 10 szobájában
akár 100 turistát is el tudtak helyezni. A film következő részében láthatjuk az
akkori turistautakat, és az egyedi történelmi felvételekben megismerhetjük a Tar-patak
vízeséseit is. Két perc múlva a film szerzőivel együtt elindulunk a Dunajechez
(Oh felejthetetlen Dunajec), ahol az akkoriban is népszerű tutajozásra
indulnak. Érdekes, hogy a tutajosok polgári ruhát viselnek, és nem népviseletet,
ahogy az napjainkban szokás. A kirándulás után visszatérünk a Tátrába, a turisták
valószínűleg a Csorbai-tó mellett sétálnak, a háttérben látható egy síugrósánc.
Ez az ún. Jarolímek-sánc lehet, melyet 1926-ban építettek a Malompataki-völgyben, és legfényesebb napjait 1935-ben (azaz két évvel a film forgatása előtt) élte,
amikor FIS versenyt rendeztek itt. Rendkívül fontos pillanat a filmben a 6 perc
34 másodpercnél látható jelenet, amikor az operatőr felvett a festőt
munka közben, akit sajnos nem sikerült azonosítani. Egy pillanattal később
azonban felismerjük egy szálloda, mégpedig a mai Grand Hotel Kempinski
sziluettjét. Ezt néhány családi felvétel követi a turistaúton történő sétáról,
a mosolyogtató „De nehéz az élet!!!” felirattal, majd a film tátrai része a
Grand Hotel belső felvételeivel zárul.
A főszereplők nehéz
sorsa

Mint több tízezer
család, a Brust család boldogságának is a II világháború vetett véget. 1941-ben
Eleket sok más zsidóval együtt munkatáborba vezényelték. Lilly kezdetben
hetente egyszer meglátogathatta, hogy élelmet és a szükséges dolgokat vigyen
számára, majd a feketepiacon sikerült beszerezni olyan engedélyt, mely alapján
a férjét szabadon engedték. Rövid otthoni tartózkodása után azonban 1943-ban ismét
kényszermunkára rendelték.
Noha Eleket 1944
márciusában szabadon engedték, az ország helyzete jelentősen romlott. Március
18-án, Éva lányuk tizedik születésnapjának napján a náci csapatok bevonultak
Budapestre. A zsidókat elkülönítették és sárga csillagokat kellett viselniük. A
németek gettót hoztak létre a városban, amelybe a háború végén 70 ezer zsidót zsúfoltak
össze, további 20 ezer zsidó élt a gettón kívüli, külön megjelölt házakban. Elek
felhasználta a kapcsolatait, és sikerült elérnie, hogy a hatóságok saját
házukat jelölték ki nekik lakhelyükként, így nem kellett elhagyniuk otthonukat,
de csak az egyik szobát lakhatták, a családtagok és a barátok pedig a többiekbe
költöztek. Eleknek nem engedték, hogy dolgozzon, így lányuk, Éva és egy barátja
által összegyűjtött cigarettacsikkekből és szivarból készített cigaretta
eladásából éltek.

1944 decemberében
Budapestet megostromolta a szovjet hadsereg. Nem volt áram, gáz és víz, kevés
volt az élelem. A Vörös Hadsereg támadása után a Brust család úgy döntött, hogy
elhagyja a várost. Éjszaka utaztak, de útközben más zsidókkal együtt katonák
vették őket körül. Megnézték a dokumentumaikat, majd felsorakoztatták, hogy
agyonlőjék őket. Mielőtt azonban tüzelni kezdtek, bomba robbant a közelben, így
a katonák elmenekültek, hogy biztonságos helyet keresenek. A csoportnak így paradox
módon egy bomba mentette meg az életét, és a Brust családnak végül sikerült
eljutnia Érdre, ahol a háború végéig sok más zsidóval együtt földalatti bunkerekben
rejtegették őket.

Az eredeti filmfelvétel itt nézhető meg!
Forrás és fotók: https://dromedar.zoznam.sk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése