2014. június 14., szombat

120 éve épült a Kaczvinszky-kunyhó

A Csorbai-tótól nyugatra, mintegy 1300 méter tengerszint feletti magasságban, a Nyirkos-szög nevű erdőrészen valaha bőséges források fakadtak. Amikor a lőcsei Dénes Ferenc (1845-1934) geológus, Tátra-kutató 1892-ben elkészítette az ún. Kriván alatti alsó ösvény tervét a Csorbai-tó és Podbanszkó között, nem kerülhette ki ezt a pontot. A kincstár a Magyarországi Kárpátegyesülettel együttműködve 2 évvel később készítette el a tervezett ösvényt. Az erre járó turisták szívesen megálltak itt egy korty finom forrásvízzel felfrissíteni magukat. A forrást a helyi földbirtokos Szentiványi József erdésze, Kaczvinszky József tisztította meg, és gondoskodott róla. A róla elnevezett Kaczvinszky-források közelében egy szerény, verandával ellátott védkunyhót épített, tűzhellyel felszerelve.

A földterületet 1901-ben Szentiványi Józseftől az állam vásárolta meg. Az elhagyatott Kaczvinszky-kunyhó iránt az I. világháborút követően a Csehszlovák Turisták Klubja (KČST) kezdett érdeklődni, amely 1925-ben bérbe vette azt az államtól. Azokban az években a kapacitása 12-40 férőhely volt, de a kunyhónak nem volt állandó gondnoka. A „Kačvinka“, ahogy akkoriban nevezték a harmincas években már nem felelet meg az akkori igényeknek, felújításához pedig nem találtak befektetőket. A sűrű erődben, a Csorbai-tótól 10-15 perc sétányi távolságra található kunyhó fekvése megszűnt vonzó célpont lenni, az elhanyagolt és kihasználatlan Kaczvinszky-kunyhó iránt senki sem mutatott érdeklődést, ezért később lebontották.

Forrás: Ivan Bohuš ml. – Tatranské chaty, 2007.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...