2015. december 31., csütörtök

Szilveszter éjjele a Zöldtónál – Írta: Schmidt Gizi

Fárasztó menetelés után fél háromkor végre lecsatolhattok hótalpainkat a Frigyes menedékház előtt 1912. december 31-én. Idebent már meleg szobával és forró teával várt Rokfalusy Lajos, a „gondnok úr”. Letelepszünk, asztalra kerül a hátizsákok változatos tartalma és csendes áhítattal folyik a lakmározás. Az éhséggel együtt elmúlik lustaságunk is, újra felcsatoljuk síeinket s átsiklunk a tó havas jegén a tókatlan lejtőjére gyakorlatozni.
Mikor a menházból kiléptünk, még szinte vakítóan fehérlett a hó s alig értünk a lejtőre, már alkonyodott. A Bélai hegyláncot, mintha csak görögtűzön át láttuk volna, hófödte oldala izzó narancssárga fényben ragyogott s fölötte ugyané színnek szelídebb árnyalatával vonták be az eget a lenyugvó napnak sugarai. Messze átellenben pedig, a Téry-horhos felett, most kelt fel az első, halavány csillag, álmodozó lilaszínű felhők mögül. Lila most ott a hó is, majd lassan, észrevétlenül rózsaszínre válik s ez a rózsás fény messze bevilágít a völgybe és a szomszédos ormokra, míg előttünk, sejtelmes szürkeségbe borulva, zordonan mered a Fecsketorony és a Wéber-csúcsnak félelmetes, hatalmas sziklafala.

2015. december 30., szerda

Három helyszínen négy halálos áldozat a Tátrában - Frissítve!

December 30-án a délelőtti órákban, nem sokkal a Lengyel-Tátrában történt halálos kicsúszást követően a Magas-Tátra szlovák oldalán két olyan baleset történt, amely összesen három halálos áldozatot követelt. Az áldozatok valószínűleg hegymászók voltak. Az egyik baleset a Kis-Tarpataki-völgyben (Malá Studená dolina), a Közép-orom (Prostredný hrot) alatt történt, a másik pedig a Nagy-Tarpataki-Zerge-horhosból (Malý závrat) a főgerinc alá felhúzódó Rovinki-völgy (Rovienky) irányába. Erről a balesetről az érintett társa kb. 11 órakor értesítette a hegyimentőket, itt egy 34 éves pozsonyi hegymászó az áldozat, aki a sziklás terepen történő 150-200 méteres, majd az ezt követő havas terepen újabb 150 méteres kicsúszás következtében az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett. „Az érintettek hegymászótúrán vettek részt, ennek során a viszonylag könnyű terepen leoldották magukat a kötélről, és ezt követően egyikük kicsúszott” – magyarázta Martin Matúšek, a mentőakció vezetője.

Tragikus széria a Tátrában: újabb halálos kicsúszás

Ma reggel újabb halálos balesettel folytatódott a karácsonyi fekete széria a Lengyel-Tátrában: ezúttal egy fiatal nő csúszott ki és zuhant le a Zerge-hegyről (Kozi Wierch) a Lengyel-Öt-tó völgye irányába. A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) szakemberei helikopter segítségével gyorsan elérték az áldozatot, aki azonban akkor már kritikus állapotban volt. A szerencsétlenül járt nőt helikopterrel a zakopanei kórházba szállították, ahol azonnal hozzáláttak az újraélesztéséhez, ez azonban sajnos nem vezetett eredményre, a fiatal nő belehalt a kicsúszás során szerzett sérüléseibe. A tragédia súlyosságát növeli az a tény, miszerint a hegyimentőket az elhunyttal együtt túrázók arról tájékoztatták, hogy a fiatal nő várandós volt…

10 éve történt – 7 lavinaáldozat a Liptói-Tátrában

10 évvel ezelőtt, 2005. december 31-én, Szilveszter napján a kora reggeli órákban hatalmas lavina zúdult le a Liptó-Tátrában, a Rohácsi-völgyben (Roháčska dolina) található Zsarátnok-vályúban (Spálený žľab). A lavina maga alá temetett nyolc, éppen a vályú közepén bivakoló cseh turistát. Közülük az egyiknek, aki a lavina felszínén tudott maradni, sikerült magát kiásnia a lavina alól, és ő tudott segítséget hívni. A lavina a Zsarátnok-vályú bal oldalán söpört végig, a leszakadásnál szélessége elérte a 100 métert, leszakadási vastagsága fél méter és egy méter között volt. A lavina kb. 1800 méter magasságban érte el a hóval borított vályú tetejét. A lavinamező hossza elérte az 1200 métert, a lerakódásnál létrehozott hótömeg kb. 30 méter széles és mintegy 350 méter hosszúságú volt. A lerakódott hóréteg vastagsága egyes helyeken elérte az 5 métert, átlagos vastagsága 3 méter körül volt.

2015. december 29., kedd

Nem élte túl a kicsúszást egy turista a Sas úton

December 29-én újabb tragikus baleset történt a Lengyel-Tátrában, a Sas út egyik legnehezebb részén kicsúszott turista sajnos nem élte túl a nagy magasságból történő kicsúszást. A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálatot (TOPR) a szerencsétlenül járt nő társai értesítették a történtekről. A mentőakció a késő délutáni órákban kezdődött, a sötétedés miatt a mentőhelikoptert sajnos nem lehetett használni, így a hegyimentőknek földi úton kellett eljutni a helyszínre. A baleset a Sas útra vezető egyik lehetséges útvonalon, a Kulczyński-szakadékban (Żleb Kulczyńskiego) történt. A meredek sziklavályúban vezető utat nyáron sem lehet könnyűnek mondani, téli, jeges körülmények között pedig komoly kihívást jelent az arra járóknak.

