2020. január 15., szerda

A tilalom ellenére ismét petárdáztak a Tátrai Nemzeti Parkban

A mögöttünk hagyott szilveszter éjszakáján a tilalom ellenére ismét tűzijátékok robbanásának  hangját lehetett hallani a Tátrai Nemzeti Parkban (TANAP). Pavol Majko, a TANAP Igazgatóság vezetője szerint a legnagyobb „cirkusz” Csorbató (Štrbské Pleso) környékén volt. „Máshol is voltak robbanások, ezért csalódott vagyok és fel vagyok háborodva. Úgy érzem, ez egy szélmalomharc az emberekkel” – mondta az igazgató. A nemzeti park minden évben karácsony és újév közeledtével felhívást intéz a turistákhoz annak érdekében, hogy petárdák és tűzijátékok nélkül teljenek el az ünnepek, emellett a nemzeti parkokban a természetvédelmi törvény egyértelműen tiltja a pirotechnikai anyagok és a tűzijátékok használatát.

A felhíváshoz decemberben csatlakozott Tátraváros (Vysoké Tatry) önkormányzata és többek között Magas-Tátra Turisztikai Egyesület (Združenie cestovného ruchu Vysoké Tatry). Az írásbeli felhívást hagyományosan több nyelven kiküldték a nemzeti parkban és annak védelmi övezetében található szállodákba, szálláshelyekre és éttermekbe. A felhívásban a nemzeti park szakemberei emlékeztettek a pirotechnika használatának a természetre gyakorolt ​​negatív következményeire. „A Tátra Nemzeti Park alpesi környezete völgyeivel és sziklafalaival kiváló feltételeket biztosít az akusztikus hullámok terjedéséhez. A védett állatokban – mint például a tátrai zerge – a robbanások során keletkező erős zaj (amely a sziklafalakról visszaverődve felerősödik) stresszhelyzetet okoz, amely ellenőrizetlen viselkedést eredményezhet. A stresszhelyzet következményeként a zergék lavinaveszélyes terepre menekülhetnek, ahol fennáll a lavina kioldódásának lehetősége, amely akár az egész csorda pusztulását okozhatja” – figyelmeztette a természetvédők. Az igazgató ugyanakkor emlékeztetett a pirotechnikai eszközöknek a háziállatokra gyakorolt ​​hatására is. „Azok számára, akik nem férnek a bőrükben, azt ajánlom, hogy legalább öt percig érezzék magukat az állatok bőrében szilveszter éjszakáján, amikor takarókat kell adnunk nekik, hogy valahogy túléljék az éjszakát” – mondta.
A TANAP igazgatósága az állami és az önkormányzati rendőrséggel, valamint önkéntes természetvédelmi őrök segítségével felügyelte a tilalom betartását.  Bár rendszeresen találnak valakit,
aki figyelmen kívül hagyja a tilalmat, az igazgató szerint az utóbbi években javult a helyzet. „Emlékszem, amikor a Tátrába látogatók még a csúcsokon is tűzijátékot rendeztek, ma már azonban a legtöbb magashegyi menedékház és a szállodák is tiszteletben tartja a tilalmat” – mondta.
Forrás: https://spis.korzar.sme.sk; Fotó Shutterstock

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...