2016. július 2., szombat

160 éve született dr. Téry Ödön

Az 1870-es években kezdte meg sikerekben bővelkedő tátrai tevékenységét a 160 évvel ezelőtt a Torontál megyei Óbébán (ma Románia) született dr. Téry Ödön (1856-1917) orvos, a magyar turistamozgalom egyik megalapítója, a Tátra nagy szerelmese. 1876. augusztus 11-én Schwartz Pál, Still János és Horvay Jakab vezetőkkel ő mászta meg elsőként a Közép-orom csú­csát, melynek megmászását korábban még a nevesebb Tátra-írók, valamint a vezetők is a lehetetlenségek közé sorolták. Egy évvel később, 1877. augusztus 6-án Spitzkopf Márton vezetővel szintén ő volt a Fecske-torony első megmászója. Téry Ödön el­sősorban nem hegymászóként, hanem a Tátra ügyének harcosaként vált is­mertté, 1889-1891-ig a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE), 1892-1910 között pedig a Magyar Turista Egyesület (MTE) ügy­vivő alelnöke majd elnöke is volt.

Dr. Téry Ödön nevét őrzi a Magas-Tátra legmagasabban fekvő menedékháza, az Öt-tó mellett álló Téry-menedékház. 1889-ben az MKE Budapesti Osztályának választ­mányi ülésén dr. Téry indít­ványozta, hogy sza­vazzanak meg bi­zonyos összeget a Magas-Tátrá­ban egy menedékház felépítésére, lehetőség szerint az Öt-tó katlanában. Ekkor kezdték meg a pénz gyűjtését a me­nedékház felépítése céljából létrehozott pénz­ügyi alapba. 1897 februárjában született meg a végleges döntés a menedékház helyéről, majd Pfinn József tervei alapján Majunke Gedeon szepesszombati építész vezetésével 1898-1899-ben felépült a ma is álló épület. Idő­közben (1898-ban) elkészült az Öt-tóhoz vezető turistaút is, ezek után a terméskő­ből épült, emeletes menedékházat 1899. augusztus 21-én meg­nyitották a turista­forgalom előtt.
Szintén dr. Téry Ödön nevét viseli a Magas-Tátra nyolcadik legmagasabb csúcsa, az Öt-tavi-katlan és a Nagy-Papirusz-völgy közötti Téry-gerincen emelkedő Téry-csúcs (Malý Pyšný štít, 2591 m), valamint a Téry-horhos és a Téry-kuloár. A Téry-csúcs a Fecske-torony (Pyšný štít) északnyugati szomszédja, melyet 110 évvel ezelőtt, 1901. július 17-én Dőry Gyula mászott meg elsőként.

Forrás és fotó: http://www.fsz.bme.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...