2013. augusztus 31., szombat

170 éve született id. dr. Szontagh Miklós

Szontagh Dániel, Árva megye főszolgabírója, valamint az iglói születésű Szontagh Pentesilea gyermekeként 170 évvel ezelőtt, 1848. augusztus 11-én született id. dr. Szontagh Miklós (1848-1899) orvos, botanikus, a magashegységi klímaterápia hazai úttörője. A három nyelven (magyar, német, szlovák) nevelkedett Szontagh Miklós középiskoláit a sziléziai Teschenben végezte, majd 1868-ban Bécsben orvosi oklevelet szerzett. A diploma megszerzése után Pestre költözött, ahol a Királyi Magyar Természettudományi Társulat újjáalakításában vette ki részét. 1872-1876 között Európa több országát bejárva (Németország, Svájc, Franciaország, Olaszország, Törökország, stb.) érdeklődése a magashegyi klimatikus gyógymódok felé fordult. Utazásai során nem hanyagolta el botanika iránti érdeklődését sem.

2013. augusztus 30., péntek

„Tátra gerincein 2013” hegyi futóverseny – eredmények

A Tátra történetében első alkalommal kiírt „Tátra gerincein 2013” elnevezésű hegyi futóversenyt augusztus 17-én rendezték meg a Lengyel-Tátrában. Az extrém hegyi futóversenyen szombaton reggel 237 sportember várta a rajtot, az indulóknak a 70 kilométeres távon nehéz alpesi körülmények között le kellett küzdeniük kb. 5.000 méter szintkülönbséget. A verseny a Chochołowi-völgyből indult, és a Szürke-tisztás (Siwa Polana) – Rét-hegy (Grześ) – Rákony (Rakoń) – Volovec (Wołowiec) – Ék-hegy (Starorobociański Wierch) – Ornak-gerinc (Ornak) – Ornak menedékház (Hala Ornak) – Keskeny-csorba (Chuda Przełączka) – Vörös-hegyek (Czerwone Wierchy) – Gáspár-csúcs (Kasprowy Wierch) – Gąsienica-tisztás (Hala Gąsienicowa) – Murowaniec menedékház (Schronisko Murowaniec) – Kereszt-nyereg (Krzyżne) – Lengyel-Öt-tó völgye (Dolina Pięciu Stawów Polskich) – Mickiewicz-vízesések (Wodogrzmoty Mickiewicza) – Waksmundi-rét (Polana Waksmundzka) – Halmos-rét (Polana Kopieniec) – Kuźnice (Kuźnice) útvonalon vezetett.

2013. augusztus 29., csütörtök

Kormányüdülők a Magas-Tátrában

A Radičová-kormány eladta volna, a Fico-kormány viszont drágán felújítja a miniszterelnök és a kormány többi tagja által látogatott, állami tulajdonú luxusvillákat. A trencsénteplici Agra-villát 270 ezer, az ótátrafüredi Kamzík-panziót 404 ezer, a besztercebányai ingatlant pedig 413 ezer euróért újítanák fel. Ezen három üdülőingatlan mellett további hat hasonló jellegű épület tartozik a kormányhivatal kezelésébe. Érdekesség, hogy az előző kormány idején a kormányhivatal akkori vezetése arról számolt be, hogy a kilenc ingatlan évente egymillió eurós veszteséget termel, ezért Iveta Radičová kormánya úgy döntött, hogy némelyeket közülük eladnak vagy bérbe adnak, a kormányváltás azonban meghiúsította ezt a törekvést.

2013. augusztus 28., szerda

Sas út – Orla Perć

A Sas út kétségtelenül az egyik legnehezebb és legveszélyesebb, emellett az egyik legszebb és az egyetlen ilyen jellegű (szinte végig láncokkal biztosított, magashegyi jártasságot igénylő), végig nagy magasságban vezető turistaút a Lengyel-Tátrában. Az útvonal sziklafalak, szakadékok szélén, láncokba kapaszkodva, létrákon és sziklahágcsókon lépkedve lenyűgöző kilátást nyújt az arra járóknak. A Sas úton járva egy percre sem feledjük, hogy itt nincs helye bravúrnak, büszkeségnek és nemtörődömségnek. Az útvonal sokszor a felkészült, tapasztalt turistákat is megoldhatatlan feladat elé állítja. A Sas út végigjárásához jó kondíció, megfelelő tapasztalat, jó esőkabát és jó lábbeli szükségeltetik. Nem akarunk senkit megijeszteni, de tény, hogy megnyitása óta több mint 100 turista lelte halálát ezen az útvonalon. Az egyszerű tudatlanságtól a hirtelen időjárás változáson keresztül a különböző okokból kialakuló rosszullétekig sok minden hozzájárult a sok tragikus eseményhez.

