Súlyos lavinabaleset a Tengerszem-csúcs alatt Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2019/01/30
Hirdetés
Hat embert sodort el az a lavina, amely ma délelőtt zúdult le a Lengyel-Tátrában, a Tengerszem-csúcsra (Rysy) vezető turistaúton. A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálatot (TOPR) ügyeletét szemtanúk tájékoztatták az esetről, és már a bejelentés idején fennállt a gyanú, hogy emberek lehetnek a hó alatt. Ahogy Jan Krzysztof, a TOPR vezetője elmondta, a lavina hat embert sodort magával, de csak ötöt temetett részben maga alá. „Senkit nem temetette teljesen maga alá a hó. Négy sérültet helikopterrel a zakopanei kórházba szállítottak, közülük a legsúlyosabb állapotban lévő sérültet később a Légimentő Szolgálat helikoptere a krakkói kórházba szállította. Az ötödik érintettet, aki nem szenvedett súlyos sérüléseket, a helikopter a Halastavi menedékházhoz vitte, ahonnan mentőautóval szállították tovább. A hatodik turista nem szenvedett sérülést, ő a saját erejéből ereszkedett le a hegyről” – mondta a TOPR vezetője. Két súlyos állapotban lévő sérültet, valamint azt a személyt, aki saját erejéből ki tudta magát ásni a hó alól, a zakopanei kórházban ápolják, egy másik súlyos sérültet pedig már átszállítottak a nowy targi kórházba.

A turisták nem egy csoportban tartottak a csúcs felé, a lavina elindulásának idején két páros és két egyéni turista tartózkodott a csúcsra vezető hegyoldalon, rajtuk kívül más nem volt a területen. Az érintettek nem a nyári út nyomvonalát követték felfelé. A hegyimentők azt is elmondták, hogy három turista, akik valószínűleg maguk indították el a lavinát, kb. 30 m-rel az ún. Nyereg (Przełączką) alatt, kb. 2400 méter magasságban jártak, a következők kb. 150 méterrel alattuk, a legutolsó pedig további 40-50 m-rel lejjebb. Mindannyian abban a vályúban tartózkodtak, amelyen keresztül a legtöbbet használt téli útvonal vezet a csúcsra.
A lavina néhány száz métert sodorta magával a turistákat a Tengerszem (Czarny Staw pod Rysami) felé, a hótömeg csúszása kb. 1700 méter magasságban állt meg. Többszörös szervsérüléseket, végtagsérüléseket és zúzódásokat szenvedtek. A TOPR vezetője úgy becsülte, hogy a Tátrában megszokottakhoz képest egy kisebb lavina sodorta el a turistákat.
A Lengyel-Tátrában jelenleg kettes fokozatú lavinaveszély van érvényben, melyet sokan nem vesznek túl komolyan, és figyelmen kívül hagyják a figyelmeztetést, hogy a legtöbb lavinabaleset kettes fokozatú lavinaveszély idején történik.
Itt jegyzem meg, hogy a lengyel közszolgálati televízióra hivatkozva szinte minden magyar elektronikus média beszámol a balesetről. Ezekben a tudósításokban azonban tévesen (és ez ebben az esetben rendkívül jelentős tévedésnek számít…) négyes fokozatú lavinaveszélyről írnak.



Hirdetés
Hirdetés