700 méteres kicsúszást élt túl egy férfi a Tátrában

December 28-án a lengyel és szlovák hegyimentők közös mentőakció keretében segítettek egy turistának, aki a Gáspár-csúcs (Kasprowy Wierch) melletti Száraz-hágó (Sucha Przełęcz) közelében megcsúszott, és a havas/füves terepen kb. 700 métert csúszott lefelé, a Csendes-völgy (Tichá dolina) irányába. A férfinak óriási szerencséje volt, mert a nem mindennapi esés következtében nem keletkezett komoly sérülése. A hegyientők a férfit hordágyon eresztették le a vályúból a Csendes-völgybe, ahol a szlovák hegyimentők terepjárójával szállították tovább.

A Tátra csúcsai a levegőből – Nagyszalóki-csúcs

A Nagyszalóki-csúcsnak (Slavkovksý štít) nem volt szerencséje. Amennyiben egy több mint 200 évvel ezelőtti földrengés során a csúcs hatalmas sziklái nem omlottak volna le a Nagy-Tarpataki-völgybe, ma talán ez lehetne a Tátra legmagasabb csúcsa. Az állítólagos – de a tudósok által meg nem erősített – földrengésnek köszönhetően azonban ma „csak” 2452 méter tengerszint feletti magasságú. Ennek ellenére nagyon népszerű csúcs a turisták körében, akiknek a fárasztó túráért szép kilátás a jutalma, melyhez nincs szükség sem hegyi vezetőre, sem technikai eszközök alkalmazására. A legkorábbi ismert feljegyzések szerint a csúcs első megmászója id. Buchholtz György és négy társa volt 1664-ben. Az akkor késmárki diák, később evangélikus lelkész felnőtt korában a Tátra nagy ismerőjének számított, annak a bizonyos csúcsmászásnak is többen vágtak neki, de többen útközben feladták a kilátástalannak ítélt küzdelmet.

Forrás és fotó: http://www.aktuality.sk

2015. december 28., hétfő

On-line jegyrendelés és éjszakázás a Lomnici-csúcson

A Magas-Tátra második legmagasabb csúcsa a Tátralomnic felett emelkedő Lomnici-csúcs (Lomnický štít, 2634 m). A csúcsra nem vezet jelzett turistaút, gyalogszerrel csak hegyi vezetővel juthatunk fel, mivel azonban felvonóval is megközelíthető, a bakancsos turisták körében a Tátra legnépszerűbb csúcsának számít. Tátralomnicról (Tatranská Lomnica) négyszemélyes kabinos felvonó közlekedik a Start átszállóállomásig (Štart), ahol át kell szállni a 2013-ban átadott új, 15 személyes kabinokba, melyek a Kő-pataki-tóig (Skalnaté pleso) közlekednek. Itt újabb átszállás következik immár a csúcsra vezető, ugyancsak 15 személyes, piros színű kabinba, amely a 855 méteres szintkülönbséget 8,5 perc alatt küzdi le.  

2015. december 27., vasárnap

Több tucatnyi turista „rekedt” a Halastónál

Karácsony másnapján bizarr helyzet alakult ki a Lengyel-Tátra legnépszerűbb túraútvonalán. Több tucat turista „rekedt” a Halastónál, akiket meglepett a korai sötétedés, valamint az, hogy késő délután már nem közlekedtek a lovas kocsik. A turisták végül is a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR), a Vajdasági Válságkezelő Központ és a tűzoltóság segítségével jutottak vissza Zakopanéba.
Szombaton a délutáni órákban csaknem 100 turista „rekedt” a Halastóhoz közlekedő lovas kocsik felső állomásán, a Hajfű-tisztáson (Polana Włosienica), remélve, hogy lovas kocsival le tudnak menni a parkolóba. A lovas kocsik azonban abban az időpontban már nem közlekedtek, a turisták pedig a sötétben nem tudtak megbirkózni az aszfaltozott utat borító jéggel. A parkolóig vezető úton végül is a hegyimentők segítették őket, akik más turisták mentésében vettek részt a Halastónál.

Ami a Tátrai hangulatokból kimaradt…

Az Európa szálló Újtátrafüreden (Dr. Trenkler Co., 1907)
A település központjában, a Klotild úttól délre építették fel 1891-ben az 59 szobás Európa szállót. A szálló és a vele szemben lévő régi szanatórium közötti szabad tér lett a település társasági életének központja. A szálló kifejezetten idegenforgalmi céllal épült, az I. világháború előtti időszakban itt helyezték el a fürdőigazgatóság irodáit. Napjainkban is eredeti nevét viseli, de a Palace szanatóriumhoz tartozó épület hosszú évek óta zárva van, állapota évről évre romlik, megújhodása egyelőre várat magára.
A lipcsei Trenkler és Társa kiadó által megjelentetett képeslap középső részén szemből ábrázolva láthatjuk az étterem és a kávéház épületét, amelyek 1895-ben épültek a mintegy 20 évvel azelőtt itt felépített kávéház helyén.

