1979 – A Tátra főgerincének első téli végigjárása

A Tátra főgerincének bejárása történetében kétségkívül Pavel Pochylý volt az első igazi rekorder, aki 35 évvel ezelőtt, 1979. február 23. és március 9. között járta végig elsőként télen a hegység főgerincét. Pochylý a legendás „Pókok” egyike volt, akik a hatvanas években új fejezetet nyitottak a tátrai extrém hegymászásban. 35 évvel ezelőtt megszakítás, depók és segédcsapat nélkül, egyetlen csúcsot sem kihagyva bejárta a teljes főgerincet a Liptóhutai-nyeregtől a Bélai-Tátráig. Többek között megmászta a Keleti-Vaskapu-csúcs felszökését is, csak ez két napig tartott! Ezt a nem mindennapi teljesítményt hegymászó tevékenységének több éves kényszerű megszakítása (börtönbüntetése) után hajtotta végre, és az időjárás sem kedvezett neki. A Hátsó-Szmrecsini-csorba – Keleti-Vaskapu-hágó közötti szakaszon négy napon keresztül együtt haladt egy cseh hármassal. Az utolsó mászónap, a Barlang-hegy – Farcsík szakasz után a végkimerültség állapotában érkezett meg Tátralomnicra. Pavel Pochylý mászását sokan a tátrai hegymászás legnagyobb teljesítményének tartják.

Pavel Pochylýt az extrém hegymászás úttörőjének, egyben az évszázad hegymászójának tartják a Tátrában. Pályafutása során több mint 300 mászótúrát hajtott végre a Tátrában, szinte minden nagyobb falon voltak első megmászásai (a Ganek-karzaton például öt első mászás), valamint egyes lengyel falon is (Vadorzó-kilátó / Kazalnica Mięguszowiecka). Több téli első mászás résztvevője, a legendás, a lengyelek által „Pókok”-nak elnevezett csoport vezetője. 1979-ben hajtotta végre a Tátra teljes főgerincének első téli, szólóban, támogatás nélkül végrehajtott bejárást. Az alábbiakban Pavel Pochylý saját beszámolója olvasható az 1979-es sikeres téli főgerincmászásról.

„Február 23. és március 9. között végigjártam a Tátra hegység teljes főgerincét, a Liptóhutai-nyeregtől (Hutianske sedlo) a Bélai-Tátra végéig. A felkészülés során a teljes útvonalat hét szakaszra osztottam:

1. etap: Liptóhutai-nyereg (Hutnianske sedlo) – Gáspár-csúcs (Kasprov vrch)

2. etap: Gáspár-csúcs (Kasprov vrch) – Hunfalvy-hágó (sedlo Váha)

3. etap: Hunfalvy-hágó (sedlo Váha) – Vaskapu-hágó (Železná brána)

4. etap: Vaskapu-hágó (Železná brána) – Lengyel-nyereg (Poľský hrebeň)

5. etap: Lengyel-nyereg (Poľský hrebeň) – Kis-nyereg-hágó (Sedielko)

6. etap: Kis-nyereg-hágó (Sedielko) – Kopa-hágó (Kopské sedlo)

7. etap: Kopa-hágó (Kopské sedlo) – Bélai-Tátra egésze (celé Belianske Tatry).

Az út leírása:

1979. február 23-án, pénteken 19:30-kor indultam a Liptóhutai-nyeregből (Hutianske sedlo). Két óra múlva az erdő felső határán bivakoltam. A következő napon a jó idő és a kitűnő hóviszonyok miatt eljutottam a Bánya-nyeregbe (Baníkovské sedlo), ahol ismét bivakoltam. Ezt „Tüzes bivaknak” neveztem el, ahogy a 9 évvel korábbi, csoportos téli főgerinc bejárási kísérlet során, úgy itt most is begyújtottam a benzinfőzőt.