2013. augusztus 27., kedd

Trianonnal elvesztettük a medvéket is

Ugyan Magyarországon elég régóta nem élnek medvék, az állat a legismertebbek egyike nálunk is. A mesékben élő mackók által kialakított kép azonban csalóka lehet. A hírekben egyre több medvetámadásról olvasni, kóbor példányok pedig Magyarországon is előfordulhatnak. Mit kell tenni, ha támad a medve? Tényleg szereti a mézet?
Székelyföldön egyre több a medvetámadás, tavaly májusban a Tátrában váltott ki pánikot egy példány, júniusban a szlovákiai Breznóbányán harapott vállon egy erdészt egy medve, szintén júniusban pedig egy Felvidékről átcsatangolt veszélyes példány ellen indítottak hajtóvadászatot Zalabán; ismerkedjünk hát meg vele.

2013. augusztus 26., hétfő

A Gerlach a legnépszerűbb hegyivezetős túra

A Magas-Tátra legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi-csúcs még mindig a legnépszerűbb úti cél a hegyivezetővel végezhető túrák közül a Tátrában, mögötte a Tátra-csúcs, majd a Lomnici- és a Jég-völgyi-csúcs következik a sorban. „Megpróbáljuk felkelteni az érdeklődést nem csak a legmagasabb és leghíresebb hegycsúcsok, de a nem kevésbé szép gerinctúrák iránt is” – mondta el Michal Gerčák, a Hegyivezetők Egyesületének (Spolok horských vodcov) elnöke. A nagyobb kihívást jelentő gerinctúrákat azoknak a turistáknak ajánlják, akik már rendelkeznek némi tapasztalattal. „ Az olyan gerinctúrák, mint pl. a Jég-völgyi-csúcs gerinctúrája, a Villa-gerinc, vagy a Martin-út a Tátra gyöngyszemei, melyeket nem sokan ismernek, ezért szívesen invitáljuk a látogatókat ezekre a túrákra” – tette hozzá Gerčák.

2013. augusztus 25., vasárnap

Megtalálták a szerdán eltűnt turista holttestét

Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) hegyimentő a kutatást végző helikopter fedélzetéről egy élettelen személyt észleltek a Fehér-völgyben (Dolina Białego), az Őz-szirtre (Sarnią Skała) vezető turistaút közelében. A rendőrségi szóvivő később megerősítette, hogy az elhunyt azonos azzal az 51 éves lengyel férfival, akit szerdától eltűntként kerestek a Lengyel-Tátrában. Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a férfi halálát hirtelen rosszullét okozhatta, de halálának pontos okát csak a boncolás fogja megállapítani. A férfi eltűnését még szerdán jelentették be hozzátartozói, miután nem tért vissza a hegyekben tervezett kirándulásról.

Encián Galéria a Kő-pataki-tónál - képgalériával!

A Kő-pataki-tó mellett álló hatalmas épületben, az egykori nagykabinos felvonó felső állomásépületének több helyiségében augusztus 2-án kísérleti jelleggel megnyitották Szlovákia, egyben Közép-Európa legmagasabban fekvő galériáját, az Encián Galériát. „Az egykori konyhában kortárs művészeti galéria kapott elhelyezést, a korábbi étteremből többfunkciós csarnokot alakítottunk ki, ahol többek között szemináriumokat, konferenciákat lehet rendezni, illetve további kiállítótereket lehet kialakítani. A harmadik épületrészben pedig a Szlovák Tudományos Akadémia „Világegyetem” című kiállítása lesz látható” – mondta el Patrik Kolesár, a Tátrai Szépítő Egylet vezetője.

2013. augusztus 24., szombat

145 éve született Hoepfner Guido

145 évvel ezelőtt, 1868. augusztus 23-án Szepesváralján született Hoepfner Guido Kornél (1868-1945) építész. A lőcsei reáliskola elvégzése után egyetemi tanulmányait 1886-ban a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karán kezdte. Egy év után átlépett az építészeti karra, ahol 1891-ben fejezte be tanulmányait, majd Budapesten telepedett le.
A századforduló táján Hoepfner Hauszmann Alajos műtermében dolgozott a budai királyi vár átépítési és bővítési tervein. E munka keretén belül a királyi lovarda, a királyi és új főhercegi istálló, majd a magyar parasztház, lépcsők, vízesések és a várkerti pálmaház tervein dolgozott. Ezért a munkájáért kapta meg Ferenc Józseftől 1906-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Hoepfner egész életében figyelemmel követte az építészet fejlődését és nyitott volt az új irányzatok felé; a késői historizmusból kiindulva később különböző alkalmakkor szecessziós, ill. funkcionalista épületeket is tervezett. Korai tervei széles stílusrepertoárról tanúskodnak, a neogótikától (szabadkai Szent Rókus templom, 1893–1896) kezdve egészen a neobarokkig (színháztervek, 1896; Vigadó, Igló, 1898; budai várépületek).