A könyv személyesen megvásárolható Budapesten, az alábbi helyeken:
Központi Antikvárium – 1053. Budapest, Múzeum körút 13-15.
Könyvmoly Pop Up Store – WESTEND bevásárló központ, aluljárószint, Jókai sétány 33.
Könyvmoly Pop Up Store – PÓLUS CENTER, Budapest, 1152, Szentmihályi út 131.
Könyvmoly Pop Up Store – TESCO Extra, Budapest, 1138. Gács út 3. (Váci út)

A könyv futárszolgálat útján történő házhoz szállítással megrendelhető az Agenda Natura kiadótól az info@agendanatura.hu e-mail címen, az alábbi adatok közlésével:

Könyv darabszáma – Név – Település – Utca, házszám – Irányítószám – Telefonszám – e-mail cím.

Forrás: Nagy Árpád: Tátrai hangulatok – A Magas-Tátra régi képeslapokon

2015. december 26., szombat

Tragikus kicsúszás Karácsony napján

Karácsony első napján halálos baleset történt a Lengyel-Tátrában, a Svinica közelében. December 25-én 13 óra körül egy szemtanú riasztotta a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálatot (TOPR), aki azt látta, hogy a Svinica csúcsára vezető turistaút láncos részén egy turista kicsúszott és szakadékba zuhant. A hegyimentők azonnal a helyszínre indultak, de amikor elérték az áldozatot kiderült, hogy a Lengyel-Öt-tó völgye felé kicsúszott turistán már nem lehet segíteni, a jeges ösvényen történő kicsúszás és az azt követő zuhanás után a helyszínen életét vesztette. A hegyimentők a szerencsétlenül járt turista holttestét Zakopanéba szállították.
A Tátrában továbbra is kedvezőtlenek a túrázás feltételei, a turistautakat fedő vékony hóréteget jégpáncél borítja, amely rendkívül csúszós, ezért a hegyimentők mindenkitől azt kérik, hogy legyenek körültekintőek.

Hensch Aladár – A Tátra

1895-ben Szepesszombatban született Hensch Aladár (1895-1972) hegymászó és síversenyző, a Magyar Sí Szövetség örökös tagja. Az I. világháború után Budapestre költözött, és hamarosan bekapcsolódott a síszövetség munkájába, melynek 1934-ben főtitkára, 1938-1940-ben pedig alelnöke volt. A szövetség nemzetközi tekintélye a harmincas években igen magas szintre emelkedett, ezt nem kis mértékben az ő kitűnő diplomáciai érzékének, szeretetreméltó személyének, kitűnő nemzetközi összeköttetéseinek köszönhetjük. Akkoriban "a magyar sísport külügyminiszterének" nevezték. Dolgozott a Magyar Turista Szövetségben, és emellett élénk irodalmi tevékenységet is kifejtett. Sok cikke jelent meg az Alpokban végzett sí-, gyalog- és hegymászótúráiról a Turistaság és Alpinizmus és a Turisták Lapja évfolyamaiban. Különösen a Magas-Tátráról jelent meg sok útleírása, igazi költői lendülettel, szívből jövő gazdagsággal csak az ő forrón szeretett Tátrájáról tudott írni. Kiváló fotóművész volt, aki azonban csak szeretett hegyeit fényképezte. Képeit a magyar szaklapokon kívül a külföldiek is sokszor közölték. Az alábbiakban Hensch Aladár „A Tátra” című, a fenti jelzőket megerősítő írása olvasható.

2015. december 25., péntek

Ótátrafüredről jelentik – 1913. december

Ó-Tátrafüredről jelentik, hogy a Magas Tátrában ezidén rendkívül korán köszöntött be az igazi téli időjárás. Tátrafüred már e hó elején behavazódott és különösen az utóbbi napokban volt kiadós, tartós havazás. A hóréteg vastagsága jelenleg 50-60 cm., s a közlekedést hóekék segélyével tartják fenn. A hegység magasabb részeiben a hó már 1 m. magasan fekszik. Ó-Tátrafüreden a barátságos Grandhotel megnyílt és nagyszámban érkeznek az üdülést kereső és téli sportot űző vendégek, ugy a bel- mint külföldről. A sportpályák elkészültek és kitűnő állapotban vannak.

Forrás: Vasárnapi Újság, 1913/51. szám, 1913. december 21.

2015. december 24., csütörtök

„Ha az ember a földkerekség valami kiemelkedését látja..."

„Ha az ember a földkerekség valami kiemelkedését látja, (…) ez arra ösztönzi, hogy felmásszon rá. Legfőképpen ez az érzés késztet bennünket arra, hogy szembenézzünk ezzel a kiemelkedő ponttal. Bebizonyítjuk magunk és embertársaink előtt, hogy feljutunk rá! Nem restelljük a fáradságot, sőt, örömet okoz nekünk. Véghezviszünk valamit, ami bensőleg kielégít bennünket.” – Fritz Rudolph

Békés karácsonyt és tátrai túrákban gazdag boldog új évet kívánok a www.magas-tatra.info oldal minden kedves olvasójának!

