Újabb halálos baleset a Tengerszem-csúcsra vezető úton Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2020/01/29
Hirdetés
A Tátrai Önkéntes Menőszolgálathoz (TOPR) január 25-én, szombat délután érkezett bejelentés egy. a Tengerszem-csúcsra (Rysy) vezető turistaúton történt balesetről, ahol nagy magasságból lezuhant egy turista. A mentőhelikopter azonnal a helyszínre repült, a balesetet szenvedett nő életét azonban már nem lehetett megmenteni, a kb. 400 méteres zuhanás során szerzett sérülései következtében a helyszínen életét vesztette.
Az utóbbi napokban sajnos szinte mindennaposak a Tengerszem-csúcsra vezető turistaúton a balesetek. Éppen a szombati baleset előtt egy héttel szintén halálos baleset történt, de a hegyimentőknek számos más, súlyos sérüléssel járó balesetnél is be kell avatkozniuk.

Az eset kapcsán érdemes visszatérni a január 18-án a Gránátokon bekövetkezett, ugyancsak halálos balesethez. Itt a balesetet szenvedett turista 200-300 métert zuhant, és amikor a hegyimentők a helyszínre érkeztek, az életét már nem lehetett megmenteni.
A TOPR közleménye szerint  zuhanás oka valószínűleg az volt, hogy összeakadtak a férfi hágóvasai,
így pedig egy meredek, jéggel borított havas-sziklás terepen szinte lehetetlenség megállítani a kicsúszást. Ez a nagyon szomorú eset ismét megmutatta, hogy egy Tátrában bekövetkező baleset nem feltétlenül a turisták felkészületlensége, a körülmények figyelmen kívül hagyása vagy szemmel látható és előre elkerülhető hibák miatt következnek be. Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, a hágóvas összeakadása vagy más, hasonló helyzet, ami a legfelkészültebb turistával is megtörténhet.
Érdemes erre emlékezni a médiában gyakran felröppenő hamis tényeket olvasva, valamint a baleseti hírekhez fűzött, gyakran tisztességtelen hozzászólások esetén.

Hirdetés
Hirdetés