2015. június 5., péntek

Fotók és videók a Tátrából – 2015. május 16-31.

Ismét eltelt két hét, ennyivel is közelebb vagyunk a sokak által várva várt nyári turistaszezonhoz a Tátrában. Olvad a hó, a nap fokozatosan felolvasztja a tavak jégtakaróját, nyílnak a szebbnél-szebb havasi virágok. De nem feledkezhetünk meg a májusban megszokott esős időszakról sem, amely ezúttal is bőséges csapadékot hozott szeretett magashegységünkbe. Szerencsére azonban ezúttal szélvihar nélkül, így idén remélhetőleg nem kell majd a tavalyi szélviharok után helyenként szinte az egész nyári szezonban fenntartott korlátozásokkal, útlezárásokkal foglalkoznunk. A májusi csapadék jelentős része eső formájában hullott a földre, ennek köszönhetően pl. bőséges víz folydogált az általában teljesen száraz Krakkói-szurdokban is. Volt azonban egy kisebb havazás is, a hónap utolsó harmadában frissen hullott hóra ébredtek a Lengyel-Tátra magasabban fekvő részein lévő menedékház lakói.

Összességében azonban a tavasz és a nyár egyre inkább átveszi a terepet, ami jól látható a www.magas-tatra.info oldal Facebook profilján május második felében megosztott fotókon is. Zöldellő hegyoldalak a Szádelői-völgyben, varázslatosan zöld színű szurdokok a Szlovák Paradicsomban, éjszakai vihar Zakopane felett, a zöld levelek között megbújó, alig észrevehető, vagy illatukkal megállásra késztető virágok, a napokban világra jött zergék, színvonalas, de megfizethető szálláslehetőségek, valamint sokak kedvence, a TatraTea. Mindezek helyet kaptak a májsu második felében megosztott fotók és videók között, melyek megtekintéséhez ezúttal is jó szórakozást kívánok!

Fotók:

2015. május 16.
Brocken-hegyi kísértet (ködkísértet) tegnap, a Pieninekben, a Korona-hegyen. Háttérben a Magas-Tátra.
Fotó: Marcin Kęsek

2015. május 17.
Panorámaképek és tájképek helyett ezúttal egy szépség a mai napi Nagy-Fátra túráról...
Henye boroszlán (Daphne cneorum).
Fotó: Nagy Árpád

2015. május 18.
Az Ostrá (1247 m) mészkőpiramisa a Nagy-Fátrában.
Tegnapi felvétel, fotó: Nagy Árpád

2015. május 19.
Élvezzük a gyönyörű napot! - Egy kedves ismerős Julita Chudko szombaton készült fotóján. Ha Zakopanéban járva szállásra van szükségetek, bátran keressétek a Willa Swoboda Zakopane panziót!

2015. május 20.
Szállást kerestek Zakopanéban? Sok szeretettel várnak Benneteket a Magyar Apartmanházban, azaz az Apartamanety Pod Słońcemben, melyet Gabi és Marci üzemeltet, akik egész évben szeretettel látnak mindenkit a Tátra lengyel oldalán magyar nyelvű kiszolgálással!
Fotó: ZakopaneInfo.hu

2015. május 21.
A kedd éjszakai vihar Zakopane felett. A fotó 1 óra 30 perckor készült.
Fotó: Marcin Kęsek

2015. május 22.
A Bélai-Tátra Osztornya felől.
Fotó: Belianske Tatry

2015. május 23.
Nem Tátra, nem is Szlovák Paradicsom, de gyönyörű kis szurdok, mindenkinek csak ajánlani tudom. A Szádelői-völgy teljes pompájában.
Fotó: Marek Supertramp

2015. május 26.
A Szlovák Paradicsom egyik legszebb szeglete, a Mohás-vízesés a Kis-Kysel-völgyben. Én vasárnap voltam ott, Ti mikor jártatok arrafelé?...
Fotó: MLandscapes

2015. május 27.
A Liptói-Tátra legmagasabb csúcsa, a Sebes-pataki-hegy (Bystrá) 2015. májusában.
Fotó: Portal Tatrzański

2015. május 28.
Sokak kedvence, a TatraTea
Fotó: TatraTea

2015. május 29.
Úgy tűnik, mégsem száradt ki teljesen a Krakkó-szurdok a Koscielisko-völgyben...
Fotó: Andrzej Śliwiński

2015. május 30.
Ha ebben az évszakban a Szlovák Paradicsom szurdokaiban túráztok, ezt a magasra növő helyes kis virágot el ne felejtsétek megszagolni... Erdei holdviola.
Fotó: Pleszinger László

2015. május 31.
Ezekben a hetekben jönnek világra a zergék utódai, május-júniusban a nőstények egy, ritkán két kölyöknek adnak életet.
Fotó: Štefan Glovičko

Videók:

2015. május 20.
 
Egy kis kedvcsináló az előttünk álló nyári napokra: Lengyel-Öt-tó völgye - Miedziane-hágó - Halastó körtúra. Szép túra, jó kis videó, bakancslistára vele...

2015. május 23.
 
Egy szép körtúra a Magas-Tátrában: Csorba-tó, Malompataki-völgy, Fátyol-vízesés, Lorenz-hágó, Furkota-csúcs, Furkota-völgy, Csorba-tó. De csak június 15-től! 

Symphony of the night


Összeállította: Nagy Árpád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...