2015. december 23., szerda

Télen is túrázhatunk a Zsári-völgy csúcsaira

A Liptói-Tátrában található Zsári-völgy (Žiarská dolina) kuloárjai és a Baranyec (Baranec) gerincei nagyon népszerűek a turisták, a síalpinisták és a hegymászók körében. A magashegyi környezet szépségei mellett ennek egyik fő oka, hogy erre a területre nem terjed ki a Tátrában minden évben életbe lépő téli zárlat hatálya. A téli sportok és a szabad stílusú síelés szerelmesei a Tátra magashegyi környezetében december 21. és április 15. között gyakorolhatják kedvenc sportjukat. A Zsári-völgy hosszú ideje a síalpinisták kedvelt terepe, mivel egy külön engedély alapján ebben a völgyben a Tátrában másutt megszokottnál egy hónappal tovább, május 15-ig hódolhatnak szenvedélyüknek. A Tátrai Nemzeti Park látogatási szabályai alóli mentességet a Zsári menedékházat (Žiarska chata) üzemeltető Smrečany-Žiar Turistaegyesület kérésére a zsolnai Regionális Környezetvédelmi Hivatal 2018 végéig meghosszabbított. A szezonális zárlat alóli mentesség a Zsári-völgyben érvényes, és a túrázókra valamint a síalpinistákra is vonatkozik.

2015. december 22., kedd

Hol kapható a „Tátrai hangulatok”?

Az Agenda Natura Kiadó gondozásában 2015. december 7-én megjelent a „Tátrai hangulatok” – A Magas-Tátra régi képeslapokon című képeslapalbum, amely korabeli képeslapok segítségével igyekszik felidézni a millennium utáni évek tátrai világát, hangulatát. Olyan képeslapokról van szó, amelyeket a XIX. század utolsó éveitől kezdődően az I. világháború végéig adtak postára, vagy vásároltak meg őseink. Az 1920 előtt kiadott képeslapokról és a hozzájuk kapcsolódó leírásokból megismerhetjük a tátrai települések egykori legszebb, legismertebb, még ma is álló, vagy már rég eltűnt épületeit, létesítményeit, az akkor már létező menedékházakat, ismert túra- és hegymászócélpontokat.
Az A4 formátumú, 160 oldalas, exkluzív kivitelű képeslapalbum ára 5.499.- Ft.

A könyv személyesen megvásárolható Budapesten, az alábbi helyeken:
Központi Antikvárium – 1053. Budapest, Múzeum körút 13-15.
Könyvmoly Pop Up Store – WESTEND bevásárló központ, aluljárószint, Jókai sétány 33.
Könyvmoly Pop Up Store – PÓLUS CENTER, Budapest, 1152, Szentmihályi út 131.
Könyvmoly Pop Up Store – TESCO Extra, Budapest, 1138. Gács út 3. (Váci út)

A könyv futárszolgálat útján történő házhoz szállítással megrendelhető az Agenda Natura kiadótól az info@agendanatura.hu e-mail címen, az alábbi adatok közlésével:
Könyv darabszáma – Név – Település – Utca, házszám – Irányítószám – Telefonszám – e-mail cím.
A szállítási költség egy könyv esetében 800.- Ft, kettő vagy több példány rendelése esetén ingyenes. 
A megrendelt könyveket a GLS futárszolgálat juttatja el a megrendelők címére.
A megrendelt könyveket előre történő banki átutalással, vagy a futárnak készpénzben lehet kifizetni. Az Agenda Natura Print Hungary Kft. bankszámlaszáma: 12082104 - 01166489 - 00100006. Az átutalás során a közlemény rovatban fel kell tüntetni a megrendelő nevét, a könyv címét és a darabszámot. Amennyiben az átutalás nem a megrendelő nevével azonos bankszámláról érkezik, a megrendelő beazonosítása érdekében a közlemény rovatban kérjük feltüntetni a megrendelő nevét.

Nagy Árpád

2015. december 21., hétfő

Kezdődik a síalpinista szezon a Tátrában

December 21-én megkezdődik a 2015/2016-ös síalpinista szezon a Tátrában. A Tátra Nemzeti Park (TANAP) Látogatási rendje december 21-től április 15-ig csupán a hegymászó szövetségekbe, egyesületekbe tömörült hegymászóknak és síalpinistáknak teszi lehetővé, hogy a szezonális zárlat idején is látogassák a magashegyi területeket. Marián Šturcel, a TANAP igazgatóhelyettese elmondta, hogy azok a síalpinisták és hegymászók, akik valamilyen hegymászó szövetség, egyesület tagjai, a téli zárlat idején is mozoghatnak a magashegyi területeken, de csak síalpinizmus céljából. Kedvező hóviszonyok és alacsony (1-es vagy 2-es fokozatú) lavinaveszély esetén a Magas- és Liptói-Tátra kijelölt területein (lásd alább) a fenti időszakban engedélyezett a síalpinista tevékenység folytatása. A Hegyi Mentőszolgálat álláspontja szerint hármas fokozatú lavinaveszély esetén a síalpinisták is csak a menedékházakig közlekedhetnek, a menedékházak feletti területeken részükre sem ajánlott a túrázás, négyes fokozatú lavinaveszély esetén pedig még a menedékházakig történő sítúra sem ajánlott.

