2014-ben is bírságoltak a TANAP őrei Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2015/02/16
Hirdetés
2014-ben a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészet (Štátne lesy TANAPu) természetvédelmi őrei a látogatási rendben foglaltak megsértése miatt a nemzeti park területén több mint 2000 € összegű bírságot szabtak ki a szabálysértések elkövetőivel szemben. „A kiszabott bírság összege messze nem tükrözi a látogatók által elkövetett szabályszegések számát, melyekkel a nemzeti park őrei munkájuk során találkoznak, a legtöbb esetben ugyanis büntetés kiszabása nélkül a helyszínen felhívják a turisták figyelmét a jogsértő magatartás befejezésére. A fenti összeget kb. 900 olyan esetben szabták ki az ellenőrök, melyek során az elkövetett szabálytalanság helyszíni bírság kivetését tette szükségessé” – mondta Lenka Burdová, a TAANP szóvivője.

A teljes összeg nagy részét, több mint 1000 €-t a Liptói-Tátrában található Oravicapuszta (Oravice) körzetében szabták ki, elsősorban a téli szezonális zárlatra vonatkozó szabályok, a jelzett turistautakon kívül történő mozgás, illetve a jelzett turistautak rövidítése, valamint az alpesi környezetben történő sátorozás miatt. „Néhány esetben előfordult, hogy a látogatók gépjárműveikkel az erdei utakon vagy az erdőben parkoltak. Az egyéb szabálytalanságok között a nemzeti park területén történő hulladéklerakást, a tiltott helyen történő tűzrakást és az erdei bogyók gyűjtését lehetne említeni” – mondta el Ján Krušpán, a TANAP körzeti vezetője. A természetvédelmi törvény rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyása miatt a Tátra más körzeteiben, így pl. a Csorbai-tónál, Matlárházán és Javorinán is történtek bírságolások, ezeknek az összege esetenként a néhány tíz € körül mozgott. „2009 és 2014 között a nemzeti park őrei több mint 10.900 € összegben szabtak ki bírságot a szabálytalankodókkal szemben” – hangsúlyozta Burdová azzal kiegészítve, hogy a jogszabályok betartására a Tátrai Nemzeti Park és a Pieninek Nemzeti Park területén több mint 150 természetvédelmi őr ügyel.

Hirdetés
Hirdetés