![]() |
A táblát Seidel Gusztáv a "Hazajáró" című
ismeretterjesztő sorozat stábjának ajándékozta,
akik továbbították azt Nyisztor Miklós gyűjteményébe. |
2013 végén az 1964-től Hamburgban élő Seidel Gusztáv építész
egy igen értékes, a magyar turistaság történelmének korai szakaszából származó,
általa megtalált emléktárgyat ajánlott fel a Duna TV-n látható „Hazajáró” című turisztikai magazinműsor
stábjának. Ez a tárgy nem más, mint egy „Matlárháza
– Matlareanu M.K.E. – U.K.V.” feliratú egykori útjelző tábla, melyet ő maga
talált meg egy tátrai patakban még 1977-ben. A „Hazajáró” stábja köszönettel elfogadta Seidel Úr ajándékát, de köszönetük
mellett továbbították azt Nyisztor Miklósnak, a magyar turistaság történelmi
emlékei egyik legelkötelezettebb gyűjtőjének. A műsor készítőivel együtt én
magam is úgy gondolom, hogy ez a számunkra felbecsülhetetlen értékű tárgyi
emlék jelenleg Miklósnál, az ő gyűjteményében van a legjobb helyen.
A tábla
elküldése után megkértem Seidel Urat, hogy legyen szíves röviden leírni a tábla
megtalálásnak történetét, hiszen szerettem volna azt megosztani a www.magas-tatra.info oldal olvasóival.
Az alábbiakban olvassuk tehát Seidel Gusztáv levelét, melyből megismerkedhetünk
egy 37 évvel ezelőtti tátrai túra körülményeivel, valamint röviden a tábla
megtalálójának életútjával is.
„1977. augusztus 5-től 28-ig tervezett autós túránkat a
Bajorerdőn, Csehszlovákián és Szlovákián keresztül Nyugat-Magyarországig, majd
onnan Budapest és a Balaton érintésével vissza Hamburgba terveztük. Karlsbad – Teplice
– Prága – Cseh-paradicsom – Elba-forrás – Óriás-hegység –Adlergebirgen át érkeztünk
meg apai nagyszüleim szülőfalujába Cervena Voda (Mährisch-Rothwasser)
településre. A falu temetőjében akkor még találtunk Seidel sírokat (1992-ben
már nyomuk sem volt). Innen Olmützön át Trencsénbe vezetett utunk, majd a Vág-völgye
(Trencsénteplic) – Zsolna – Árva-völgye (várlátogatással) – Rózsahegy
érintésével későn este érkeztünk meg Ótátrafüredre. Szabad szobát persze az
egész környéken nem találtunk, míg nem Ótátrafüreden egy portás (Lukácsová asszony)
a magyar hangsúlyozású helységneveimen észre nem vette magyar létemet, így aztán
kaptunk szobát 3 napra a Sport Hotelban.
Feleségem úti jegyzeteiben augusztus 18-án a következő van
rögzítve:
„„Korai felkelés, Gusztáv bevásárol, én pakolom a
hátizsákot. Indulás Tátralomnicra. A lomnici felvonónál parkolunk, de sorban állás,
csak délre kerülnénk sorra! Tehát gyalog a középállomás felé. Lassan emelkedve
érjük el az állomást, majd hegynek fel völgynek le haladunk, egy helyenként
romantikusan zúduló patak mellett. Itt a patak folyását nézve Gusztáv figyelmes
lesz valamire. A kövek között egy összegyűrődött bádogtáblát talált.
Széthajtogatva kiderült, hogy az a valamikori M.K.E. - U.K.V. (Magyarországi
Kárpátegyesület – Ungarische Karpatenverein) útjelző táblája az 1919 előtti
magyar időkből.””
Már az is csoda, hogy ez feltűnt nekem és megtaláltam a
patakmederben, a kövek között, de még nagyobb csoda, hogy ennyi év után ilyen jó
állapotban megmaradt. Hogy ezt nekem kellett megtalálni, ezt „égi jelnek“
tulajdonítottam, ugyanis apám (aki legénykorában szenvedélyes hegymászó volt) az
első világháború előtt itt, ezen környéken vásárolt egy telket, amit soha többé
nem kereshetett fel, nem láthatott viszont.
