Tátra gerincein hegyi futóverseny legközelebb 2015-ben Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2014/05/12
Hirdetés
A rendkívül sikeres „Tátra gerincein 2013” (Bieg Ultra Granią Tatr) hegyi futóverseny szervezői bejelentették, hogy a következő ilyen rendezvényre terveik szerint 2015-ben kerül majd sor. A szervezők 2013 decemberében az alábbi levelet juttatták el a média képviselőihez: „Kedves futók! Mivel rengeteg kérdést kaptunk Tőletek a következő versennyel kapcsolatban, szeretnénk mindenkit tájékoztatni a jelenlegi helyzetről. A Tátrai Nemzeti Parkkal (TPN) kötött megállapodásunk lehetővé teszi számunkra, hogy ezt a futóversenyt nem gyakrabban, mint kétévente egyszer rendezzük meg. Ezért 2014-ben értelemszerűen nem szervezzük meg a versenyt. A következő szezonban szeretnénk megszerezni a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy 2015 augusztusában ismét megrendezhessük a versenyt. Reméljük, hogy megkapjuk a szükséges engedélyeket, és ha sikerül megrendezni a második „Tátra gerincein” versenyt, az felejthetetlen lesz…

 

 

Közben az eredményes felkészülés érdekében világos kritériumokat határoztunk meg a következő versenyen indulni szándékozók részére. Módosítottuk a kvalifikációs rendszert. A következő versenyen csak az a nevező indulhat el, aki maximum két futásból legalább három pontot összegyűjtött a szervezők honlapján felsorolt versenyeken 2013-2014-ben. A 2013-as versenyen indulók listája szintén ezen az oldalon található, a versenyek listája azonban bővülhet, például olyan külföldi versenyekkel, amelyekről jelenleg nincs tudomásunk.
A szintidő és az útvonal alapvetően nem változik, de gondolkodunk egy minimális (2 km-es) hosszabbításon, ezáltal a verseny célpontja könnyebben megközelíthetővé válna. Minden frissítést közzéteszünk a honlapunkon valamint a Facebookon.
Sikeres és eredményes felkészülést kívánunk Nektek, és meghívunk benneteket a „Tátra gerincein” elnevezésű táborokba (pl. a Murowaniec menedékházba és Olaszországba, Maso Corto turistaközpontba).”

 

Forrás és fotó: https://graniatatr.pl/; Piort Dymus

 

Hirdetés
Hirdetés