Tátraváros tíz medve kilövésére kért engedélyt Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2017/10/31
Hirdetés
Tátraváros (Vysoké Tatry) önkormányzata tíz medve kilövésére kért engedélyt a szlovák Környezetvédelmi Minisztériumtól. „Az önkormányzat már meghozta azokat az intézkedéseket, amelyek a hatáskörébe tartoznak, és megtettük a szükséges megelőző intézkedéseket, mint pl. a lakosság és a látogatók tájékoztatása arról, hogyan lehet kiküszöbölni vagy teljesen elkerülni a barnamedvével történő találkozást. Sajnos azonban azt látjuk, hogy ezek az intézkedések nem elegendőek, mivel a Tátrában élő medvék továbbra is bejárnak az emberi településekre” – mondta Ján Mokoš, Tátraváros polgármestere.
Elmondása szerint a tátralomnici és az ótátrafüredi temetőt egész nyáron rendszeresen látogatták a medvék, ahol megrongálták a halottak nyughelyét, de ezen kívül a Tátravároshoz tartozó minden településen megfigyelték őket. „A lakók rendszeresen jelzik nekünk, hogy hol találkoztak medvével, hetente átlagosan 50 ilyen bejelentés érkezik a hivatalba” – tette hozzá a polgármester azzal, hogy a hegyvidéki településekről érkezett legfrissebb jelentések szerint ez a probléma nem csak Tátravárosban áll fenn.

 

A Környezetvédelmi Minisztérium szóvivője elmondta, hogy megkapták Tátraváros kérelmét, az ügy elbírálási szakaszban van. „Megindítottuk az előírt közigazgatási eljárást, egyúttal a kérelmező kérését továbbítottuk a természetvédelmi hatóságok felé. A minisztérium a szükséges dokumentációk beszerzése és a jogi intézkedések megtétele után hozza meg döntését” – mondta a szóvivő. A minisztérium csak indokolt esetben engedélyezheti a medvék kilövését, minden kérelmet egyedileg kell elbírálni. A szóvivő szerint a legfőbb ok, amely miatt egy medve kilövését engedélyezhetik, az állat emberektől történő természetes félénksége elvesztésének, vagyis szinantróp (emberközeli) fajjá válásának megakadályozása. A kilövési engedélyhez minden esetben szükség van a természetvédelmi hatóság előzetes szakmai értékelésére. „Azt látjuk, hogy a szinantróp egyedek száma annak eredményeként növekszik, mivel nagyobb a faj egyedszáma, mint a rendelkezésükre álló élőhely területe. Az idősebb és erősebb egyedek a nőstényeket és a fiatal állatokat kiszorítják az az erdő peremére, akik aztán az emberi településeken keresnek táplálékot. Emiatt kértünk engedélyt tíz medve kilövésére. Az elmúlt évben 20 medvét szerettünk volna kilőni, kettőnek a kilövésére kaptunk engedélyt” – tette hozza a polgármester.

 

Erik Baláž, a Vlk nevű természetvédelmi csoport tagja azt állítja, hogy a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) területén annyi medve él, amennyi élelemmel a terület el tudja látni őket. „Nem gondolom, hogy a város meg tudja mondani, hány medvét képes eltartani a nemzeti park. A medve mindenevő, valóban mindent megeszik” – mondta a szakember. Hozzátette, hogy a medvékkel való konfliktust csak medvebiztos hulladékgyűjtő konténerek elhelyezésével és a hegység lábainál lévő kukoricaföldek elektromos kerítéssel történő védelmével lehet elkerülni. „Úgy gondolom, hogy a medvék – részben az embernek is köszönhetően – elegendő táplálékhoz jutnak, mivel ma már szinte mindennapos, hogy a vadászok aktívan táplálják azokat a vadon élő állatokat is, amelyeket nem kellene. Ezek viszont olyan helyzetek, amelyek mesterségesen növelik a medvék számát. Az állatok kilövése viszont nem oldja meg ezt a problémát, mert ha egy egyedet kilőnek, jön másik, aki be fog járni a településekre, mivel ott talál táplálékot” zárta mondandóját Erik Baláž.
Forrás és fotó: https://spis.korzar.sme.sk
Hirdetés
Hirdetés