Új női és férfi rekordok a Tengerszem-csúcsra Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2015/08/23
Hirdetés
A legmagasabb csúcsok mindig ott élnek sok ember képzeletében, és sokakat a hozzájuk kötődő rekordok megdöntésére ösztönöznek. Nincs ez másképpen a Lengyel-Tátra, és egyben Lengyelország legmagasabb csúcsával a Tengerszem-csúccsal (Rysy, 2499 m) sem.  1 óra 32 perc 52 másodperc – Piotr Łobodzińskinek ennyi időre volt szükséges, hogy a Bialkai-szénégető (Palenica Białczaska) parkolóból indulva augusztus 6-án felfusson a Tengerszem-csúcsra. Ezzel az idővel a lengyel sportember közel 2 perccel javította meg Marcin Świerc tavaly felállított 1:34:49-es rekordját, amelyről Marcin rögtön felállítása után azt nyilatkozta, hogy nem elég gyors. „Az utolsó fél óra volt messze a legnehezebb, főleg az egyre nagyobb fáradtság, valamint az út technikai nehézségei (láncok) miatt, ezért aztán a végén minden energiatartalékomat mozgósítani kellett. Reggeliere egy banánt ettem, majd a Tengerszemnél egy energiazselét” – mondta a sikeres rekordkísérlet után Łobodziński. A csúcsdöntésre hűvös, de napos időben került sor, Piotr reggel 6 óra 40 perckor, még a turisták megérkezése előtt indult a parkolóból. 35perc 50 mp. alatt ért fel a Halastóhoz, majd 47 perc 50 mp. elteltével állt a Tengerszem partján.

 

 

Néhány nappal az új rekord után Natalia Tomasia nem hivatalos női rekordot állított fel ugyancsak a Tengerszem-csúcsra vezető útvonalon. A fiatal lengyel hegyifutó 1 óra 56 perc alatt ért fel a Lengyel-Tátra legmagasabb csúcsára. Ő maga azonban azt nyilatkozta, hogy nem szeretné, ha futását a rekordok között szerepeltetnék, mivel számára ez nem erről szólt. Az útvonalat megfelelő idő alatt tudta teljesíteni, de véleménye szerint a technikailag nehéz szakaszok leküzdésével bárki képes lehet újabb rekordot felállítani. „Egy órával a tervezett időpont után érkeztem meg a parkolóba, mivel az oda vezető úton komoly forgalmi dugók alakultak ki. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon milyen időre lehetek képes? Az első gondolat 2 óra 30 perc volt, aztán gondoltam, talán 2 óra 10 perc is elég lehet. Aztán azt gondoltam, miért ne lehetne ezt kevesebb mint 2 óra alatt lefutni?”. Mivel viszonylag későn indult, a felső, láncos részeken már a tömeg is akadályozta, de volt olyan turista is, aki a többieket hangosan figyelmeztetve utat nyitott neki. A végére pedig a csattanó: Natalia saját bevallás szerint soha nem volt még a lengyel oldalról a Tengerszem-csúcson túracipőben. Volt már a szlovák oldalról, volt már síléccel, de futócipőben, erről az oldalról még soha.

 

 

Hirdetés
Hirdetés