2013. augusztus 23., péntek

Az Alabástrom-barlang

A Bélai-Tátrában, a Homlokos (Bujačí vrch) ÉK-i gerince alatt húzódik a turisták előtt zárva tartott, kb. 400 m hosszúságú Alabást­rom-barlang (Alabastrová jaskyňa). Ebben a cseppkőbarlangban ma már nem kép­ződnek cseppkőalakzatok, s az ilyen barlangokat a szakirodalom száraz cseppkő­barlangnak nevezi. Ennek a már középkorban is ismert barlangnak a bejárati nyí­lása mintegy 1390 m tsz.f.m-ban található, a barlang falán a XVII. században, valamint a későbbi időkben íródott feliratok olvashatók. Dr. Róth Samu a Magyarországi Kárpátegyesület 1882-es évkönyvében ezt írta a barlangról (részlet az írásból):
„A Bélai-cseppkőbarlangtól éjszak-nyugatra a Rothbaumgrund (Veresfenyű-völgy) bal oldalán, 1374 m. tengerszín feletti magasságban van az Alabástrom-barlang, mely nevét valószínűleg a benne található kristályos cseppkövek után kapta, melyeket a látogatók téve­désből alabástromnak néztek.

2013. augusztus 22., csütörtök

Tarajka – Vörös-torony-hágó

Tarajka (1284 m) – a piros jelzésen Rainer-rét elágazás (1304 m, 0:15 ó) – Óriás-vízesés (1340 m, 0:20 ó) – Zamkovszky-menedékház (1475 m, 0:30 ó) – a zöld jelzésen Szepesi-Öt-tó – Téry-menedékház (2015 m, 2:00 ó) – a sárga jelzésen Vörös-torony-hágó alatti elágazás (2040 m) – Vörös-torony-hágó (2352 m, 1:30 ó) – Vadász-lejtő-tavak – Metélőhagymás-tavak (2011 m) – Fuchs-tó (1986 m) – Kitaibel-tavak (1956 m) – Hosszú-tavi menedékház (1960 m, 1:30 ó) – Nagytarpataki-Hosszú-tó (1898 m) – Kanalastorma-tó (1831 m) – Rainer-rét elágazás (1:55 ó) – Tarajka (0:20 ó). Teljes menetidő 8:20 óra.

2013. augusztus 21., szerda

Jelzett kerékpárutak felújítása és építése a Tátrában

A Magas-Tátrában, valamint a hegység lábánál új kerékpárutak kijelölésén, valamint a korábbiak jelzéseinek helyreállításán dolgoznak a szakemberek. Az új útvonalakkal összesen 39 jelzett kerékpárút lesz a Tátrában és a Tátra lábainál, mintegy 400 km hosszúságban. A Magas-Tátra Régió Idegenforgalmi Hivatal körzeti szervezete (OOCR) a Szlovák Kerékpáros Klubbal együttműködve jelenleg is dolgozik a már meglévő útvonalak jelzéseinek felújításán a Magas-Tátra területén. Lenka Maťašovská, az OOCR ügyvezetője elmondta, hogy augusztus első két hetében intenzíven dolgoztak a területen, az első szakaszban az út menti fákra festik fel a jeleket. Az információs táblák, az egyedi navigációs táblák, valamint az útjelző oszlopok kihelyezését augusztus végéig szeretnék befejezni.

2013. augusztus 20., kedd

Felhívás a Kárpátegyesület megalakítására

Henrik Wallmann
1873. augusztus 10-én alakult meg Tátrafüreden – a hasonló egyesületek sorában világviszonylatban hetedikként – az első hazai turista szervezet, a Magyarországi Kárpátegylet. Létrejöttének érdekessége, hogy azt nem magyar emberek szorgalmazták, annak ellenére, hogy abban az időben már többen is foglalkoztak a turisztikával és a hegymászással, köztük olyanok is, akik valamelyik külföldi egyesület tagjai voltak. Az érdem első sorban dr. Henrik Wallmann cs. és kir. főtörzs orvost illeti, aki kassai állomásozása során többször is járt a Magas-Tátrában, melynek vadregényessége teljesen elragadta. 1869-ben a Der Tourist I. évfolyamának hasábjain ismertette is a hegységet. E mellett írt a Zipser Bote 1869. évi 20. számában is, melyet a következőképpen zárt:

