2014. február 22., szombat

275 éve született Belsazar Hacquet

275 évvel ezelőtt, 1739-ben született Belsazar Hacquet (1739-1815) orvos és természettudós, az Alpok és a Kárpátok kiemelkedő kutatója, a lembergi, majd a krakkói egyetem francia szár­mazású földrajztudósa. 1787-1795 között több kutatóúton járt a Kárpátokban, ezen belül 1792-1794 között háromszor a Tátrában. Útjai során főleg a Lengyel-Tátrát kereste fel, annak ásványtana, kőzettana és bányászata érdekelte, az általa bejárt vidékről több rajzot is ké­szített. Tanulmányozta a hegység flóráját és faunáját, a geológiai, valamint a klimatikus viszonyokat is. Többek között járt a Vörös-hegyeken, valamint a legmagasabb­nak tartott tátrai csúcs légsúlymérővel történő pontos magasságának megállapítása céljából megmászta a Krivánt is, amelyet annak idején a Tátra legmagasabb csúcsának vélték. 1793. július végén két helybéli lakossal délnyugatról, a Kapor-völgyből sikertelenül próbált meg feljutni a csúcsra, nagyon magasról tért vissza, de a csúcsot nem érte el.

Másodszorra 1794. július 28-án déli irányból próbálkozott a csúcs megmászásával, ezúttal sikerrel. Mászásának kézzelfogható bizonyítékaként két érmet helyezett el a csúcson. Az 1790-1796 között Nürnbergben kiadott Neueste physikalisch-politische Reisen in der Jahren 1787-1795 durch die Dacishen und Sarmatischen oder Nördlichen Karpathen c. négykötetes műve mellékleteként megjelent képek a nyomtatásban elsőként megjelent Tátra-képek. Neki köszönhetjük ezen kívül több csúcs magasságának légsúlymérővel történő megállapítását.
A Turistaság és Alpinizmus című folyóirat első évfolyamának egyik számában az alábbi rövid cikk jelent meg a francia származású tudósról: „H. Seidel (Berlin) kitűnő életrajzát adja Belsazar Hacquet kárpáti kutatónak, ennek a kevéssel beérő, nagytudásu, egész szivü férfiúnak, ki magashegyi túrjainál egészen azokat az elveket vallotta, melyeket a modern alpinisták követnek. Szerény ember, de egyenes és szilárd jellem, kitartó turista, ki öreg koráig könnyen birta a fáradalmakat és nélkülözéseket, pedig már 49 éves volt, mikor első kárpáti útjához fogott. Borral, dohánnyal nem élt, kenyérrel, tejjel, sajttal mindig beérte, kirándulásokon sokra becsülte a kést, gyakran hált szabad ég alatt, köpenyébe takarózva. Igazi alpinista, kit nem vezetett be senki a magas hegyek bűbájos rejtelmeibe, hanem a vele született hajlam, bizonyos benső kényszer, a vér tett hegymászóvá, a hegyek barátjává. Ha hozzávesszük, hogy az akkori viszonyokhoz képest felszerelése is mennyire megfelelt a mai alpinizmus követelményeinek, sok ismerős vonást találunk egyéniségében, jellemében. Hogy legszívesebben bizta magát az orvvadászokra, a hegység legalaposabb ismerőseire, ez is oly kép, mely sokban ma is érvényes.”

Forrás: Tátrai túrák; http://www.fsz.bme.hu; Turistaság és Alpinizmus I. évfolyam, 1910/1911.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...