2016. február 1., hétfő

A Tátra téli arca

A Tátra minden bizonnyal nem a kedvenc hegysége azoknak, akik kimondottan a napsütötte, száraz sziklákat kedvelik. A hegység igazi arcát a fél évig tartó mozdulatlanság, a könyörtelen, havas és jeges tél mutatja meg. A havat különböző jelentésű szavakkal szokták jellemezni. Laza, kompakt, nedves. Friss, nehéz, régi, firn. Egész nyáron erre várunk, a karácsonyi ünnepekhez társítjuk, készülünk a fehér őrületre, aztán a meleg menedékház kis ablakán keresztül egy forró teával a kezünkben nézzük nem halványuló fényét az éjszaka sötétjében. A tél, amely egyáltalán nem kellemetlen, sőt, rengeteg örömöt tartogat. A síelők várva várják, de nem kevésbé örülnek neki a gyerekek sem, akik azonnal rohannak hóembert építeni. A napkelte gyönyörű színekbe öltözteti a havas hegyoldalakat. A fenyőfák ágai kecsesen meghajlanak a hó súlya alatt. A medvék téli búvóhelyét is hó lepi be, a fehér paplan elzárja őket a külvilág ingereitől. A hó diktálja saját szabályait, nekünk embereknek alkalmazkodni kell hozzá. Meg kell találni benne saját utunkat. Ne keressük a veszélyt. Ne hagyjuk megtéveszteni magunkat hamis biztonságérzettel.

A Tátrában általában hét hónapig tart a tél. Ilyenkor a nyári viszonyokhoz képest minden a feje tetejére áll. Amerre a jelzett turistautak vezetnek, télen sok helyen nem biztonságos. A befagyott tavak felülete, amelyre általában nem szabad rálépni, néha az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a meredek hegyoldalak hóval borított lavinaveszélyes lejtőit. Egy meredek vízmosás néha biztonságosabb, mint a csábító, vékony hóréteggel borított sziklás hegyoldal. A holnapi hóviszonyoknak lehet, hogy semmi köze sem lesz a maiakhoz. A legtöbb lavinabaleset kettes, vagyis mérséklet lavinaveszély idején történik, amelyet a legtöbben úgy kezelnek, mint a szemafor zöld jelzését, amely a hegyekbe vezető szabad utat jelzi. Vagyis a tél csalóka? Miért ez a kettősség? Miért nem tudnunk télen eligazodni? Valószínűleg azért, mert úgy gondolkodunk, mint a nyári turisták, akik felmennek a hegyre – látjuk a nyomvonalat, ezért nem foglalkozunk a környező tér formáival. Bízunk a kitaposott ösvényben. Keressük a leggyorsabb megoldást, nem ismerjük a havat, nem hallgatunk sem tapasztalatainkra, sem ösztöneinkre, mellyel reagálnunk kell az agyunkból érkező ingerekre. Amennyiben havas terepen szeretnénk mozogni, agyunkat át kell programozni a télre. Annak teljes időtartamára. Ne bízzunk a hóban addig, amíg nem próbáljuk meg azt az összes rendelkezésre álló lehetőségen keresztül megismerni. Mindaddig, amíg nem ismerjük eléggé, elégedjünk meg a nyár árnyas vízmosásokkal és sziklás repedésekkel.

Forrás: http://portaltatrzanski.com; Fotó: Tygodnik Podhalanski

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...