2016. november 10., csütörtök

Őszinek tervezett téli túra a Chopokra

2016. október 7-én kora hajnalban indultunk útnak Szentesről három napos túránkra. Szándékunk most is az volt, hogy ez évben is teljesítsük az immár hagyományosnak mondható őszi túránk kellemesnek és egyben próbatételnek ígérkező célkitűzéseit. Helyszínnek hosszú évek után ismét a „két Tátrát” választottuk. Magyarország egyik tengerszinthez képest legalacsonyabban fekvő területéről érkezve mindenképp a magasba kívántunk törni. Első napra az Alacsony-Tátra, második, harmadik napra a Magas-Tátra csodás túravidékét terveztük bejárni. Tátrai túránkat a szokásosnál is nagyobb várakozás előzte meg. Nem teljesen alaptalanul. A hosszú évek „Tátranélkülisége” mellett, mint kiderült október 6-án, csütörtökön reggel – egy nappal az indulás előtt – a Csorbai-tónál 31, a Lomnici-csúcson 48 cm-es volt a hótakaró vastagsága. Október első felében a meteorológiai megfigyelések kezdete (1951) óta nem hullott ennyi hó a Tátrában.

Így a korábban őszinek hirdetett túránkból egy éles váltással végérvényesen téli túra lett. Ennek megfelelően a szokásos meleg ruha mellett téli kabát, sapka, kesztyű és nem utolsósorban a túrabotok tartozékaként azok hótányérjai is bekerültek a csomagba. Nem ez volt azonban az egyetlen változás. Előzetes terveink alapján (a második napon) a Tengerszem-csúcsot (Rysy) szerettük volna megmászni. Ezt azonban még az indulás előtt újra kellett gondolnunk. A szokatlan viszonyok miatt még indulás előtt egyeztettünk a szlovák hegyimentő szolgálat ótátrafüredi ügyeletével, akik az előbb említett rekordmennyiségű hó mellett további, a gyalogos turisták számára extrémnek mondható körülményekre hívták fel a figyelmünket: a felsőbb (2000 m feletti) régiókban még nagyobb hóra és havazásra, jegesedésre, völgyzárakban hótorlaszokra, az este hat órakor bekövetkező sötétedés után pedig gyors lehűlésre, akár mínusz tíz fokig süllyedő hőmérsékletre is számíthatunk. Ilyen előzmények után, a Tengerszem-csúcs megmászásról le kellett mondanunk. Úgy gondolom helyesen. Semmilyen kockázatot nem ért volna egy bizonytalan és a csapat nagy részé által ki nem próbált körülményekkel teli téli túra, így a második napi túrát ennek megfelelően módosítottuk.
De térjünk vissza a kezdetekhez: néhány kilométer híján 400 km-es autó utunk néhol sűrű ködben vezetett és a tervezettnél kicsit több megállóval zajlott, de végül rendben megérkeztünk az Alacsony-Tátra központi tömbjéhez, pontosabban a Šrdiecko (1218 m) névű felvonó állomás „mélygarázs” jellegű parkolójába. Első napunk túraterve a Chopok (2024 m) és a Gyömbér (Ďumbier, 2043 m) között vezető piros jelzésű népszerű gerinctúra volt. Eredeti tervünk szerint a felvonó középső, Košodrevina (1488 m) névre keresztelt állomásáig felvonóval mentünk volna, majd onnan a kék, majd annak végén a piros jelzés mentén mentünk volna fel Gyömbér csúcsáig. Onnan már „csak” végig kellett volna a gerincen jönni a Chopokig, a végén pedig felvonóval vissza a kocsiig. Elméletben jól hangzott.
Ám a tervezett időnél fél órával később értünk ki a parkolóba, ráadásul a készülődés is egy kicsit tovább tartott a tervezettnél, ezért jó kaméleonként a körülményekhez alkalmazkodva úgy döntöttünk, hogy rögtön a Chopokig felvonózunk. A Chopokra vezető felvonó felső állomására elsőként felérkezőket a nem is olyan távolinak tűnő Magas-Tátra csodálatos látványa fogadta. Még néhány percig. Aztán sűrű felhők kúsztak fel a völgyekből észrevétlen, máris véget vetve a távolban szürreálisan kiemelkedő, fehér csipkében ragyogó csúcsok látványának.