2015. december 20., vasárnap

Tátrai hangulatok – Könyvbemutató

Pillanatképek a "Tátrai hangulatok" 2015. december 14-én Budapesten, a Benczúr házban megtartott nyilvános könyvbemutatójáról. Köszönöm azoknak, akik megtiszteltek a jelenlétükkel, és köszönöm azoknak is, akik nem tudtak ugyan eljönni, de megrendelésükkel előre is bizalmat szavaztak a könyvnek. A könyv megvásárolható Budapesten, a Központi Antikváriumban, vagy megrendelhető az Agenda Natura Kiadótól az info@agendanatura.hu címen.
Nagy Árpád

2015. december 19., szombat

195 éve született Tytus Chałubiński

195 évvel ezelőtt, 1820. december 29.-én született a varsói orvosból nagy lengyel Tátra-kutatóvá lett dr. Tytus Chałubiński (1820-1889). A XIX. század ötvenes éveiben járt először az akkor még kicsiny pásztorfalucskában, Zakopanéban, és rögtön magával ragadta a környék szépsége. A hetvenes évektől aztán minden nyarat a kis településen töltött, majd 1879-től haláláig itt élt. 1874-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Lengyel Tátraegyesület (mai nevén PTTK), amelynek haláláig fáradhatatlan munkása volt. Chałubiński romantikus tátrai túráiról legendák keringtek a hegységben. Tudni kell róla, hogy a neves gorál ve­zetőkkel járta a hegyeket, ők cipelték felszerelését, sátrait, sőt néha még hangszereit is, s ahol ez a karaván tá­bort vert, pezsgő élet zaja verte fel a környéket. Ezek a történetek főleg Jan Sabała tolmácsolásában kerültek be a köztudatba, hisz a neves zenész és mesélő (akivel egymás mellett nyug­szanak a zakopanei temetőben), Chałubiński állandó kísérőjének szá­mított, bár életkora miatt (1809-1894) a magasabb csúcsokra nem kísérte el őt.

Forrás: Tátrai túrák

2015. december 18., péntek

Fotók és videók a Tátrából – 2015. december 1-15.

A Sas út kezdete, a Halastó, egy szép panoráma, a Mickiewicz-vízesések, egy behavazott völgy a Liptói-Tátrában, Mikulás a Halastó partján, egy drónról készült panoráma, egy gyönyörű természeti jelenség a Konrád-púpon, Hohenlohe herceg egykori vadászkastélya Javorinán, a Kriván egy siklóernyős szemével, a Hegyek Nemzetközi Napja, aktuális fotó a Konrád-púpról, majd a Gáspár-csúcsról, a Tátra Lubló várából, valamint a Nyugati-Tátra a Rét-hegyről. Címszavakban mindezeket láthatjuk a www.magas-tatra.info oldal Facebook profilján 2015 decemberének első felében megosztott fotókon. Egy szép túráról készült szép videó a Kis-Fátrából, a Sas út egy része halny idején, hegyivezetős túra a Békás-Baba tetejére, valamint Mikulás találkozó a Tengerszem-csúcson. Ezúttal ezek a videók kerültek be a válogatásba, melyek megtekintéséhez jó szórakozást kívánok!

2015. december 17., csütörtök

Hét téli élmény nem síelőknek a Magas-Tátrában

Nem csak a síelőknek van ám keresnivalója a hegyekben télen! A friss levegőre, a lenyűgöző szépségű tájra, századfordulós grand hotelek hangulatára és finom, házias falatokra vágyóknak ugyanúgy érdemes útra kelni! Hét tuti tipp, ha egy kényelmes, mégis emlékezetes hétvégére vágyik a Magas-Tátrában. Október végén pazar hosszú hétvégét töltöttünk Szlovákiában, a Csorbai-tó partján. Akkor csak a hegyek tetején volt hósipka, a tó környékén és az üdülőfalvakban még gyönyörű napsütéses őszi idő várta a kirándulókat. A Magas-Tátrából mostanában érkező fotók alapján viszont úgy tűnik, mostanra beköszöntött a tél a környéken.
A magashegyi turistautakat november elsejével lezárták, és csak június 15-én nyitják újra. Ettől még persze nagyon érdemes ide ellátogatni – akkor is, ha csak egy kényelmes pihenésre vágynak a képeslapra illő tájban, és nem tudnak vagy nem szeretnek síelni. Mutatjuk a legjobb élményeket, amik érhetik a kényelmes kirándulókat errefelé a téli hónapokban.

2015. december 16., szerda

Bányászkunyhó épül a Medve-alagút elé

Három évvel ezelőtt nyitották meg a Zsári-völgyben a titokzatos Medve-alagút (Medvedia štôlňa) félhomályos, titokzatos járatait. A csaknem 500 méter hosszú alagútban sétálva a látogatók betekintést nyerhetnek ez egykori liptói bányászok nehéz mindennapjaiba. A megnyitást több éves előkészítés, a szükséges engedélyek beszerzése, valamint az alagút hozzáférhetővé tétele során több napos fizikai munka előzte meg. Az előkészítés során Peter Holúbek barlangász és társai  kb. 200 kg. szemetet hordtak ki a járatból, melyet sok éven keresztül azok az önjelölt kincskeresők hagytak maguk után, akik bemerészkedtek a sziklák mögött megbújó titokzatos alagútba. Kb. 300 méterre a bejárattól néhány bányamanó fogadja a látogatókat, akik megvilágítják az utat a látogatók előtt.

2015. december 15., kedd

Kunyhó a Svinica-hágóban

1890 és 1924 között a Lengyel-Tátra egyik legnépszerűbb csúcsa, a 2300 méterre magasodó Svinica (Świnica) alatt található Svinica-hágóban (Świnicka Przełęcz) a sziklákhoz simulva létezett egy nem túl nagy, mindössze 4x3 méter alapterületű, fából összetákolt menedék a turisták számára. A kezdetleges kunyhóban elsősorban a Svinicára igyekvő turisták bivakoltak, akik a hágóban hagyhatták a holmijukat, és a hegyi vezetők által gyűjtött törpefenyőágakból gyújtott tábortűz melegénél fogyaszthatták el a magukkal hozott élelmet.

