2014. december 10., szerda

Beszélgetés Zamkovszky István lányával

Szeretete a hegyek iránt olthatatlan volt. „Apámat a Tátrából történő elüldözése teljesen tönkretette” – mondta Zdenka Tichá, Zamkovszky István lánya, akinek saját menedékházát a kommunisták államosították. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Zdenka asszony életének első 5 évét 1475 méter tengerszint feletti magasságban töltötte. Bár Lőcsén, apja szülővárosában született, de első lépéseit a Magas-Táttárban, a Kis-Tarpataki-völgyben tette meg. Ott, ahol ma a Zamkovszky-menedékház áll, melyet édesapja épített fel.
Leöntött turisták
Zamkovszky Istvánt már gyermekkorától csábították a hegyek, majd végül le is telepedett a Magas-Tátrában, ahol a Hosszú-tavi menedékház teherhordója, majd később gondnoka lett. „Szüleim a Tátrában találkoztak, ahová anyám a testvérével kirándult. Ott találkozott apámmal, és fellángolt közöttük a szerelem. Anyám Prágából jött, ahonnan első férjétől menekült el, aki később állítólag a Gestapóval is kerestette. 1943-ban elváltak, majd ezután négy évig éltek itt apámmal. Tudtuk, hogy van egy húga, de anyám erről soha nem akart beszélni” – mondta el Zdenka asszony. Édesapja 1942-ben kezdte építeni a menedékházat, amely egy év múlva teljesen készen is volt. „Mama gyakran emlegette, milyen sok embernek segített a háború alatt. Partizánoknak és más családoknak, akik a németek üldöztek. A menedékházban rejtegette őket” – folytatta a történetet. Zdenka Tichá csak nagyon halványan emlékszik a menedékházban töltött éveire, hiszen akkor még nagyon kicsi volt. „Egy dologra pontosan emlékszem, nagyon szerettem meglocsolni a vendégeket a patak vizével. Amikor valaki bement a házba, lesben álltam, és ott vártam rá egy teli bögrével. gyakran kaptam érte, de hiába” – mondja nevetve.

Kitiltva a Tátrából
1948 februárja után fekete felhők kezdtek gyülekezni a Zamkovszky család feje fölött. Abban az időszakban a kommunisták minden lehetséges indokkal kisajátították a magántulajdont, és Zamkovszky István esetében is találtak erre okot. Azzal vádolták, hogy kapitalista, ráadásul árja származású. „A háború alatt Eichner úr, a Kárpátia Panzió tulajdonosa megkérte apámat, hogy távollétében vezesse a panziót. Később azonban egy koncentrációs táborban meghalt, így a panzió apám nyakán maradt” – mondta Zdenka asszony. Nem sokkal később Zamkovszky Istvánnak el kellett hagynia saját menedékházát. „Emlékszem az utolsó karácsonyra a menedékházban, 1951-ben. 1952-ben néhány hónapot még a Bilík menedékházban töltöttünk, de erre csak homályosan emlékszem. Aztán elmentünk Bacsófalvára (Počúvadlo, Selmecbánya közelében – a szerk.). Apám nagyon rosszul viselte a helyzetet. Anyám mindig azt mondta, hogy szörnyen megváltozott, amiért le kellett hagynia a Tátrát. Korábban vidám és barátságos ember volt, ezután viszont depressziós lett. Ez bizonyosan közrejátszott korai halálában, mivel anyám 39 évvel túlélte őt. Anyám jó természet volt, mindig azt mondta: az Úr adta, az Úr elvette, valahogy volt, valahogy lesz, és valójában ennek köszönhetően tudott 39 évet élni apám halála után. Halála előtt könyörgött, hogy szórjuk szét a hamvait a Szitnyán, és én így is tettem. Apám Selmecbányán van eltemetve, anyámnak pedig emléktáblája van ott” – tette hozzá.

Korai halál
„Bacsófalváról van egy nagyon jó barátnőm, Gabika, a menedékház akkori szakácsának a lánya. Mint gyerekek sokat játszottunk, és mindig, amikor jött a tél, apám azt mondta: adok igazolást az iskolába, és elmegyünk síelni. Kár egy ilyen szép napot az iskolában elpocsékolni”. Zamkovszky István 1959-ig vezetőként dolgozott Bacsófalván, majd a család átköltözött egy bérelt házba ugyanabban a falucskában, hat kilométerre a Bacsófalvi-tótól, és ezután a selmecbányai benzinkúton dolgozott. Sajnos két évvel ezután, 1961-ben meghalt. „Anyám a helyi ČSAD-nál dolgozott egészen a nyugdíjazásáig, majd hozzám költözött Pozsonyba. Azt mondtuk neki, azért kell hozzám költöznie, mert a fiamra kell vigyázni, mert nem vittem óvodába” – teszi hozzá Zdenka asszony.
A menedékházat az ismert hegymászóról és hegyimentősről Nálapka kapitány menedékháznak nevezték át, de sokan továbbra is a régi tulajdonos nevén emlegették, vagy egyszerűen csak így hívták: Zamka. „1978-ban a volt férjemmel és a gyerekekkel kirándultunk a Tátrába, és felnéztünk a hegyre is. Rossz érzésem volt, nagyon nyomasztó volt. Akkor a fiam, aki 8 éves volt, és csak fényképekről ismerte a menedékházat, azt mondta: Jézusom, ez az a menedékház, amit azok az idióták elvettek tőlünk?” – meséli Zdenka asszony. Zamkovszky István családja végül a bársonyos forradalom után kapta vissza a menedékházat, és rögtön visszaadták eredet nevét. Stano – Zdenka asszony fia – gondoskodott a ház helyreállításáról, ő futkosott minden szükséges után. Kezdetben Laco Kulanga bérelte a menedékházat, majd 1996-tól Janka Kalinčíková lett a ház gondnoka.

A hagyomány folytatódik
„Bérbe adtuk neki a házat, idővel azonban azt láttuk, hogy a háttérből nem tudunk figyelni rá, azért azt javasoltuk Jankának, hogy vásárolja meg tőlünk a menedékházat. Utoljára 2011 nyarán voltam ott. Amikor odaértünk, ellentmondó érzések kerítettek hatalmukba. Ettől elszomorodtam. A ház is változik valamelyest, Janka is évről-évre jobban vezeti a házat. De nekem mindig csak Zamka marad” – mondja Zdenka asszony mosolyogva. Jelenleg Pozsonyban él, ahol sok éven át a rendőrségen dolgozott. Egy fia és egy lánya született. Fia villamosmérnök, szabadidejében orgonákkal és egyházi zenékkel foglalkozik. Lánya rehabilitációs nővér, hipoterápiával foglalkozik, és a menedékház eladása után lovas klubot nyitott a Duna partján. „Az ifjúságomat Selmecbánya környékén töltöttem, ahol a tavaknak köszönhetően hozzászoktam a vízhez. Kifejezetten vízi típusú ember vagyok, a tátrai gén valószínűleg hiányzik belőlem, ennek apán biztosan nem örülne” – vonja meg a vállát. Apjára, Zamkovszky Istvánra örökké emlékezni fogunk az általa épített menedékház miatt, amely 2013-ban ünnepelte 70. születésnapját, és ma már a Magas-Tátra elválaszthatatlan tartozéka. A közelmúltban kiadtak egy könyvet is, amelyben azok emlékeznek rá, akik személyesen is ismerték őt. A könyvből az ő hegyek iránti szeretete sugárzik, amely gyógyíthatatlan volt.

Forrás és fotó: http://zivot.azet.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...