2014. március 15., szombat

Matlárháza – M.K.E – U.K.V útjelző tábla

A táblát Seidel Gusztáv a "Hazajáró" című
ismeretterjesztő sorozat stábjának ajándékozta,
akik továbbították azt Nyisztor Miklós gyűjteményébe.
2013 végén az 1964-től Hamburgban élő Seidel Gusztáv építész egy igen értékes, a magyar turistaság történelmének korai szakaszából származó, általa megtalált emléktárgyat ajánlott fel a Duna TV-n látható „Hazajáró” című turisztikai magazinműsor stábjának. Ez a tárgy nem más, mint egy „Matlárháza – Matlareanu M.K.E. – U.K.V.” feliratú egykori útjelző tábla, melyet ő maga talált meg egy tátrai patakban még 1977-ben. A „Hazajáró” stábja köszönettel elfogadta Seidel Úr ajándékát, de köszönetük mellett továbbították azt Nyisztor Miklósnak, a magyar turistaság történelmi emlékei egyik legelkötelezettebb gyűjtőjének. A műsor készítőivel együtt én magam is úgy gondolom, hogy ez a számunkra felbecsülhetetlen értékű tárgyi emlék jelenleg Miklósnál, az ő gyűjteményében van a legjobb helyen.

A tábla elküldése után megkértem Seidel Urat, hogy legyen szíves röviden leírni a tábla megtalálásnak történetét, hiszen szerettem volna azt megosztani a www.magas-tatra.info oldal olvasóival. Az alábbiakban olvassuk tehát Seidel Gusztáv levelét, melyből megismerkedhetünk egy 37 évvel ezelőtti tátrai túra körülményeivel, valamint röviden a tábla megtalálójának életútjával is.

„1977. augusztus 5-től 28-ig tervezett autós túránkat a Bajorerdőn, Csehszlovákián és Szlovákián keresztül Nyugat-Magyarországig, majd onnan Budapest és a Balaton érintésével vissza Hamburgba terveztük. Karlsbad – Teplice – Prága – Cseh-paradicsom – Elba-forrás – Óriás-hegység –Adlergebirgen át érkeztünk meg apai nagyszüleim szülőfalujába Cervena Voda (Mährisch-Rothwasser) településre. A falu temetőjében akkor még találtunk Seidel sírokat (1992-ben már nyomuk sem volt). Innen Olmützön át Trencsénbe vezetett utunk, majd a Vág-völgye (Trencsénteplic) – Zsolna – Árva-völgye (várlátogatással) – Rózsahegy érintésével későn este érkeztünk meg Ótátrafüredre. Szabad szobát persze az egész környéken nem találtunk, míg nem Ótátrafüreden egy portás (Lukácsová asszony) a magyar hangsúlyozású helységneveimen észre nem vette magyar létemet, így aztán kaptunk szobát 3 napra a Sport Hotelban.
Feleségem úti jegyzeteiben augusztus 18-án a következő van rögzítve:
„„Korai felkelés, Gusztáv bevásárol, én pakolom a hátizsákot. Indulás Tátralomnicra. A lomnici felvonónál parkolunk, de sorban állás, csak délre kerülnénk sorra! Tehát gyalog a középállomás felé. Lassan emelkedve érjük el az állomást, majd hegynek fel völgynek le haladunk, egy helyenként romantikusan zúduló patak mellett. Itt a patak folyását nézve Gusztáv figyelmes lesz valamire. A kövek között egy összegyűrődött bádogtáblát talált. Széthajtogatva kiderült, hogy az a valamikori M.K.E. - U.K.V. (Magyarországi Kárpátegyesület – Ungarische Karpatenverein) útjelző táblája az 1919 előtti magyar időkből.””
Már az is csoda, hogy ez feltűnt nekem és megtaláltam a patakmederben, a kövek között, de még nagyobb csoda, hogy ennyi év után ilyen jó állapotban megmaradt. Hogy ezt nekem kellett megtalálni, ezt „égi jelnek“ tulajdonítottam, ugyanis apám (aki legénykorában szenvedélyes hegymászó volt) az első világháború előtt itt, ezen környéken vásárolt egy telket, amit soha többé nem kereshetett fel, nem láthatott viszont.
Ismét a napló sorai következnek:
„„A patak egy élénkzöld tóhoz vezetett (Zöld-tó/Zelené Pleso), amely gyönyörűen terül el az azt körbevevő hegyek között. Egy kis tízórai után a sziklák között cikk-cakkban egyre meredekebben és fáradtságosabban egy szoroson át felmásztunk egy zord csúcsig (Nagy-Morgás, 2087 m.) Fantasztikus kilátás. A visszaút az állomás felé rettenetes, csupa nagy sziklák, kőlapok között igen megerőltető volt. Megint reménytelen volt feljutni a felvonóra, így gyalog indultunk útnak. Sajnos a jelzett út egy készülő sípályába torkollott, ezért susszban (ami igen megerőltető a térdnek) ereszkedtünk le, majd egy erdőn át értük el Tátralomnicot. 18:30-ra voltunk a hotelben, ahol kiadós tusolás után végre kinyújthattuk lábainkat.””
Ennyi a naplóból. A további túránk Lőcsén, a Szepességen és Kassán át vezetett Magyarországra, majd Budapest és a Balaton érintésével tértünk vissza Hamburgba.