Hogy a történelem megismétli önmagát, arról egy nappal később, február 25-én is meggyőződhettem. Kedvezőtlenné vált az időjárás, erős szél és havazás kezdődött. Kétszer is eltévedtem a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč) alatt, majd a Volovecen (Volovec) az 1970-eshez hasonlóan „katasztrófa” bivakban töltöttem az éjszakát. Az erős szél másnap, február 26-án is folytatódott, ekkor a felhők felett jártam, így jó látási viszonyok mellett értem fel a Lengyel-Toman-hegyre (Poľská Tomanová), ahol ismét bivakoltam.

Február 27-én jó idő volt, de erős szél fújt, és erősen fagyott. Kezdtek fáradni a lábaim, és első alkalommal vettem be a fagyási sérülések elleni gyógyszeremet (Xanidil-retard). A testem azonban nagyon rosszul reagált rá, ezért ezt később nem használtam, ezt később a Peviton nevű gyógyszerrel váltottam fel. Ezen a napon jelentkeztek az első nehézségek a bakancsommal, kétségbeesett harcot folytattam a fagyás elkerülése érdekében. A mászás hátralévő napjai során rendszeresen, minden második nap hóval masszíroztam a lábamat, majd lábkenőccsel dörzsöltem be.

Február 27-én befejeztem az első szakaszt a Nyugati-Tátrában, és a délutáni órákban a Gáspár-csúcsról (Kasprov vrch) megkezdtem a következő szakaszt, immár a Magas-Tátrában. Aznap közvetlenül a Svinica (Svinica) csúcsa alatt bivakoltam.

Február 28-án nagyon rossz időben a Csubrina (Čubrina) alatt találkoztam egy háromtagú cseh hegymászócsapattal, akik félig expedíciós stílusban mászták a hegység főgerincét. Elfogadtam meghívásukat, és velük egy sátorban bivakoltam. Ez volt a legrosszabb bivak, amit valaha átéltem. Az éjszaka során három alkalommal teljesen betemette a hó a sátrat, és csak a szerencsének köszönhettük, hogy nem történt katasztrófa. A fiúk innen tartották velem a tempót a Hunfalvy-hágóig (Sedlo Váha), így ezt a szakaszt együtt tettük meg. Csak valamivel később, a Vaskapu-hágónál (Železná brána) vesztettem őket szem elől.

Március 1. – még mindig nagyon rossz volt az idő, csak a Vadorzó-hágóig (Mengusovské sedlo) jutottam, ahol bivakoltam. Március 2-án reggel szép idő volt, de délután ismét romlott az időjárás. Ezen a napon egy menetben eljutottam a Hunfalvy-hágóig (Sedlo Váha), ahová március 3-án, reggel 5 órakor érkeztem meg. Négy órával később megérkeztek a Csubrinán a sátrukban vendégül látó barátaim is. A nap hátralévő részét ruháim szárítására, a felszerelésem karbantartására és pihenésre használtam. Ezzel tulajdonképpen befejeztem a második etapot.

Március 4-én a Hunfalvy-hágóból indulva nagyon szép időben egy nap alatt abszolváltam a harmadik szakaszt, amely a Vaskapu-hágóban (Železná brána) ért végett, aznap ott bivakoltam.

Március 5-én megérkeztem a teljes útvonal technikailag legnehezebb részéhez (Keleti-Vaskapu-csúcs / Východný železný štít). Nagyon rossz körülmények (köd, szél, fagy) kevesebb, mint két hosszt másztam, és mivel úgy tűnt, a falban leszek kénytelen bivakolni, inkább visszaereszkedtem a nyeregbe, ahol aztán bivakoltam.

Március 6-án javult az idő, így délelőtt a Korosadowicz-úton (V-VI), majd a Tille-élen (VA2) felmásztam a Keleti-Vaskapu-csúcsra (Východný železný štít). Még ugyanezen a napon, szép időben eljutottam a Hátsó-Gerlachfalvy-csúcsig (Zadný Gerlachovský štít). Éjszaka ismét rossz irányban változott az időjárás, szélvihar és köd nehezítette életemet.