A felvonó felső állomásánál végül tíz perccel 11:00 óra előtt sikerült egyesülnie kilencfős csapatunknak. Sejthető volt, hogy első napi tervünket a túra során vélhetően még egyszer módosítani kell majd. Egy minden oldalán fehérre fagyott épület felé vettük az irányt. A Chopok csúcsa alatt kőhajításnyira fekvő (épp bővítés alatt álló, egyébkánt nyitva tartó Kő menedékház (Kamenná chata, 2000 m) mellett halad el (a csúcsot elkerülő) gerinctúra útvonala. Nekünk az elmúlt napokban fehérre fagyott útjelző karókkal jelzett irányt kellett (volna) követnünk, de ezt csak visszafelé tettük meg. Odafelé a karókkal jelzett úttól egy hangyányival lejjebb, de szintén a Gyömbér felé tartó, jól kitaposott, kevésbé sziklásnak tűnő útvonal csábította el a csapatot. Útirányunk helyességét egy szemből érkező turistapár kérdésünkre azon nyomban meg is erősítette.
Nem sokkal később már mi is a karókkal jelzett útvonalon haladtunk. Az időjárás nem kedvezett. Bár kemény hideg nem volt, a sűrű felhőzet szinte semmilyen kilátást nem engedélyezett. Előfordult, hogy a kissé szétszakadt csapatból is csak egy-két társunkat láttuk magunk mögött (vagy előtt). A motiváció azonban kitartott, hallótávolságban maradva, szorgosan tettük a lépéseket, az előttünk egyáltalán nem látszó útvonal behavazott sziklás lépcsőin haladva előre. A csapattagokat bevárva első kisebb pihenőnket a Konské (1875 m) csúcsa környékén tartottuk. Itt már felsejlett némi kilátás a meredeken bevágott, északra ereszkedő völgyek látványából.
Nem véletlenül olvastam Magas-Tátra sorsát legjobban a szívén viselő magyar honlapon, hogy „A tél nem szezon – szakma.” Tulajdonképpen a nyári kirándulás és a téli túrázás között olyan nagy a különbség, hogy nehéz nem egyetérteni a Nobel-díjas amerikai író, Sinclair Lewis szavaival. A nyári és téli túra közötti különbség, ahogy az előbb is említettük, olyan nagy, hogy a legtöbb, a sikeres nyári túrákhoz szükséges ismeret a téli túrák során használhatatlanná válik. Ezért tudatában kell lennünk annak, hogy ha nyáron be is jártunk már több nehéz turistautat, a téli lehetőségeink (különösen megfelelő tapasztalat nélkül) jóval kisebbek. Téli túráink során számos alapvetően téli problémával találkozhatunk. Kétségtelen, hogy így van!
A szépen karbantartott, most hótól roskadozó Deményfalvi-nyereg (Ďemanovské sedlo, 1756 m) útjelző táblánál állt meg újra a csapat. Lényegesen lassabban haladtunk az útjelző táblákon és a térképen jelzett szintidőhöz képest. Hiába voltunk túl távban az út felén, a ránk váró szintemelkedés, a helyenként térdig érő friss hó és részben a csapat létszáma sem tette lehetővé a feljutást és a visszaérkezést a rendelkezésünkre álló időben. Legfőképp pedig az a tény, hogy a maradék távot legkésőbb 16:00 óráig le kellett volna tudni, mivel ekkor indult az utolsó felvonó a Chopokról a parkolóban hagyott kocsinkhoz. Ahonnan a terv szerint még át kellett autóznunk a Tátralomnicon foglalt szállásunkra. Ha megcsináltuk volna a túrát a Gyömbérig, biztosan lekéstük volna az utolsó felvonót, de mivel nem akartunk kockáztatni, hogy esetlegesen későn (kényszerből gyalog) jutunk vissza a kocsihoz, és úgy indulunk a szállásra, gyorsan meghoztuk a döntést: nem megyünk tovább. Ebéd után visszafordulunk - hangzott el a felismerés.