2013. augusztus 19., hétfő

A Kárpát-régió az éghajlatváltozás tükrében

Végéhez közeledik a CarpathCC projekt, megszülettek az első eredmények! 2013 júliusában befejeződtek az Európai Unió Kárpátokkal foglalkozó kutatási projektjének bizonyos munkaszakaszai. Így például képet kaphatunk a hegyvidékre oly jellemző rétek, legelők és kaszálók ökoszisztéma-szolgáltatásairól, illetve a turizmus és a klímaváltozás kapcsolatáról. A magyar szakemberek vezetésével 2012 januárjában indult nagyszabású projekt keretein belül nemzetközi kutatócsoport vizsgálja a Kárpát-régióban lévő felszíni és felszín alatti vizek, füves, vizes területek, erdők és az ezekre épülő gazdasági szolgáltatások (pl. erdőgazdálkodás, turizmus, mezőgazdaság) sérülékenységét az éghajlatváltozás várható hatásaival szemben. Az eredmények alapján több mint 200 nemzetközi és hazai szakértő bevonásával javaslatot tesznek olyan szakpolitikai intézkedésekre, amelyek elősegítik az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodást.

2013. augusztus 18., vasárnap

Örvös kakastaréj / Pedicularis verticillata

A tátogatófélék (Scrophulariaceae) családjába tartozó, alacsony, 5-20 cm magasságúra megnövő örvös kakastaréj június és augusztus között virágzik. A gyapjas-bozontos, kb. 15 mm hosszú, kétajkú, bíborpiros virágai tömött virágzatban nyílnak, felső ajka sisakszerűen felálló. Szárnyasan szeldelt levelei 3-4 tagú örvökben állnak a szárcsomókon, mélyen, levélszélei fogazottak, gyakran vörössel futtatott színűek. Toktermése lapított. Az alpesi övezet mészkőhegyein található nedves hegyi gyepek, havasi legelők, köves, sziklás rétek lakója, főleg 1500-2300 m közötti magasságban fordul elő, de alatta és felette is gyakran. A nedves, főleg meszes, de szilikátos, talajt kedveli.
Régen a kakastaréjok forrázatát tetvek és más kártevők ellen használták embernél, állatnál egyaránt. A kakastaréjnak a világon mintegy 600 faja fordul elő, mindegyikük félélősködő. Klorofillt (zöld színanyag) is tartalmaznak, így képesek szénhidrátot előállítani, a vizet és az ásványi anyagokat viszont a gazdanövények gyökeréből veszik fel.
Forrás: Margot és Roland Spohn: Melyik virág ez?

2013. augusztus 17., szombat

220 éve mászták meg először a Lomnici-csúcsot

220 évvel ezelőtt, 1793. augusztus 17-én mászták meg elsőként a Magas-Tátra egyik legismertebb csúcsát, a Lomnici-csúcsot. A csúcs első megmászói min­den valószínűség szerint Fábri Ja­kab késmárki csizmadia és családtagjai vol­tak, akik az 1760–1790-es évek kö­zött rezet bá­nyásztak a csúcs északkeleti ol­dalán fekvő Réz­padokon, és hónapokig tartó fenntartóz­kodásaik alatt bi­zonyára a csúcsra is feljutottak. Az első ismert tu­rista azonban, aki feljutott a csúcsra, az angol utazó, Robert Townson volt, aki 1793. au­gusztus 17-én egy ismeretlen ve­zető kíséretében mászta meg az akkoriban leg­magasabbnak hitt tátrai csúcsot. Az első téli mászást Theodor Wundt kapitány hajtotta végre, kedvenc vezetője, Horvay Jakab társasá­gában, 1891 decemberében. Göran Wahlenberg, aki 1813-ban mászta meg ezt a csúcsot, megmászását ne­hezebbnek mondta, mint a svájci Alpo­két.

2013. augusztus 16., péntek

A történelmi Ganz villamos ismét közlekedik a Tátrában

A 100 éves, eredeti Ganz villamos, melyet a Tátrában csak Kométa néven ismernek, augusztus 11-től ismét feltűnik a tátrai villamos vonalain. A felújítást két év után, több vállalkozó pénzügyi támogatásával, valamint a történelmi vasúti járművek rajongóinak fáradhatatlan erőfeszítései révén sikerült befejezni. „Az érzéseink elmondhatatlanok. Az augusztus hónap fontos szerepet tölt be a Kométa újkori éltében. 2010. augusztusában villámcsapás érte, egy évvel később, ugyancsak augusztusban újabb sérülés érte, ennek következtében már nem tudott saját kerekein közlekedni, majd 2012 augusztusában a ruttkai (Vrútky) javítóműhelybe szállították, és aztán ma, ismét augusztusban a Kométa forgalomba állt” – mondta a poprádi Veterán Vasúti Klub egyik tagja.

