2015. október 15., csütörtök

Őszi túra a Rohács-csoportban

Október első napján a szép őszi időt kihasználva Katával, Zolival és Mikivel a Liptói-Tátra egyik legismertebb részébe, a Rohács-csoport csúcsaira indultunk. Ezúttal is korán keltünk, így reggel 8 órakor fázósan szálltunk ki az autóból a Rohácsi-völgy (Roháčska dolina) Spálená nevű síközpontjában az elmúlt évben átadott új, hatszemélyes ülőszékes felvonó mellett kialakított központi parkolóban (1024 m). Az új, nagy befogadóképességű parkoló kialakításával együtt a korábbi felső parkolót megszüntették, azt, és a szilárd burkolatú utat így az erdőn át vezető, kb. 500 m hosszú zöld jelzésen érhetjük el, de immár csak gyalogosan.
Az egykori parkolóból aztán megkezdődött az egy órán és 4 km-en át tartó egyhangú gyaloglás az aszfaltozott úton, a kicsiny Fekete-pocsolya (Ťatliakovo jazero, 1370 m) melletti egykori menedékház helyén működő turistaházig. Itt némi keresgélés után megtaláltuk a felettünk húzódó gerincre vezető zöld jelzés „beszállását”, és máris indultunk felfelé a még mindig meglehetősen friss időben. A tavacskától egy rövid, 300 m szintkülönbségű szerpentin vezet a széles, füves Zábrat-hágóba (Sedlo Zábrať, 1656 m). Már felfelé is érdemes néha körbenézni, hiszen az egyre szélesebb kilátás folyton megállásra csábítja az embert.