Ismét a napló sorai következnek:
„„A patak egy élénkzöld tóhoz vezetett (Zöld-tó/Zelené
Pleso), amely gyönyörűen terül el az azt körbevevő hegyek között. Egy kis tízórai
után a sziklák között cikk-cakkban egyre meredekebben és fáradtságosabban egy
szoroson át felmásztunk egy zord csúcsig (Nagy-Morgás, 2087 m.) Fantasztikus
kilátás. A visszaút az állomás felé rettenetes, csupa nagy sziklák, kőlapok között
igen megerőltető volt. Megint reménytelen volt feljutni a felvonóra, így gyalog
indultunk útnak. Sajnos a jelzett út egy készülő sípályába torkollott, ezért
susszban (ami igen megerőltető a térdnek) ereszkedtünk le, majd egy erdőn át értük
el Tátralomnicot. 18:30-ra voltunk a hotelben, ahol kiadós tusolás után végre
kinyújthattuk lábainkat.””
Ennyi a naplóból. A további túránk Lőcsén, a Szepességen és
Kassán át vezetett Magyarországra, majd Budapest és a Balaton érintésével
tértünk vissza Hamburgba.
Magamról.
![]() |
| Seidel Gusztáv a Tátrában |
1929. szeptember 19-én születtem Budapesten, apám, mint említettem
morvaországi származású, anyám segesvári. Elemibe az Új Iskolába jártam, a
gimnáziumot a jezsuiták pécsi Pius Intézetében (a 44-45-ös tanévet a budai
cisztereknél jártam, majd a pesti Petőfiben (volt Verbőczy) érettségiztem 1948-ban.
Iskoláséveim alatt, mint kiscserkész (435. Németvölgyi majd 673. Pius; 25. Szt
Imre; 7. Erös G.), majd a gimnáziumi cserkészéletben 1948-ig tevékenykedtem. Érettségi
után még segédmunkásnak is csak a Vasas S.C. (ahol futottam) segítségével
sikerült elhelyezkednem 1949 márciusában. 1950 júniusában izgatás vádjával
letartóztattak, 1951 októberében szabadultam. 1952 februárjától 1954 júliusig
munkaszolgálatos honvédként, majd továbbra is mint segédmunkás építhettem a
szocializmust. 1956. október 23-án a Sztálin szobornál, majd a rádiónál
ténykedtem. A forradalom későbbi folyamán a lágymányosi Szt. Imre korháznál
mentési és élelmiszer ellátási tevékenységet folytattam. Miután név szerint
kerestek, október 20.-án elhagytam az országot. Ausztriában kaptam menedékjogot.
Itt először Salzburgban majd Bad-Gasteinben dolgoztam. Minden szabadidőmben
turistáskodtam (Untersberg – Bergdesgadener - Hochtron Tauern – Schareck).
1957 őszén Bécsben, a műszaki egyetem építészeti szakán
kezdtem el tanulmányaimat. 1960 őszétől első feleségemmel Genfben folytattam
tanulmányaimat. Válásom után, 1964-ben Hamburgba kötöztem, és mint építész
dolgoztam. Turisztikai tevékenységemet térdeim állapota miatt a 70-es évek óta
egyre kevésbé tudom követni, mára már teljesen lehetetlen.
Éppen ezért jelent nekem a HAZAJÁRÓ igen nagy élményt a
fantasztikus felvételeivel. Így legalább filmen eljuthatok oda és részese
lehetek a túráknak, megláthatom azon tájakat, melyeket különben nem ismerhettem
meg. Különösen megkapók a környezethez illő idézetek, valamint felvilágosító
magyarázatok. Ilyen irányú felvilágosításokat az elmúlt fél évszázadban sajnos nem
lehetett hallani. Igen sajnálatos, hogy más európai népek ezeket nem érthetik
meg. Itt látszik a nyelvi elszigeteltség hátránya. Remélem, a jövőben lesz még
lehetőség ilyen irányú sorozatokat készíteni. További jó és eredményes munkát
kívánok.
Baráti üdvözlettel:
Seidel Gusztáv”
A levelet írta és a táblát megtalálta: Seidel Gusztáv;
Szerkesztette: Nagy Árpád