Másnap a nap folyamán javult az időjárás, így eljutottam a Jávor-csúcsig (Malý Javorový štít). Itt tulajdonképpen befejeztem a negyedik etapot, amely eredetileg csak a Lengyel-nyeregig (Polský hrebeň) tartott volna.

Március 8. – a legrosszabb idő a teljes mászás során. 80 km/órás viharos szél, köd, havazás. Katasztrofális körülmények között este 11:00 órára sikerült feljutnom a Vörös-tavi-csúcs (Kolový štít) tetejére, ahol egy kétségbeesett bivakot kellett túlélnem (ekkor már 24 órája nem ettem semmi meleget).

Március 9, reggel – tovább tombolt a vihar, de a felhők felett voltam, így jó látási viszonyok közepette reggel 9-kor megérkeztem a Fehér-tavi-csúcsra (Jahňacý štít). A Fehér-tavi-csúcsról a Kopa-hágóba (Kopské sedlo) történő ereszkedés közben felsőtestem teljesen megmerevedett. Erős fájdalmat éreztem, ami a bénultság következménye, a fájdalmat nyugtatókkal (Valoron) próbáltam csökkenteni. A nyugtató szedésének azonban katasztrofális következményei lettek, hiszen a testem fájdalommentes, eufórikus állapotba került, de elveszítettem koordinációs képességeimet és egyensúlyérzékemet. Meg kellett várnom, amíg elmúlik a nyugtatók hatása, majd nagy fájdalmak közepette ereszkedtem le a Kopa-hágóba. Ez az ereszkedés négy és fél órán át tartott.

A Kopa-hágóban kerestem egy szélvédett helyet, és egyszerre bevettem 5 tabletta B-komplex vitamint. A napos, szélvédett helyen aztán fél óra alatt eltűnt a bénulás okozta fájdalom. A Kopa-hágóból délután a Hátsó-Rézaknák völgyén (Žadný Meďodoly) át leereszkedtem a Bélai-Tátra északi végébe (ezen a szakaszon elkísért a testvérem, aki rejtélyes módon jelent meg a hágóban).

A Hátsó-Rézaknák völgyéből felmentem a Barlang-hegyre (Nový, a Murányt /Muráň/ ugyanis a nagy ködben nem találtam), ahonnan északról dél felé mentem végig a Bélai-Tátra főgerincén. A főgerincről a Stežkyn keresztül a Zsázsa-forráshoz (Šalviový prameň) ereszkedtem le, ahová kb. 11:45-kor érkeztem meg. Ezután kb. másfél óra múlva, március 10-én Tátralomnicra megérkezve ismét visszatértem a civilizációba.”

Ruházat és étkezés

A mászás sikere tulajdonképpen két alapvető kérdés megoldásán alapult. E kettő a ruházat és az étkezés.

A ruházat

Az öltözködést az 1970-es túrán használt műszőrme-ruházat továbbfejlesztésével oldottam meg. Az eredeti kétrészes darabból egyetlen összevarrt kezeslábas készült, pontosan a testre igazítva. Alsóöltözetnek egy pamut kezeslábast használtam. Ezt a két réteget az egész mászás alatt nem vettem le magamról. Felső rétegnek egy standard szilon szélkabátot és vízhatlan szilon nadrágot használtam (a ruházatnak ez a része nem bizonyult megfelelőnek).

Az étkezés

Úgy döntöttem, hogy előre miden napra étlapot készítek pontosan kiszámított kalóriaérték szerint. A magammal vitt élelmiszerek teljes kalóriaértéke 82 500 kcal volt. Ez a mennyiség 30 napos hegyi tartózkodásra elegendő, de az egy napra jutó 2750 kcal alig több mint a napi minimális szükséglet, amit a szervezetem mindenképpen igényel (ez kb. 2000 kcal). Maximum 30 napra készültem a tíz évvel ezelőtti tapasztalatok alapján, ekkor – a gerinctúra időszakában – a körülmények a legrosszabbak voltak az utolsó száz évben.

