2017. június 26., hétfő

A tátrai futárok

A II. világháború idején, amikor Lengyelországot megszállta a náci Németország, a lengyel ellenállási mozgalom a Londonban működő lengyel emigráns kormánnyal, valamint a budapesti lengyel intézményekkel futárokon, majd később rádión keresztül tartotta a kapcsolatot. A futárok szállították a titkos postai küldeményeket Lengyelországból Magyarország felé, valamint civileket és katonákat (közülük sokan belépetek a Nyugat-Európában szerveződő Lengyel Hadseregbe) kísértek át a határon. Ellenkező irányban a földalatti sajtótermékeken kívül pénzt, fegyvereket, robbanóanyagot szállítottak, valamint átkísérték a megbízott követeket, katonai kiképzőtiszteket és másokat.
A Lengyelországból dél felé induló fő útvonalak Varsóból és Krakkóból indultak, és vagy a Havasalján (Podhale), vagy a Szandeci-Beszkideken keresztül érkeztek Szlovákiába, majd Kassa vagy Rozsnyó (akkor mindkét város Magyarországhoz tartozott) közelében lépték át a magyar határt. Néhány futár a Varsó-Budapest közötti teljes útvonalat bejárta, de többségük csak egy bizonyos szakaszon (pl. Havasaljáról Budapestre vagy Budapestről Havasaljára) járt oda-vissza.

A Havasaljáról induló futárok kiindulópontjai jellemzően főleg Zakopane, Chochołów és Waksmund volt. A Zakopanéból induló futárok leggyakrabban a Tátrán (pl. a Konrád-púpi-nyergen vagy a Toman-hágón) keresztül, télen sílécen közlekedtek, a Chochoľowból indulók a Tátrán vagy Árván keresztül, míg a Waksmundból indulók a Szepességen keresztül érték el Magyarországot. Szlovákián keresztül néha vonattal, esetenként (megbízható szlovákok segítségével) autóval, néha gyalog közlekedtek, Magyarországon aztán főleg a vasúti közlekedést használták.
Az útvonal teljes hosszában rendkívül veszélyes volt. Lengyel földön a német járőrök, Szlovákiában a szlovák csendőrség (amely az elfogott futárokat legtöbbször átadta a németeknek), magyar földön pedig a magyar csendőrök jelentettek a veszélyt (ők voltak a legkevésbé veszélyesek, bár gyakran börtönbe zárták a futárokat). Ráadásul a Tátrán történő áthaladás télen az időjárási körülmények és a terep miatt időnként rendkívül veszélyes volt. Emellett a Gestapo már a Havasalján nagyon sok futárt elfogott. A futárok többsége vagy útközben, vagy a Gestapo börtöneiben, vagy pedig a koncentrációs táborokban vesztette életét, ahová elfogásuk után deportálták őket. Mindezek ellenére a Havasalja és Magyarország között szinte a II. világháború teljes ideje alatt közlekedtek a tátrai futárok.
A futárok között voltak pl. tátrai hegyivezetők, síelők, hegymászók, góralok és más nemzetiségek, főleg Zakopanéból, de a Havasalja más településeiről, sőt, távolabbról is. Néha előfordult, hogy olyan embereke is futárnak vallották magukat, akiknek semmi közük nem volt a futárszolgálathoz. A tátrai futárok ismert lengyel kutatója, Vincent Galicy szerint a Tátrán keresztül (vagyis tátrai futárként) dokumentálhatóan az alábbi futárok teljesítettek szolgálatot (név, születési idő):
Jan Bobowski 1917, Wacław Felczak 1916, Józef Fitrzyk 1905, Andrzej Frączysty 1900, Gustaw Frączysty 1913, Stanisław Frączysty 1917, Wincenty Galica 1916, Jan Gąsienica-Kręty 1916, Władysław Gąsienica-Roj 1917, J. Eugeniusz Gąsienica-Sieczka 1907, Józef Gąsienica-Zuzaniak 1912, Krystyna Giżycka 1916, Maria Hulewicz, Stanisław Karpiel 1913, Filip Feliks Klaper 1904, Józef Krzeptowski 1904, Andrzej Krzysiak 1919, Jan Kula 1922, Stanisław Kula 1920, Ludwika Leśniak, Stanisław Łaś 1895, Jan Łożański 1916, Jan Maruszarz 1912, Stanisław Marusarz 1913, Helena Marusarzówna 1918, Wanda Modlibowska 1909, Stanisław Motyka 1906, Andrzej Podczerwiński 1908, Ludwik Polakiewicz 1910, Bronisław Przybylski, Franciszek Roman 1914, Zbigniew Ryś 1914, Rudolf Samardak 1914, Włodzimierz Szyc 1916, Aleksander Wróblewski, Czesław Wrześniak 1914, Stanisław Wrześniak 1912.
A világháború idején a lengyeleket a német hatóságok általi letartóztatás veszély fenyegette, mások szerettek volna belépni a nyugaton szerveződő lengyel hadseregbe, és így sokan a futárok segítsége nélkül próbáltak meg eljutni Lengyelországból Budapestre. Többen is saját erejükből, vezető nélkül lépték át a határt, míg másokat igénybe vették olyan emberek (főleg tátrai vezetők) segítségét, akik ismerték a terepet. Ezeket az embereket a lengyel földalatti szervezetek és magánszemélyek segítségével (utóbbi esetben néha egyszerűen anyagi haszonszerzés reményében), a futárok által is használt útvonalakon, vagyis a Tátrán, Árván vagy a Szepességen keresztül dobták át a határon.
A Magyarországra átjutott lengyelek közül is többen áldozatokká váltak, akiket ugyanis elfogtak a németek, azokat egyszerűen agyonlőtték, a téli időszakban sokan megfagytak útközben, vagy később, a fagyási sérülések következtében. A Tátrán keresztül Magyarország felé vezető útvonalon a háború kezdeti szakaszában volt a legnagyobb a forgalom.

Forrás: http://z-ne.pl; Fotó: Stanislaw Marusarz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...