Medve támadt egy erdei munkásra a Besszádokban Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2017/03/21
Hirdetés
Ahogy arról az eSanok.pl portál beszámolt, Lengyelország délkeleti sarkában, a Külső-Keleti-Kárpátokban található Besszádok-hegységben (Bieszczady), Jałowe (más források szerint Stebnik) falu közelében március 19-én, vasárnap egy medve megtámadott egy erdei munkást. Az erdészet dolgozója munkatársaival együtt a favágáshoz szükséges szerszámok összegyűjtése és az erdő másik részére szállítása céljából tartózkodott az erdőben. Munka közben elhaladt egy medvebarlang mellett, melyet nem vett észre. A megriasztott állat pillanatokkal később utána futott, megtámadta őt. A munkás számos sérülést szenvedett el, az állat több helyen, többek között mindkét lábán, a jobb karján, a mellkasán és a hasán is megharapta. Az áldozatnak sikerült eljutnia a közelben tartózkodó sógorához, majd autóval jutottak vissza az otthonukba, ahonnan mentőt hívtak. Röviddel ezután a sérült férfit mentőhelikopter szállította kórházba, az élete szerencsére nincs veszélyben, miután sebeit ellátták, már ki is engedték a kórházból.

 

Az Állami Erdők Regionális Igazgatósága erdőiben minden évben történik emberre irányuló medvetámadás. Az áldozatok általában illegális agancsgyűjtők, vagy természetfotósok. Utoljára 2014-ben történt tragikusan végződő medvetámadás, akkor Olszanica község határában egy medve megölt egy embert. A XX. század 70-es éveitől kezdődően mintegy tízszeresére nőtt a Kárpátaljai vajdaságban (Podkarpackie) élő medvék száma, jelenleg Lengyelországon belül itt él a legnagyobb számú medveállomány. A 70-es években még csak 20 egyedről tudtak, negyed századdal később már 50, 10 évvel ezelőtt viszont már mintegy 100 egyedre becsülték az itt élő medvék számát.

 

Lengyelország délkeleti részén (főleg a Besszádokban, az Alacsony-Beszkidekben és a Przemyśli-dombságban) mintegy 150 medve él, amely a 90 %-a a Lengyelországban élő teljes medveállománynak. A medve az Európában élő egyik legveszélyesebb ragadozó.

 

Forrás: https://tatromaniak.pl; https://www.tvn24.pl; Fotó: Marcin Nawrocki

 

Hirdetés
Hirdetés