2013. augusztus 15., csütörtök

Halálos baleset a Świnicára vezető turistaúton

A mai nap folyamán a Swinica közelében lezuhant és életét vesztette egy 29 éves lengyel nő, aki a férjével együtt túrázott a Tátrában. A zakopanei rendőrség szóvivője elmondta, hogy a láncos szakasz közelében a férj egyszer csak meghallotta felesége sikolyát, aki nagy magasságból lezuhant, és azonnal életét vesztette. A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) ügyeletét a szerencsétlen zuhanást észlelő turisták értesítették, a helyszínre érkező hegyimentők már semmit nem tehettek azon kívül, hogy a nő holttestét helikopterrel a zakopanei kórházba szállították. A szóvívő azt is elmondta, hogy a nő felszerelése megfelelő volt a magashegyi túrákhoz, megfelelő lábbelit viselt, a baleset szerencsétlen véletlennek tudható be.

Sehol nem lehet jegyet venni a tátrai villamosra

A nyári hónapokban a túraútvonalakhoz hasonlóan a Tátra települései is túlzsúfoltak, a turisták azonban több problémát tapasztalhatnak a szolgáltatásokkal kapcsolatban. Sok esetben például menetjegy nélkül kénytelenek utazni a tátrai villamoson, mivel nem tudnak hol menetjegyet váltani. A vasúttársaság a költségek csökkentése és az utazás automatizálása miatt 2004-ben megszüntette a kalauzokat a tátrai villamoson, ám 2011-ben anyagi okok miatt úgy döntöttek, hogy visszaállítják a kalauzos rendszert. A vasúttársaság a jegyértékesítésből származó bevételek csökkenésével magyarázta a visszalépést, és a visszaállítás utáni évi 150 ezer € bevételek igazolták is ezt. Az ideiglenesnek szánt kalauzos rendszert eredetileg 2011. október végéig gondolták fenntartani azzal, hogy ez után az időpont után kiértékelik az eredményeket. A kalauzok végül is 2012 végéig dolgoztak a villamos és a fogaskerekű járatain.

2013. augusztus 14., szerda

„Tátra gerincein 2013” – közeledik a verseny

Amint azt a hegyi futóversenyek kedvelői már bizonyára tudják, augusztus 17-én nagyszabású hegyi futóversenyt rendeznek a Lengyel-Tátrában, „Tátra gerincein 2013” (Bieg Granią Tatr 2013) elnevezéssel. A verseny reggel 4:00 órakor kezdődik, a versenyzőket nem egyszerre, hanem 10 percenként, 50 fős csoportokban indítják el. A verseny előkészületeiről szóló legutóbbi bejegyzés óta eltel időben annyi érdemleges történt, hogy a szervezők április 18-án bejelentették, hogy 50 fővel több versenyző indulását sikerült kiharcolniuk (valószínűleg a Tátrai Nemzeti Parknál – a szerk.). Ez azt jelenti, hogy a szervezők az előnevezők listáján a tartalékok között nyilvántartott 25 versenyzőnek, valamint 25, nagy tapasztalattal és jó eredményekkel rendelkező meghívott versenyzőnek adnak lehetőséget az indulásra. Május 23-án lezárultak a nevezések, betelt az előzetesen meghatározott létszámkeret, és az előnevezők a feltételeknek megfelelően neveztek, illetve befizették az előre meghatározott nevezési díj megfelelő részét. Érdekesség, hogy az első 150 nevezés mindössze 6 perc alatt érkezett meg a szervezőkhöz…

2013. augusztus 13., kedd

Egy villámcsapás és következményei

A hosszan tartó hőség után a múlt péntekre előre jelzett vihar megmutatta félelmetes arcát. Pénteken délután villám csapott egy fába, éppen akkor, mikor három gyerek haladt el mellette. A 13 és 15 éves lányok rövid ideig eszméletlen állapotba kerültek, 7 éves barátjukat pedig elsöpörte a lökéshullám. A baleset a Csorbai-tótól 10 percnyire, a piros jelzésű turistaút olyan szakaszán történt, ahol korábban sűrű erdő állt. Ez a szomorú eredménye a Magas-Tátrán a múlt hét pénteken végigsöprő viharnak.

2013. augusztus 12., hétfő

Bezöldült a Csorbai-tó vize

A Magas-Tátrában található Csorbai-tó vize zavarossá és zöld színűvé változott, valószínűleg az algáknak és cianobaktériumoknak köszönhetően. De hogy miért, arra még a szakértők sem tudják a választ. Jelenleg folyik a vízminták elemzése. Arra, hogy választ kapjunk a miértre, a vízből vett minták kémiai összetételének gondos és mindenre kiterjedő elemzése és összehasonlító vizsgálatok szükségesek. Pavol Kráľ már több mint 20 éve foglalkozik a Csorbai-tó vizének összetételével, de hasonló esetre ő sem emlékszik. Azt mondja, hogy a tavak öregedése és a változások természetes folyamat részei, de ebben az esetben ezt jelentősen felgyorsítja az emberi tényező. „A Csorbai-tó zavaros és zöld. Ez példátlan” – mondta egy galántai turista. „Igaza van, nem tudjuk, mi történt, vizsgáljuk az okokat.” – tette hozzá Kráľ.