Az út kanyarulataiban a megmászandó Hegyes-Rohács és Placslivo mellett előttünk emelkedett a Három-púp (Tri kopy) hóval borított hármas csúcsa, mellette a még havasabb Vastag-púp (Hrubá kopa) tömbje, jobbra hátul pedig a Bojtár (Pachoľa) formás piramisa volt látható. Észak felé az Oszobita koporsó alakú tömbje, messze mögötte a Babia Góra csúcsa látható a felhők fölött, majd kisvártatva feltűnt a Bobrovec ugyancsak lapos teteje.
A hágóban kicsit pihentünk, fotóztunk, majd indultunk tovább az újabb 200 méterrel felettünk magasodó Rákonyra (Rákoň, 1879 m). Ez a kis csúcs, melyről aztán egyenes út vezet a Tátra főgerincén emelkedő Volovecre, már a szlovák-lengyel határon emelkedik, és az általunk követett út mellett a határon húzódó Hosszú-hegyháton át is elérhető. Erről a csúcsnak csak jóindulattal nevezhető kiemelkedésről már a Chochołowi- és a Kościelisko-völgyet elválasztó Kéményes-hegy (Kominiarski Wierch), valamint tőle jobbra a Zakopane fölött magasodó Giewont is látható a háttérben.
A Rákonyról egy rövid ereszkedés a sekély Rákony-nyeregbe (1865 m), majd újabb, ezúttal már meredekebb, valamivel kevesebb mint 200 méter szintkülönbségű emelkedő következett a Volovec (Volovec, 2064 m) népszerű kilátócsúcsára. A csúcstömb északi oldalának árnyékos részén legelésző zergéket pillantottunk meg, ezt a füves hegyoldalt az egy héttel korábbi lehűlés során lehullott hó maradványai díszítették. 11 órakor érkeztünk meg a csúcsra, ahol ismét elidőztünk néhány percet. Észak felé a Chochołowi-Barátok sziklái alatt láthatóvá vált a Chochołowi-tisztás, sőt, még a menedékház teteje is jól kivehető volt. Nyugat felé elsősorban a Rohácsi-völgy tavai, kelet felé pedig a Liptói-Tátra közeli, valamint a Magas-Tátra távoli csúcsai vonzották a tekintetet.
A Volovecről immár a napos, déli oldalon leereszkedtünk a Jamniki-hágóba (Jamnícke sedlo, 1908 m), ahová a Jamniki-völgyből érkező kék jelzés csatlakozik a gerincúthoz. A hágóban megörökítettük az Alsó- és Felső-Jamniki-tóra, valamint a völgy felső részére nyíló szép kilátást, majd az előttünk sötétlő, kettős ormú Hegyes-Rohács északi oldalának meseszerűen behavazott hatalmas sziklái felé folytattuk az utat. Fagyos, itt-ott jeges sziklák között kanyarog a felső részén láncokkal biztosított jelzett turistaút a Hegyes-Rohács keleti ormára (Ostrý Roháč, 2072 m), ahová pontban déli 12 órakor jutottunk fel.
Már idáig is sok időt töltöttünk a gyönyörű őszi panorámákat fotózva, a csúcs sziklái között pedig immár hosszabb, részben energiapótlással, részben fotózással töltött pihenő következett. Mindkét oldaláról lefotóztuk a csúcstömb tetején beépített, korábbi túráinkról, valamint fotókról és videókról jól ismert láncokat, ezzel együtt a láncos sziklák mögötti kék háttér előtt emelkedő közeli és távoli csúcsokat.
Húsz perc pihenő után a Hegyes-Rohács nyugati ormán át folytattuk a túrát, a Magas-Tátrához meglehetősen hasonlító sziklatömbök között, néhol láncok segítségével kb. 100 métert ereszkedtünk a Rohács-nyeregbe (1955 m), majd újabb, immár az aznapi utolsó emelkedő következett a Placslivo csúcsára (Plačlivé, 2126 m), ahová újabb egy óra elteltével érkeztünk meg. Visszanézve innen, valamint az ide vezető útról látszott igazán, miért hívják Hegyes-Rohácsnak a magunk mögött hagyott csúcsot, hiszen az északi irányból jól láthatóan kettős ormú, nem túl hegyes csúcstömb erről az oldaláról valóban hegyes csúcsként tör az ég felé.
A Placslivoról hatalmas sziklatömbök között vezető, sokszor az utat keresve történő ereszkedés közben talán még a korábbiaknál is szebb havas sziklák vonták magunkra a figyelmünket, közülük az egyikben kis képzelőerővel egy szfinx körvonalait véltem felfedezni. A rövid, de meredek ereszkedés közben a gerinc északi oldalán szédítő mélységek, a déli oldalon pedig szelíd, füves hegyoldalak kísérték utunkat, szép kilátással többek között az Alsó-Rohácsi-tó (Dolné Roháčske pleso, 1563 m) mélykék víztükrére.
Néhány perccel délután 2 óra után megérkeztünk a Szomorú-hágóba (Smutné sedlo, 1962 m), melyről északkeleti irányban elhagytuk a főgerincet. A sziklás hágóból viszonylag kényelmes út vezet a sziklás, törmelékes Szomorú-völgybe (Smutná dolina), melyből szép kilátás nyílik a túránk során bejárt, velünk szemben emelkedő Volovecre, másrészt jobb kéz felől a Hegyes-Rohács és a Placslivo csúcsaira. A Rohácsi-tavakhoz vezető útelágazáshoz, egyúttal az erdőhatárhoz közeledve a terep egyre szelídebbé válik. Az elágazástól a Fekete-pocsolyáig vezető 20 perces úton elhaladtunk egy tiszta vizű forrás mellett, majd az éppen zárva tartó büfétől a reggel már bejárt, fárasztó és monoton aszfaltúton jutottunk vissza a hatalmas, de szinte teljesen üres parkolóban hagyott autónkhoz.
Csípős reggel utáni kellemes napközbeni hőmérséklet, szikrázó napsütés, kevés felhő, három jelentős és egy jelentéktelenebb csúcs, füves és sziklás hágók, az északi oldalon havasan fehér, a déli oldalon őszi színekben pompázó füves hegyoldalak, hókristályokkal díszített sziklák, a völgyekben gyönyörű tavak, a csúcsokról szép panorámák, kevés turista, sok élmény. Olyan címszavak, melyek miatt mindenkinek érdemes vállalkozni erre a pihenőkkel együtt 8 óra alatt, 18 km távon 1420 méter szintkülönbséget magában rejtő túrára.
A túrán készült fotók itt tekinthetők meg.

Lejegyezte: Nagy Árpád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...