2015. december 14., hétfő

Megnyitották Hohenlohe herceg vadászkastélyát

Andrej Kiska, Szlovákia köztársasági elnöke 2015. december 10-én megnyitotta a nyilvánosság előtt Hohenlohe herceg egykori vadászkastélyát Javorinán (Tatranská Javorina). A vadászkastély az ezt megelőző időszakban a szlovák köztársasági elnök reprezentációs célokra szolgáló tulajdona volt, Andrej Kiska azonban a közelmúltban ígéretet tett arra, hogy a kastélyt megnyitják a nyilvánosság előtt. „Nem hiszem, hogy helyes volt egy ilyen turisztikai kincset az érdeklődők és a turisták előtt zárva tartani” – mondta az elnök a vadászkastély ünnepélyes megnyitása alkalmából. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy ez a lépés segíthet a tátrai turizmus fellendítésében. A vadászkastély, melyet korábban erdészháznak is neveztek, a Köztársasági Elnöki Hivatal tulajdonában van.

2015. december 13., vasárnap

"Tátrai hangulatok" könyvbemutató

Tisztelettel és szeretettel meghívok minden érdeklődőt a napokban megjelent "Tátrai hangulatok" című képeslapos könyvem "Tátrai pillanatképek - Boldog békeidők a Tátrában" című állóképes vetítéssel egybekötött nyilvános könyvbemutatójára.

A rendezvényre az utazom.com Utazási Iroda szervezésében kerül sor 2015. december 14-én, hétfőn 18:30-kor Budapesten, a Benczúr házban.

A „Tátrai hangulatok” című könyv a könyvbemutató helyszínén kedvezményes áron megvásárolható.

Az érdeklődők részvételi szándékukat a Facebookon létrehozott esemény oldalán jelezhetik.
Részletek a mellékelt meghívón.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk: Nagy Árpád

2015. december 12., szombat

165 éve született dr. Jármay László

165 évvel ezelőtt, 1850-ben Budapesten született dr. Jármay László (1850-1932) ótátrafüredi fürdőorvos, hegymászó és hegyimentő. 1878-tól 25 éven át volt a fürdő orvosa, aki orvosi munkássága mellett a Tátra idegenforgalmának fejlesztése terén is maradandót alkotott. Hegymászóként egy első megmászást hajtott végre (1882-ben a Fecske-torony nyugati oldala), de nagyon sok, akkoriban még ritkán bejárt utat ismételt meg. Ő volt a Magas-Tátra főgerincén emelkedő, régen Jármay-csúcsnak is nevezett Kis-Viszoka első ismert megmászója 1888-ban, de szinte biztosra vehető, hogy előtte már mások is jártak a csúcson. Idős koráig járta a Tátrát, 1928-ban – 78 éves korában – még járt a Tengerszem-csúcson, a Kis-Viszokán és a Fehér-tavi-csúcson.

2015. december 11., péntek

A Toman-völgybe vezető egykori turistaút

2008. május 13-án jelent meg a hír a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészet (SL TANAPu) honlapján, hogy a Toman-völgybe vezető piros jelzésű turistaút, valamint a Jurán-völgyben vezető zöld jelzésű turistaút attól a nyári szezontól kezdődően lezárásra kerül a turistaforgalom előtt. Ebben mind a TANAP Állami Erdészete, mind a TANAP Igazgatósága, mind pedig a lengyel oldalon működő Tátrai Nemzeti Park (TPN) egyetértettek. A korlátozás oka a területen található fontos élőhelyek, az ott élő veszélyeztetett és védett állatfajok, különösen a nagytestű ragadozók és egyes veszélyeztetett madárfajok védelme. „A két lezárt turistaút hossza kevesebb, mint 1 %-a a nemzeti park összes jelzett turistaútjának, és ezek forgalma, a Tátra más turistaútjaival összehasonlítva minimális volt. A nyilvánosság kizárása előnyös abból a szempontból, hogy így megőrizhetjük a helyi természeti környezetet, amely különösen fontos a ritka állatfajok védelme szempontjából. Hisszük, hogy ezirányú erőfeszítéseink megértésre találnak a turisták körében” – mondta el Peter Spitzkopf, a TANAP Állami Erdészet szakembere.

2015. december 10., csütörtök

Elkészült a kálvária, felszentelték az utolsó állomást

2015. október 29-én, csütörtökön felszentelték az Ótátrafüred felett kialakított kálvária utolsó állomását, ezzel a tátrai művészek több éves alkotómunkája fejeződött be. „Miután Újtátrafüreden már korábban létrehoztuk különféle szobrok és műalkotások természetes galériáját, többek ösztönzésére, Tátraváros (Vysoké Tatry) önkormányzata és mások segítségével, a földtulajdonosokkal történő megegyezést követően hozzáláttunk Szlovákia legmagasabban fekvő, kortárs szlovák művészek által megalkotott kálváriájának megalkotásához. Időközben, megtudtuk, hogy ez a kálvária nem csak Szlovákiában, de Közép-Európában is a legmagasabb tengerszint feletti magasságban található” – mondta Anna Ondrušeková, a Tátra Galéria igazgatója, egyúttal a kálvária kurátora.