Elvileg számolnom kellett azzal a lehetőséggel is, hogy ezek a körülmények megismétlődhetnek. De reális feltételezés szerint abban az időszakban amikorra a mászást terveztem, átlagos körülmények lesznek, ekkor a mászás 15-20 napig tartana. Ebben az esetben egy napra 4125-5500 kcal jut, azaz megvan az a szükséges adag, amit a szervezetem maximális teljesítmény kifejtéséhez igényel.

Az étkezés rendszere ezenkívül azon is alapult, hogy az ennivalót nem csak minden napra osztottam fel, hanem szakaszok szerint is. Minden szakaszra meghatároztam a napok minimális és maximális számát amennyi idő alatt meg lehet tenni. Mivel sikerült több szakaszt is a tervezett minimális időben teljesítenem (pl. a Hutnianske sedlo – Kasprov vrch szakaszt – a maximális idő: hat nap, a minimális idő: három nap, ténylegesen három és fél nap lett), így élelmiszer-fölöslegem maradt amelyre többet nem volt szükségem, ezt el is dobáltam, ezzel csökkentve a súlyt és gyorsabb haladást tettem lehetővé a további szakaszokon.

Az élelmiszerek teljes súlya csomagolással együtt 14 kg volt. Ebből 4,5 kg hús 1,5 kg zöldséggel elkészítve és szétosztva 15 adagra 40 dkg-onként. Mindez műanyag zacskókban lefagyasztva. A hús elkészítésekor úgy jártunk el, hogy a dehidratáció a maximális legyen. További 1,5 kg húst vittem magammal füstölt hús formájában, 10 db 15 dkg-os csomagban. Ezeket az adagokat szeletelt sajttal (kenyér helyett) műanyag tasakokba csomagoltam. További élelmiszerek: tejpor 1.5 kg, zabpehely, pudingok, 1,5 kg szárított krumplipüré, 0,5 kg csokoládé, levesporok 1 kg, tea, 0,3 kg mazsola.

Vacsora: Egy adag hús hólében megfőzve, krumplipürével besűrítve (egy tele kislábas – mindig csak a felét fogyasztottam el, a másik fele megmaradt reggelre), egy liter húsleves, fél liter tea (a másik fél liter megmaradt éjszakára).

Reggeli: A húsmaradék estéről, sűrű levesnek elkészítve, zabkása pudinggal.

Ebéd: Egy liter tea vagy húsleves, egy adag füstölt hús. A mindennapi táplálkozás részeként bevettem egy adag ásványianyag-pótló port is, így az egész út során nem volt problémám a dehidratációval.

Más felszerelések és egyéb kellékek: Öltözet: pamut kezeslábas, műszőr kezeslábas (Bonekan anyag – a bolyhosabb fajta) , egyszerű szilon szélkabát, katonai símaszk, két pár térdharisnya, két pár gyapjúkesztyű (egyujjas), két pár szőrmekesztyű, kamásli, magas szárú bakancs (Duplex – Poprad), síszemüveg (Carrera), két pár speciális gyapjú érmelegítő.

Hegymászófelszerelés: Egy darab 56 méteres lengyel segédkötél, hevederek és kötélgyűrűk 10 m, 10 db. NDK alumínium-karabíner, 25 falszög, Cassin márkájú jégkalapács, Salewa hágóvas, Hindukús hátizsák, szegre akasztható zdiarsky zsák függőbivakhoz, egy normál zdiarsky zsák, német mászósisak.

Egyéb felszerelés: Egy darab lengyel benzinfőző + 5 liter benzin, Bluet gázfőző + 5 db gáztartály, gyufa, szilárd alkohol, benzingyújtó, kétrészes láboskészlet, teáskanna, termosz, kanál, kés, konzervnyitó.