Magamról.
Seidel Gusztáv a Tátrában
1929. szeptember 19-én születtem Budapesten, apám, mint említettem morvaországi származású, anyám segesvári. Elemibe az Új Iskolába jártam, a gimnáziumot a jezsuiták pécsi Pius Intézetében (a 44-45-ös tanévet a budai cisztereknél jártam, majd a pesti Petőfiben (volt Verbőczy) érettségiztem 1948-ban. Iskoláséveim alatt, mint kiscserkész (435. Németvölgyi majd 673. Pius; 25. Szt Imre; 7. Erös G.), majd a gimnáziumi cserkészéletben 1948-ig tevékenykedtem. Érettségi után még segédmunkásnak is csak a Vasas S.C. (ahol futottam) segítségével sikerült elhelyezkednem 1949 márciusában. 1950 júniusában izgatás vádjával letartóztattak, 1951 októberében szabadultam. 1952 februárjától 1954 júliusig munkaszolgálatos honvédként, majd továbbra is mint segédmunkás építhettem a szocializmust. 1956. október 23-án a Sztálin szobornál, majd a rádiónál ténykedtem. A forradalom későbbi folyamán a lágymányosi Szt. Imre korháznál mentési és élelmiszer ellátási tevékenységet folytattam. Miután név szerint kerestek, október 20.-án elhagytam az országot. Ausztriában kaptam menedékjogot. Itt először Salzburgban majd Bad-Gasteinben dolgoztam. Minden szabadidőmben turistáskodtam (Untersberg – Bergdesgadener - Hochtron Tauern – Schareck).
1957 őszén Bécsben, a műszaki egyetem építészeti szakán kezdtem el tanulmányaimat. 1960 őszétől első feleségemmel Genfben folytattam tanulmányaimat. Válásom után, 1964-ben Hamburgba kötöztem, és mint építész dolgoztam. Turisztikai tevékenységemet térdeim állapota miatt a 70-es évek óta egyre kevésbé tudom követni, mára már teljesen lehetetlen.
Éppen ezért jelent nekem a HAZAJÁRÓ igen nagy élményt a fantasztikus felvételeivel. Így legalább filmen eljuthatok oda és részese lehetek a túráknak, megláthatom azon tájakat, melyeket különben nem ismerhettem meg. Különösen megkapók a környezethez illő idézetek, valamint felvilágosító magyarázatok. Ilyen irányú felvilágosításokat az elmúlt fél évszázadban sajnos nem lehetett hallani. Igen sajnálatos, hogy más európai népek ezeket nem érthetik meg. Itt látszik a nyelvi elszigeteltség hátránya. Remélem, a jövőben lesz még lehetőség ilyen irányú sorozatokat készíteni. További jó és eredményes munkát kívánok.
Baráti üdvözlettel:
Seidel Gusztáv”


A levelet írta és a táblát megtalálta: Seidel Gusztáv; Szerkesztette: Nagy Árpád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...