2013. augusztus 11., vasárnap

Fogadásból a Giewonton hagytak egy biciklit

Rendkívüli módon meglepődtek a Tátrai Nemzeti Park (TPN) parkőrei a Lengyel-Tátrában, amikor egy kerékpárt találtak a Giewont keresztje mellett. Annak, aki ezzel közelítette meg az 1894 méter magasságú „Alvó lovagot”, nem volt egyszerű feladata. Hamarosan azonban kiderült, ki a felelős a hegycsúcson hagyott bicikliért. A lublini vajdaság keleti részén található Chełmben, az ukrán határ közelében élő 23 éves fiatalember vitte fel a kerékpárt a csúcsra, mégpedig hétfőn, este 22:00 óra után. A férfi eredetileg Lengyelország téli fővárosába, Zakopanéba szeretett volna kerékpárral eljutni. Amikor azonban megérkezett, módosította a tervet. A kerékpár feljuttatása a csúcsra eltartott néhány óráig. Tettével eldicsekedett a Facebookon, ennek köszönhetően a nemzeti park őrei is be tudták azonosítani. Mint kiderült, fogadásból vitte fel a biciklit a Giewontra, amiért 2.000 złotyt nyert valakitől.

2013. augusztus 10., szombat

140 éve alakult meg a Magyarországi Kárpátegyesület

140 évvel ezelőtt, 1873. augusztus 10-én Ótátrafüreden megalakult a Magyarországi Kárpátegyesület, az ország első, a világ hetedik turista klubja. Az egyesület a Tátra, és általában a Kárpátok feltárására, megismertetésére, az abban az időben fejlődésnek indult idegenforgalom elősegítésére alakult, nem utolsósorban a Szepesség természeti kincseinek kiaknázása céljából. A Kassa-Oderbergi vasút 1871-ben történt megnyitásával az ország távolabbi részén élők számára is elérhető közelségbe került a természet iránti sze­retetükről elhíresült szepesiek által már századokkal azelőtt megismert hegység. A Kárpátegyesület rövid időn belül országos jelentőségű szervezetté vált, mely alakuló felhívásában a következő célt tűzte maga elé:
„Íme természeti kincseknek és ritkaságoknak mily bő anyagi halmaza, a mely nemcsak a szaktudósuknak geológiai, mineralógiai, botanikai és zoológiai tekintetben tanulmányozásra készen áll, hanem a mulatságot és szórakozást keresőnek s vadászat és halászat kedvelőinek élvszomját is teljesen kielégítheti. Hogy azonban ezek a természeti kincsek és szépségek könnyebben kiaknázhatók legyenek szükség, hogy a gátul szolgáló természeti akadályok lehetőleg elháríttassanak, utak s ösvények, menházak, irányzójelek építése s felállítása s alkalmas vezetők felfogadása által kényelmesebben és biztosabban megközelíthetővé tétessenek.”

2013. augusztus 9., péntek

Földrengés a Tátrában

Hain Gáspár (1632-1687) Lőcse város szenátora és bírája 1684 és 1687 között németül és latinul írta meg híres lőcsei krónikáját, „Zipserische oder Leutschaverische Chronica” címmel. A kiváló történeti kútforrást a Szepes megyei Történelmi Társulat adta ki 1913-ban, majd ennek reprint kiadását a Magvető Könyvkiadó 1988-ban. A krónika 1662-ről szóló sorai között található egy bejegyzése, amelyben egy hatalmas vihar kapcsán szó esik a Magas-Tátráról. A krónika szerint 1662. augusztus 5-én olyan nagy erejű földrengés volt a Tátrában, ami földcsuszamlással és új tátrai tó keletkezésével járt (az eseményt állítólag Buchholtz György is említi egyik munkájában).

2013. augusztus 8., csütörtök

Csorbató – Kriván

Csorbató (1346 m) – a piros jelzésen a Furkota-völgybe vezető elágazásig (1457 m, 0:45 ó) – a kék jelzés elágazása balra (1458 m) – Gödör-tó (1448 m, 0.25 ó) – a kék jelzésen Kriván alatti útelágazás (2140 m, 2:00 ó) – Kis-Kriván (2335 m) – Kriván-nyereg – Kriván (2494 m, 0:45 ó). Vissza ugyanezen az útvonalon 3:15 óra. Teljes menetidő 7:10 óra.