Kora hajnal óta úton voltunk, mindenki vágyott már egy jó ebédre. A gázfőzők már duruzsoltak is, így hamar elkészültek az erőt adó forró levesek. Ideiglenes éttermünkben tartott ebédünk közben egy négy fős, elcsigázott középkorú párokból álló csapat érkezett a ködbe burkolódzó Gyömbér felől. Elmondták (angolul), hogy ők sem jutottak sokkal tovább. A friss hóban kitaposott nyomot nem találtak, hamar belefáradtak a nyomok taposásába, így ők is a visszafordulás mellett döntöttek.
Elindultunk tehát visszafelé. A gerinctúra végén már szinte tejköd szerű felhőben érkeztünk meg a Chopok felvonó felső állomásának közelébe. A látótávolság – túlzás nélkül mondhatom – nagyjából 5-10 méter közti területre szűkült. A csapatból néhányan némileg meg is ijedtek a látvány(talanság)tól. Valóban szokatlan lehet, hogy pontosan nem lehetett érzékelni merre is vagyunk, mennyi van még hátra. Azért a friss hóban nemrég kitaposott nyom egyértelműen visszavezetett minket a menedékházhoz.
A hangulatos Kő menedékházban gyűlt össze újra a csapat, ahol csapolt sör híján (szegény sofőrünket kivéve) dobozos sörrel „ünnepeltünk”, hiszen úgy gondoltuk, a felfelé kipróbált felvonózás a nap további részére már nem támaszt nagyobb kihívásokat. A menedékházban remélhetőleg a bővítés után is korhű belső fogadja majd a következő turista nemzedéket.
Egy-kettőre leértünk a felvonóval, a kártyaautomata már el is nyelte a felvonózásra bérben kapott chip kártyáinkat, potyogtak a kéteurós érmék. Nyerőben vagyunk J. Gyors rendbe szedés után máris irány Tátralomnic. Megérkezünk. A település központjához közel eső szállásunk abszolút kielégíti igényeinket, vacsorára jól jött az előzetesen lefőzőtt és csak felmelegítésre váró bográcsos marha pörkölt, friss kenyérrel, vegyes savanyúsággal tálalva. Nyamm-nyamm J. Vacsora után már a térkép felett görnyedtünk, és viszonylag gyorsan döntöttünk. Másnapi túránk célja a Zöld-tavi menedékház (Chata pri zelenom plese, 1551 m) és a Nagy-Morgás-hágón (Sedlo pod Švištovkou, 2023 m) keresztül a Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso, 1751 m) lesz!
Hát velünk is pont így esett.
Kalapos Krisztián, 2016.
Folyt. köv.
Fotók: Mák Attila, Fűri János.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, részletes beszámoló, izgatottan várom a folytatást. Rendkivül jónak találom ezt az oldalt, a beszámolókat, mert valóban nem vagyunk hozzászokva ilyen időjárási viszontagságokhoz. Velem is megtörténtek hasonló helyzetek, ismerős a dolog. Aki valóban komoly elhatározással "indul a hegyeknek" nagyon sok jótanácsot olvashat, ami megszívlelendő. További élményekben gazdag túrázást kivánok

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó, részletes beszámoló, izgatottan várom a folytatást. Rendkivül jónak találom ezt az oldalt, a beszámolókat, mert valóban nem vagyunk hozzászokva ilyen időjárási viszontagságokhoz. Velem is megtörténtek hasonló helyzetek, ismerős a dolog. Aki valóban komoly elhatározással "indul a hegyeknek" nagyon sok jótanácsot olvashat, ami megszívlelendő. További élményekben gazdag túrázást kivánok

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...