A túravezető és a hegyivezető nem ugyanaz Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2016/02/15
Hirdetés
A turistákat a szlovák hegyekben hamarosan nem csak hegyivezető, hanem túravezető is kísérheti. Bár úgy tűnhet, hogy a kettő nem különbözik egymástól, a valóságban ez nem így van. Amíg hegyivezetővel bárhová túrázhatnak a turisták, a túravezetővel elérhető területek pontosan meg lesznek határozva. A túravezetők is hozzájárulnak a turisták nagyobb biztonságához, amely a tragikus évkezdet után különösen fontos a Magas-Tátrában.
A Hegyi Mentőszolgálatról (HZS) szóló törvény, amely meghatározza a túravezetői munka feltételeit, 2016. márciusban lép hatályba. A túravezetők kereskedelmi alapon fognak működni, a megfelelő minősítés megszerzése előtt komoly képzésen kell részt venniük Szlovákiában és külföldön.

„Nagyon örülünk, hogy a törvényben pontosan, világosan sikerült meghatározni, milyen szakmai képesítés szükséges ennek a munkának az elvégzéséhez. Mindannyian úgy véljük, hogy ez hozzájárul az ügyfelek biztonságos mozgásához a hegyekben” – mondta Marcel Kubinský, a Szlovák Hegyi Túravezetők Egyesületének (SAHS) illetékese.
A hegyi túravezetők eddig polgári társulásként működtek. A társulás tagjainak komoly, UIMLA (Union of International Mountain Leader) szintű képzésen kellett átesni Csehországban vagy Lengyelországban. „A hivatásos túravezetőknek az SAHS által szervezett képzése az UIMLA szakmai iránylevei alapján történik, a képzési program megfelel a nemzetközi normáknak” – mondta Kubinský.
Az egyesület arra számít, hogy a hivatásos túravezetők iránt megnövekedett érdeklődésre lehet számítani. Mostanáig kísérő és korlátozás nélkül lehetett a hegyekben túrázni, de az olyan tragikus események után, mint pl. az idegenvezető által vezetett litván csoport két tagjának halála, az állam kísérletet tesz a hegyekben történő mozgás jogi szabályozására. Az utazási irodákban dolgozó idegenvezetőknek eddig nem kellett megfelelniük olyan magas szintű követelményeknek, mint amilyennek a hegyi túravezetőknek meg kell felelni.
„Jelenleg az utazási irodák végzik azt a munkát, melyet ezután a hegyivezetőnek vagy a túravezetőnek kell elvégezni. Az emberek ehhez vannak hozzá szokva. Ebből a szempontból a felelősséget átruházzák az emberekre, akikkel aláíratnak egy dokumentumot, miszerint saját felelősségükre mennek a hegyekbe” – tájékoztat a jelenlegi gyakorlatról Tibor Hromádka, a szlovák Hegyivezetők Országos Egyesületének elnöke.
Hol van a hatáskör határa a hegyivezető és a túravezető között? A HZS iránylevei szerint az alapvető különbséget annak az útvonalnak a nehézsége határozza meg, amelyen az ügyfél mozogni szeretne. Amíg a hegyivezetőknél gyakorlatilag nincs semmilyen korlátozás, addig a túravezetők maximum egyes nehézségű, vagyis olyan utakra vezethetik az ügyfeleket, ahol nincs szükség hegymászó felszerelésre. Ezek közé tartoznak a jelzett turistautak, de pl. a népszerű Koncsiszta és a Hunfalvi-csúcs is.
A hivatásos hegyivezető vezetésével tervezett túra költsége 200-250 € körül van, a választott útvonal nehézségétől függően. A hegyivezetők nyáron maximum három, télen maximum két ügyfelet vezethetnek egyszerre.
A túravezetők díjazása 100-150 € között lesz, de az is lehet, hogy bizonyos esetekben kevesebb lesz, mint 100 €. Az árról ebben az esetben is az út nehézsége a döntő. Ennek előnye, hogy egy ilyen túrára ez egész csoportnak elég egy túravezetőt fogadni.
„A részleteket, hogy hogyan fogjuk meghatározni az árakat, valamint hogy korlátozva lesz-e az egy túravezető által vezethető turisták létszáma, ezután fogjuk kidolgozni. Az ötlet iránt idáig főleg külföldről volt érdeklődés” – tette hozzá Kubinský.
A tapasztalt túrázók többnyire nem veszik igénybe a túravezetők szolgáltatását. „A túravezetőnek nem csak az a feladata, hogy vezesse a turistákat a nehéz terepen. Sokkal inkább az, hogy felhívja a figyelmüket a hely és az útvonal érdekességeire” – mondja a tapasztalt turista, Pavol. „Ismerek egy túravezetőt a Szlovák Paradicsomban, aki végigvezeti az ügyfeleket az ösvényen, mesél a helyi érdekességekről, de meg tudja mutatni a nem használt utakat is, vagy a barlangászok beleegyezésével elviszi a turistákat a Medve-barlangba” – meséli tapasztalatait Pavol.
Marek Trávniček hegyivezető a hegyivezetők és a túravezetők közötti különbséget a gépjármű tulajdonosok jogosítványához hasonlítja. „A túravezetőnek csak a személyautóra van jogosítványa, a hegyivezetőnek viszont minden kategóriára. Ha csak személygépjárműre van jogosítványunk, nem vezethetünk motorkerékpárt vagy autóbuszt” – mondta a hegyivezető.
Aki túravezető szeretne lenni, annak el kell végeznie egy két éves tanfolyamot, melynek az ára 2.600 €. Az ár magában foglalja a bizottság díját is, melynek külföldi tagjai is vannak, és amely az UIMLA előírásainak megfelelő képzési módszereket felügyeli. A Szlovák Hegyi Túravezetők Egyesületének jelenleg 14 tagja van, a legfiatalabb 34, a legidősebb 61 éves.
Marcel Kubinský elérhetősége: https://www.explore-share.com
Forrás: http://spravy.pravda.sk; Fotó: Rasto Hatiar
Hirdetés
Hirdetés