A Hotel Szoliszkó mellett található kereszteződésből indulunk a piros jelzésű Felső turistaúton északnyugat felé. Mérsékelt emelkedéssel, nagyobb irtásokon át jutunk a Furkota-völgybe vezető útelágazáshoz, majd fenyőerdőben szinte szintben haladva érkezünk a kék jelzés elágazásához. Előbb elmegyünk egy balra történő elágazás mellett, majd a jobbra elágazó kék jelzésen elhagyjuk a Felső turistautat.

2013. augusztus 7., szerda

Rohácsi-völgy – Liptói-Tátra

Az alsó részén sűrű erdővel benőtt Rohácsi-völgy (Roháčska dolina) a Liptói-Tátra legértékesebb völgye, melynek mai arculatát az utolsó jégkorszakban képződött 10 km hosszú gleccser formálta ki. A gleccser elolvadása után maradt fenn többek között a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháčs) északnyugati fala alatt található hatalmas sziklaamfiteátrum. A csúcs alatt 300-400 méterrel fekvő Rohácsi-tavak (Roháčske plesá) a Liptói-Tátra egyelten olyan tavai, amelyek teljes hasonlóságot mutatnak a Magas-Tátrában fekvő tavakkal. Az ezen a tengerszint feletti magasságon fennmaradt gleccserképződmények európai ritkaságnak számítanak. A Rohácsi-völgyet a Liptói-Tátra északi részének turistaközpontjából, a Bölényfalutól (Zuberec) 7,5 km-re, a Foltos-völgy (Látaná dolina) torkolatában álló Zverovka menedékháztól (1020 m) induló piros jelzésű turistaúton érhetjük el. 

2013. augusztus 6., kedd

Hármas évfordulót ünnepel a Rainer-kunyhó

A Magas-Tátrában található Rainer-kunyhó gondnoka, Peter Petras a 2013-as esztendőt Rainer-emlékévnek nyilvánította, ebben az évben ugyanis a legrégebbi tátrai menedékház hármas évfordulót ünnepel. 180 évvel ezelőtt, 1833-ban írták alá a bérleti szerződést a gróf Csáky család és Rainer János György Tátrafüred bérbeadásáról, 150 évvel ezelőtt, 1863-ban határozták el a Rainer-kunyhó felépítését, és végül 15 évvel ezelőtt, 1998-ban nyitották meg újból a kunyhót a nagyközönség előtt.
Peter Petras mindhárom eseményről méltóképpen kíván megemlékezni. A hagyományos „Kunyhó ünnepe” elnevezésű rendezvényre ezúttal augusztus 17-én kerül sor, ekkor góral zenészek szórakoztatják a turistákat, akiknek egy rövid versenyen alkalmuk lesz kipróbálni a tátrai teherhordók hátikosarának használatát, megkóstolhatják a helyben készült pörköltet, és a gyerekeknek is különböző programokat szerveznek a kunyhó közelében – részletezte a programot Peter Petras.

2013. augusztus 5., hétfő

Jegyelővétel a Kasprowyra – nincs több sorban állás

Szinte minden Zakopanéba érkező turista vágyálma, hogy felvonóval felmenjen a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch). Főszezonban azonban, mielőtt eljutunk a vagonokba történő beszállást lehetővé tevő jegypénztárhoz, sokszor 5 órás sorban állás vár ránk. Ez az idegőrlő sorban állás azonban néhány hónapja elkerülhető! A Lengyel-Tátra egyik legnépszerűbb attrakciójának számító felvonóra ma már várakozás nélkül, az interneten is lehet jegyet váltani. „A Lengyel Kötélvasutak (Polskie Koleje Linowe, PKL) az érdeklődők számára néhány hónapja az általa üzemeltetett valamennyi felvonóra lehetővé tette az interneten történő jegyelővételt” – mondta a cég marketing munkatársa. „Azt szeretnénk, hogy ennek köszönhetően az emberek ne hosszú sorban állással, hanem a természet látnivalóinak felkeresésével töltsék idejüket. Erre eddig nem volt lehetőség, csupán a turisták 10 %-a vásárolta meg menetjegyét elővételben” – tette hozzá a szakember.

2013. augusztus 4., vasárnap

Magyar turistát mentettek a hegyimentők

Nehéz éjszakájuk volt szombaton a hegyimentőknek a Magas-Tátrában, több bajba jutott turistának segítettek, köztük egy 24 éves magyar természetjárónak. A magyar fiatalember edzőcipőben, közönséges hátizsákkal és mobiltelefon nélkül vágott neki a Késmárki-csúcsnak, ahova nem vezet jelzett turistaút. A hegy nyugati oldaláról próbált lejutni, de eltévedt  a nehéz terepen és sötétedésig nem tudott biztonságos helyre jutni. Mivel a magyar fiatalembernél nem volt mobiltelefon, fényjelzéssel próbálta magára felhívni a figyelmet. Szerencséje volt, észrevette őt két cseh turista a Kő-pataki-völgyből, akik éjjel két órakor riasztották a hegyimentőket az eltévedt magyar turistához.