2015. december 9., szerda

A Zöld-tótól a Nagy-Morgásra

Az októberi hosszú hétvége első napján egy nem túl korai indulás után háromnegyed 10-kor menetrend szerinti autóbusszal érkeztünk meg Julcsival a Késmárki-Zöld-tóhoz vezető turistaút kiindulópontjaként ismert Fehér-víz (Biela voda, 925 m) nevű parkolóba. Autónkat Tátralomnicon hagytuk, hiszen erre a napra egy olyan körtúrát terveztünk, melynek útvonala a Zöld-tavat és a Nagy-Morgást érintve Tátralomnic felett, a Kő-pataki-tónál ér véget.
Utunk első része felhős időben, itt-ott szitáló ködben vezetett, kevés megörökítésre váró kilátással, így aztán 12 óra 15 perckor meg is érkeztünk a Zöld-tó (Zelené pleso, 1545 m) partján álló Zöld-tavi menedékházhoz (Chata pri Zelenom plese, 1551 m). Ennek a 7,7 km hosszú útnak a nagy része erdőben vezet, így a tóig nem sok látnivaló készteti megállásra az embert. A menedékház közelében aztán ritkul az erdő, és szerencsére éppen akkor kezdett szétoszlani az addigi zárt felhőzet, így amikor már volt mit fotózni, lehetett is mit fotózni. Ekkor azért még a felhőké volt a főszerep, melyek azonban a széllel harcolva még izgalmasabbá, varázslatosabbá tették a látványt.

2015. december 8., kedd

Megjelent a „Tátrai hangulatok” című könyv

Örömteli hírrel szolgálhatok a Magas-Tátra történelme, régi világa, a boldog békeidők hangulata iránt érdeklődőknek. Az Agenda Natura Kiadó gondozásában 2015. december 7-én megjelent a „Tátrai hangulatok” című könyvem. „A Magas-Tátra régi képeslapokon” alcímet viselő könyv nem más, mint egy képeslapalbum, melyben korabeli képeslapok segítségével igyekszem felidézni a millennium utáni évek tátrai világát, hangulatát. Olyan képeslapokról van szó, amelyeket a XIX. század utolsó éveitől kezdődően az I. világháború végéig adtak postára, vagy vásároltak meg őseink. Az album lapjain, melyben szinte kizárólag 1920 előtt kiadott lapok szerepelnek Podbanszkóról indulva Csorbatón, Tátrafüreden, Tátralomnicon és Barlangligeten keresztül kelet felé végigmegyünk a Tátra körúton, sőt néhány lap erejéig a Lengyel-Tátrába is bepillantást nyerhetünk. A képeslapokról és a hozzájuk kapcsolódó leírásokból megismerhetjük a települések egykori legszebb, legismertebb, még ma is álló, vagy már rég eltűnt épületeit, létesítményeit, az akkor már létező menedékházakat, ismert túra- és hegymászócélpontokat.

2015. december 7., hétfő

Tanösvények a Tátrában

A Tátrának a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészet (Štátne lesy TANAPu) által kezelt területén jelenleg összesen nyolc tanösvény található. „Adataink szerint a legtöbb látogató a Liptói-Tátrában található Juráni-völgy tanösvényét látogatja, de sokan járnak a Csorbai-tó és a Poprádi-tó közötti tanösvényen, és igen népszerű a Rohácsi-tavak tanösvénye is” – mondta Lenka Burdová, a TANAP szóvivője. A Tátrában kb. 50 km hosszúságot kitevő jelzett turistautak mentén felállított információs panelekről a látogatók megismerkedhetnek a Tátra állat- és növényvilágával, valamint a nemzeti park történetével.

2015. december 6., vasárnap

Ludwig Rohbock – Tátrafüred (metszet)


Ludwig Rohbock (1820–1883) német rajzművész és acélmetsző 1855 körül dunai látképek sorozatát készítette, majd 1856 és 1863 között beutazta Magyarországot. Tartózkodása során nevezetesebb tájakat és építményeket örökített meg számtalan metszeten és akvarellen. Rajzairól német mesterek acélmetszeteket készítettek. 
Tátrafüred című acélmetszetét G. M. Kutz metszette, ennek mérete 16 x 20 cm.
Forrás és illusztráció: http://axioart.com; https://hu.wikipedia.org

2015. december 5., szombat

Tátrai babonák – Ha meghalljuk Świerz csákányát…

Babonák – meglehetősen kiterjedt témakör, különösen, ami a hegyeket illeti. Akár hiszünk benne, akár nem, azt hiszem fontos kérdés mindannyiunk számára. Vannak közöttünk olyanok, akik szinte a babonák rabjai, és vannak olyanok, akik csak legyintenek ezekre, és nem törődnek velük. Én a mindennapi életben biztosan a második csoportba tartozom. Nem érdekel, ha egy fekete macska átszalad előttem az úton, vagy ha felborul a sótartó, ami a régi hagyomány szerint veszekedést jelent. Ugyanakkor a hegyekben megpróbálom magam mögött hagyni a mindennapi élet dolgait, és így a gondolkodásom 180 °-os fordulatot vesz. Azt nem tudom, mi okozza ezt nálam. Lehet, hogy az a tény, hogy a hegyek veszélyesek, és az őket körülvevő babonák további rejtélyeket tartogatnak. Talán azért, mert a hegyekben mindig azt az elvet vallom, hogy jobb félni, mint megijedni, és fel kell készülni mindenre. Talán azért, mert gyakran találkoztam azzal, hogy a babonák, hiedelmek figyelmen kívül hagyása sokak számára veszélyes helyzetet eredményezett, miközben ezek figyelembe vétele sokuk életét megmenthette volna.