Gyógyszer: Xanidil-retard (Peviton), Vaboron, Fenmetrazin, neopeviton kenőcs, Spofavit, B-komplex, Celaskon, ásványianyag pótló por 4 csomag, kötszer.

A hátizsák teljes súlya 30,5 kg lett, ez 8 kg-al több mint az elméleti számításom. A súlykülönbözetet a nem megfelelő felszerelés okozta. (függőbivakhoz való háromszemélyes zdiarsky zsák, síeléshez való lábmelegítő – hálózsák helyett, nem megfelelő főzők és kötél). Olyan minőségi felszerelés, ami egy hasonló jellegű vállalkozás követelményeinek megfelelne, jelenleg nálunk nem elérhető.

Miért vágtam neki

Visszatérésem után gyakran feltették nekem a kérdést, hogy miért határoztam el magam erre a mászásra. Ahogy életembe többször is visszatértem a hegymászóéletmódhoz, a fiatalabb mászókkal folytatott beszélgetéseim során arra nézetre jutottam, hogy bizonyos mértékben megragadtam a fejlődésnek egy elavultabb fokán – legfőképpen ami a hegymászó-gondolkodást illeti. Amikor kifejtettem azt a nézetemet, hogy azok az új technikai eszközök és a tapasztalatok, amelyek a Csehszlovákiában és a világban végbement fejlődésből adódtak (eltávolodás az óriásexpedícióktól – a nehéz falak expedíciós leküzdésétől – fordulat a klasszikus hegymászás modernebb formái felé) saját körülményeink között is alkalmazhatóak lennének, akkor utópista teoretikusnak tartottak.

Ezért határoztam el magam egy olyan kísérletre, amely igazolhatja elképzeléseimet. A különböző lehetőségek közül azt választottam, amely a leglogikusabbnak, de egyben a legbonyolultabbnak is tűnt – a teljes Tátra-gerinc bejárását előzetes készletek elhelyezése és támogatócsapat segítsége nélkül.

Még egy kérdésre szeretnék választ adni: miért indultam egyedül? Az előkészítés során és az anyagok tervezésénél nem számoltam azzal, hogy egyedül fogok menni. Manapság a szólómászásnak nagy jelentőséget tulajdonítanak – sokkal nagyobbat, mint amekkora a valóságban van. A szólómászást egyaránt csodálat veszi körül laikus és nem laikus körökben is, és a csapatban teljesített mászások fölé helyezik. Én személyesen kategorikusan ellenzem ezt a hozzáállást a szólómászáshoz, de ebben az esetben hideg számítással és meggyőződésem ellenére elhatároztam, hogy ezt a mászást szólóban teljesítem.

Magam részéről csúcsteljesítménynek mégis a csapatban teljesített mászásokat tekintem. Ezek a teljesítmények pszichésen is nagyobb követelményt jelentenek. Szólóban a mászó csak sajátmagáért felel. A felelősség mértékét is maga határozza meg, csak a saját személyére tekintettel. A hibák, mulasztások és azok következményei is egyedül csak önmagát érintik. A csapatban történő mászásnál a felelősség mértéke megnő, és így megsokszorozódik a pszichikai teher is – negatív és pozitív értelemben egyaránt.

Ez csak az egyik alapvető pont a szólómászások mérlegelésénél. A téma szélesebb körű megfontolása nem tárgya ennek a cikknek. Ez a téma egy külön cikket és kiterjedt vitát érdemelne. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy a jelenlegi a csehszlovák hegymászás képes sok olyan kiváló hegymászót felmutatni, akik az anyagi-technikai jellegű problémák megoldása és elhárítása, valamint a hegymászó-gondolkodásban még meglévő elavult tendenciák leküzdése után képesek lesznek világszínvonalú mászások végrehajtására – a magashegységekben jelentősen kisebb költségvetéssel annál, ahogyan az ma történik.

Forrás: Adam Piechowski: A Tátra főgerince (fordította: dr. Futó Endre); http://www.outdoorfilmy.sk; Fordította: Pálossy László