Hegyi gyömbérgyökér / Geum montanum

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, alacsony szárú, általában 10-15 (max. 30) cm magasságúra is megnövő, magányosan nyíló hegyi gyömbérgyökér májustól egészen szeptemberig virágzik. A hengeres szár végén egyesével, ritkán párban nyíló, aránylag nagy méretű virágokat hat aranysárga, enyhén kicsípett csúcsú virágszirom alkotja, melyek 10-18 mm hosszúak. Az egész növény finoman molyhos, szőrös. Tőlevelei rózsában állnak, lant alakúan szárnyaltak, fűrészes szélűek. Levelei pártalanul szárnyaltak, 3-7 (néha 9) kisebb levélke alkotja, melyek mérete a csúcs felé folyamatosan növekszik, majd következik a csúcslevélke, amely sokkal nagyobb az oldalsó levélkéknél.  Elsősorban 1500 méter feletti sziklagyepek lakója, 1200-1500 méter között gyakran, alatta szórványosan fordul elő, főleg szilikátos, de meszes talajon is. Megjelenése kicsit megtévesztő lehet, hiszen a virág formája meglehetősen hasonló a pimpóhoz. Nincs rokonságban a valódi gyömbérrel, nevét valószínűleg erős, aromás illata miatt kapta. 

2013. augusztus 3., szombat

10 évvel ezelőtt találta meg Bácskai Gusztáv a millenniumi emlékmű ma ismert második töredékét

Az emlékműtöredék kb. 50 m-re a megtalálás helyétől
10 évvel ezelőtt, 2003. augusztus 7-én találta meg a Magas-Tátra és a Kárpátok legmagasabb csúcsán 1896-ban felállított millenniumi emléktábla második ma ismert darabját Bácskai Gusztáv hegymászó barátom. E kerek évforduló kapcsán ismét közreadom Guszti leírását a megtalálás körülményeiről. Ez az írás már olvasható volt a www.magas-tatra.info honlap indulásának első heteiben is, akkor azonban a honlap a mainál jóval kisebb látogatottsággal büszkélkedhetett. Így talán nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, Guszti érzékletes leírása az oldal mai látogatóinak, legalábbis a nagyobb részének újdonság, és remélhetőleg érdekes olvasmány lesz.
„Két fekete kődarab fekszik az asztalon, felszínük csillogóan sima, rajtuk felirat. Valaha összetartoztak, de történelmünk egyik vihara szétszakította és 83 esztendei elválásra ítélte őket. Ákos óvatos mozdulattal megérinti és összetolja a darabokat. Alig hiszünk a szemünknek: a valaha elszakított részek tökéletes illeszkedéssel egymásra találnak.

2013. augusztus 2., péntek

140 éves az MKE túrasorozat a Tátrában 2013. augusztus 7-10. – általános tudnivalók.

A természetjárók, a Tátrában túrázók többsége előtt bizonyára közismert tény, hogy ebben az évben ünnepli megalapításának 140. évfordulóját a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE), amely hazánkban az első, a világon pedig a hetedik turistaegyesületként 1873. augusztus 10-én alakult meg Ótátrafüreden. Az évfordulóhoz kapcsolódóan az 1992-ben újjáalakult Magyarországi Kárpát Egyesület 2013. augusztus 7. és 10. között négynapos túrasorozatot szervez a Magas-Tátrában, „140 éves a Magyarországi Kárpát Egyesület emléktúra” elnevezéssel.

2013. augusztus 1., csütörtök

140 éves a hegyivezetés a Tátrában

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a hagyományos „Hegyivezetők ünnepe” elnevezésű rendezvénysorozatot a Magas-Tátrában. A Hegyivezetők Egyesülete ezzel a kétnapos eseménnyel ünnepli azt, hogy a hegyi vezetés a Magas-Tátrában immáron 140 éves múltra tekinthet vissza. A „Hegyivezetők ünnepe” ezúttal szervesen kapcsolódik a Magyarországi Kárpátegyesület megalakulásának 140 évfordulóját ünneplő megemlékezés sorozathoz, hiszen annak idején a hegyivezetők is a Kárpátegyesület égisze alatt kezdtek szervezetten tevékenykedni. „Az ünnepségsorozat augusztus 2-án, pénteken kezdődik, a 140 éves Magyarországi Kárpátegyesületre emlékező kiállítás megnyitójával” – tájékoztatott Michal Gerčák, a rendezvénysorozat egyik szervezője.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...