2015. december 4., péntek

Tragikus lavinával kezdődik a tél a Tátrában

2015. december 3-án a 112-es segélyhívó számon keresztül egy lengyel hegymászó kért segítséget a Hegyi Mentőszolgálattól (HZS), akit társával együtt lavina sodort el. A bejelentő jelezte, hogy mindketten a hó fogságába kerültek, a feje szerencsére a hó felett maradt, majd sikerült kiszabadítania a kezét, így a mobiltelefonján fel tudta hívni a hegyimentőket. Azt is jelezte, hogy a lavinából nem tudják kiásni magukat, és valószínűleg eltört a lába. A hegymászók a Ruman-völgyben, a Nyugati-Vaskapu-csúcs közelében tartózkodtak. A hegyimentők egy lavina mentőkutyával együtt helikopterrel indultak a helyszínre, ahol viszont olyan kedvezőtlen időjárás fogadta őket, hogy vissza kellett fordulniuk Ótátrafüredre.

Fotók és videók a Tátrából – 2015. november 16-30.

TatraTea, Nagy-Tarpataki-völgy, Grand Hotel Praha, teherhordó, télen a Zawrat felé, Lomnici-csúcs, a szél által felkorbácsolt Elülső-tó a Lengyel-Öt-tó völgyében, éjszakai panoráma, felhőlavina a Tengerszem-csúcs alatt, esti fotó Kuźnicéból, Lubló vára és a Tátra, esküvői fotó a Barát csúcsán, tél a Zawraton, éjszakai Gubalówka, és csúcsok a felhők felett. Címszavakban mindezeket láthatjuk a www.magas-tatra.info oldal Facebook profilján 2015 novemberének második felében megosztott fotókon. Emlékezés a 11 ével ezelőtti szélviharra, egy érdekes videó Zakopanéról, néhány perc Szlovákiáról, és egy kis téli előzetes ugyancsak Zakopanéról. Ezúttal ezek a videók kerültek be a válogatásba, melyek megtekintéséhez jó szórakozást kívánok!

2015. december 3., csütörtök

A Tengerszem-csúcs (Rysy) lengyel szemmel

A név, hogy „Rysy” még általános iskolás koromban vésődött az agyamba. Nehéz elfelejteni, hogy ez Lengyelország legmagasabb csúcsa. Azt azonban már kevesebben tudják Lengyelországban, hogy ez a hatalmas, a Halastavi-völgy (Dolina Rybiego potoku) fölé magasodó csúcs nem 2499, hanem 2503 méter magasságú. A Tengerszem-csúcsnak ugyanis valójában három orma van. Közülük a legmagasabb teljes egészében a szlovák oldalon található, a 2499 méter magasságú orom ellenben a Tátra főgerincén található, amely egyben államhatár is Szlovákia és Lengyelország között. Emiatt helyesebb, ha azt mondjuk a legmagasabb csúcs helyett, hogy „Lengyelország legmagasabb pontja”.

2015. december 2., szerda

Barokk stílusú jégtemplom a Tarajkán

November 26-án, csütörtök este nem csak a Tarajkán ismét felállított jégtemplomot, hanem egyúttal a 2015/2016-os téli szezont is megnyitották a Magas-Tátrában. Ján Mokoš, Tátraváros (Vysoké Tatry) polgármestere a jelenlévő érdeklődők segítségével kapcsolta fel a karácsonyi díszkivilágítást. A megjelentek ezután egy meleg itallal a kezükben követhették nyomon a jégtemplom felépítésének lépéseit. Hét jégszobrász két héten át, napi több mint 12 órát dolgozott azon, hogy hetven tonna jégből a hozzáértő kezek által ismét valami egyedülálló szépséget sikerüljön előállítani. „Az idei jégtemplom teljesen más, mint a korábbi években, hiszen az iglói Adam Bakoš által vezetett szobrászcsapat ezúttal barokk stílusú templomot álmodott meg és hozott létre” – mondta Lenka Maťašovská, a Magas-Tátra Régió Területi Idegenforgalmi Szervezet ügyvezető igazgatója. Az idei barokk stílus Tátraváros polgármesterének is elnyerte a tetszését. „Nagyon szeretem a barokk stílust, melynek köszönhetően az idei alkotás – melyben több koncertet tervezünk megtartani – sokkal inkább emlékeztet egy templomra, mint a korábbiak.

2015. december 1., kedd

Újabb dinoszaurusz lábnyomokat fedeztek fel a Tátrában

A felső-triász időszakából – mintegy 200 millió évvel ezelőtt, a mezozoikumból – származó leletek viszonylag ritkák, szlovák geológusok első alkalommal 1976-ban fedeztek fel dinoszaurusz lábnyomokat Szlovákiában. Több mint 30 évvel később, 2011-ben a lengyel Grzegorz Niedźwiedzki által vezetett paleontológus csapat nem csak a Tátra szlovák oldalán, de a lengyel lejtőkön is további hasonló maradványokra bukkant az azonos rétegekben. A tudósok hét különböző fosszília nyomait tudták azonosítani. Megtalálták pl. egy két lábon járó ragadozó dinoszaurusz lábnyomát, egy, a Dilophosaurusok családjába tarozó állat nyomait – amely a Jurassic Park című filmben is felbukkant –, kisebb növényevő dinoszaurusz nyomait, valamint olyan nagytestű ősi növényevő lábnyomát, mint amilyen pl. a Camarasaurus volt.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...