A halál a kezdetektől
fogva a hegyekben járók útitársa. A Tátra rendkívül szép, és rendkívül
veszélyes. A Tátrában a turistaság kezdeteitől előfordultak balesetek, és előfordulnak
sajnos napjainkban is. Az alábbiakban a Lengyel-Tátrában feljegyzett első
halálos kimenetelű balesetekre emlékezünk. Nem katalogizálni, vagy tételesen
felsorolni, hanem okulásként és figyelmeztetésként felidézni szeretnénk a
Lengyel-Tátrában előfordult első feljegyzett haláleseteket. A Tátrában
bekövetkezett első halálos balesetről meglehetősen kevés pontos információval
rendelkezünk, az esetet az utókor kellően misztifikálta. Olvashattunk olyan,
félig legendás esetekről is, amelyek bár nem száz százalékig bizonyított, hogy
megtörténtek, nagy szerepet játszottak a régi Tátra-turisták gondolkodásmódjának
kialakulásában. Ez azért van így, mert a Lengyel-Tátra első áldozatai főleg
góralok voltak, akik a velük előfordult tragikus történeteket saját népüknek a
mesék világából vett fordulatokkal, meseszerűen adták elő.
Lavina az Ornakon
1856. február végén az
Ornak gerince állítólag tragikus események színhelye volt. A kemény tél kellős
közepén öt bányász dolgozott a hegyen, akik munka után a Kościelisko-völgyben
vezető úton indultak haza. Egyszer csak lavina söpört le az Ornak lejtőin,
amely kidöntötte az útjába kerülő fákat, és mind az öt góralt élve eltemette.
Társaik csak néhány nappal később indultak keresésükre, miután a rossz
körülmények folytán beszüntették a munkát, és csak találgatni tudtak társaik
sorsa felől. Kettőjük holtteste hamarosan előkerült, hármukat viszont csak
tavasszal találták meg. Egyik közülük egy lucfenyő törzse mellől került elő, a
bányász azt átkarolva próbált menekülni.
Ez a történet gyakran
megjelenik lengyel írók műveiben, ne feledjük azonban, hogy a bizonyítékokon
alapuló tények összekeverednek az írói fantázia szüleményeivel. A következő
történet viszont kevésbé valószínű, hogy igaz, de rendkívül szép.
Zuhanás a Vörös-hegyekben
Egyszer régen egy
fiatal juhász beleszeretett egy gyönyörű leányba, aki szépsége ellenére nem
lehetett boldog, mert egy folyton visszatérő betegség megfosztotta őt minden
erejétől. A fiatal góral juhász egyszer csak megtudta, hogy a Vörös-hegyek lejtőin
olyan gyógynövény rejlik, amely segíthet a szerelmének. Gondolkodás nélkül
elindult a hegyekbe, ahol azt látta, hogy a keresett növény egyenesen a
sziklából hajtott ki. A juhász határozott mozdulattal megpróbálta a virágot a
helyéről kitépni, ekkor azonban egy hirtelen mozdulattól elveszítette az
egyensúlyát, és a szakadékba zuhant. Holttestét csak másnap találták meg.
A TOPR első
mentőakciója
1909. február 8-án
Mieczysław Karłowicz zeneszerző, a tátrai fotósok előfutára, az első tátrai
síelők egyike magányos sítúrára indult, néhány fotót szeretett volna készíteni
a téli hegyekről. A Kis-Kápolna-csúcs lejtői alatt, kissé lejjebb a napjainkban
a Murowaniec menedékháztól a Gąsienica-Fekete-tóhoz vezető úttól azonban lavina
sodorta el és temette maga alá.
A hír, hogy Karłowicz
nem tért vissza a sítúráról, a sajtóm keresztül hamarosan az egész országban
elterjedt. A fiatal zeneszerző barátja, Mariusz Zaruski azonnal mentőakciót
szervezett, később így számolt be eseményekről: „Csikorogtak a hólapátok, a
hóréteg szemmel láthatóan egyre csökkent, majd hamarosan megláttuk a szöges
cipőket, majd a síléceket, végül a holttestet, ahogy arccal a föld felé
fordulva, kezét előre nyújtva feküdt. Arca előtt néhány cm-es légbuborékot
találtunk, a teste ekkor már merev volt”. A mentőexpedíció a holttesttel
szomorúan tért vissza Zakopanéba, a baleset helyszínén később egy hatalmas
sziklát állítottak fel, melyet a turisták gyakran látogattak. Az emlékkő alján
a „Non omnis moriar” felirat alatt egy horogkeresztre hasonlító kereszt
látható. Karłowicznak természetesen semmi köze nem volt a politikához, a szvasztika
nevű kereszt ősi jelképnek számít a Havasalján, akkoriban a góralok körében
népszerű díszítő szimbólumnak számított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése