2013. március 31., vasárnap

Téli túrák a Magas-Tátrában – III.

Felkai-völgy, a Bibircs-csoport
Horn K. Lajos és Serényi Jenő, a XX. század elejének kiváló hazai hegymászói 1907-ben, a húsvéti ünnepek napjaiban téli túrát tettek a Magas-Tátrában, a Felkai-völgyben. Valamiféle különös véletlen folytán abban az évben Húsvét vasárnapja ugyanúgy március 31-re esett, mint 2013-ban, így a www.magas-tatra.info oldalon napra pontosan 106 évvel a túra után olvasható a két hegymászó élményekkel teli túrájának leírása. Túrájukról még abban az évben a „Turisták Lapja” XIX. évfolyamának 5-7. számában számoltak be. A kirándulás első két napjának eseményeit Horn K. Lajos, a harmadik-negyedik nap eseményeit pedig Serényi Jenő vetette papírra. E rövid cikksorozat zárásaként következzék most a Bibircs megmászásának leírása (az írást az eredeti helyesírással adom közre).

2013. március 30., szombat

Téli túrák a Magas-Tátrában – II.

A Sziléziai-ház a XX. század elején
Horn K. Lajos és Serényi Jenő, a XX. század elejének kiváló hazai hegymászói 1907-ben, a húsvéti ünnepek napjaiban téli túrát tettek a Magas-Tátrában, a Felkai-völgyben. Valamiféle különös véletlen folytán abban az évben Húsvét vasárnapja ugyanúgy március 31-re esett, mint 2013-ban, így a www.magas-tatra.info oldalon napra pontosan 106 évvel a túra után olvasható a két hegymászó élményekkel teli túrájának leírása. Túrájukról még abban az évben a „Turisták Lapja” XIX. évfolyamának 5-7. számában számoltak be. A kirándulás első két napjának eseményeit Horn K. Lajos, a harmadik-negyedik nap eseményeit pedig Serényi Jenő vetette papírra. Az alábbiakban következzék a második nap leírása, amikor is reggel a Gránát-fal gerincére indultak, de mivel a kedvezőtlen körülmények miatt azt nem sikerült megmászniuk, ezért mintegy kárpótlásként a Lengyel-nyereg fel vették az irányt, ahová aztán sikeresen fel is jutottak. E rövid cikksorozatot holnap a Bibircs megmászásáról szóló résszel zárom (az írást az eredeti helyesírással adom közre).

2013. március 29., péntek

Téli túrák a Magas-Tátrában – I.

A Magas-Tátra Poprádról nézve
Horn K. Lajos és Serényi Jenő, a XX. század elejének kiváló hazai hegymászói 1907-ben, a húsvéti ünnepek napjaiban téli túrát tettek a Magas-Tátrában, a Felkai-völgyben. Valamiféle különös véletlen folytán abban az évben Húsvét vasárnapja ugyanúgy március 31-re esik, mint 2013-ban, így a www.magas-tatra.info oldalon napra pontosan 106 évvel a túra után olvasható a két hegymászó élményekkel teli túrájának leírása. Túrájukról még abban az évben a „Turisták Lapja” XIX. évfolyamának 5-7. (május-július) számában számoltak be. A kirándulás első két napjának eseményeit Horn K. Lajos, a harmadik-negyedik nap eseményeit pedig Serényi Jenő vetette papírra. Az alábbiakban a túra első napjának eseményeit, a Tátrába, valamint a Sziléziai-házhoz történő megérkezésük leírása olvasható. A cikk írója rendkívül jól érzékelteti az utazás részleteit, sorait olvasva szinte magunk előtt látjuk a tájat, az embereket, a menedékházat, annak hóval befútt, hideg szobáit. A pénteki nap leírása után holnap és holnapután a további napok eseményeivel folytatódik a történet (az írást az eredeti helyesírással adom közre).

2013. március 28., csütörtök

Tátrai romok – Brucksteiner villa, Újtátrafüred

Az épület 2013. márciusában
Az 1902-ben épült szecessziós épületet a budapesti Sterk Izidor (1860-1935) építészmérnök tervezte, és Brucksteiner Jakab budapesti ékszerész és gyártulajdonos villája volt. Ezen a néven szerepel egy 1912-es kalauzban, majd az 1914-es Vigyázó kalauzban, az 1931-es kalauzban viszont már Amália villa néven van feltüntetve, a későbbi időkben pedig Vila Lavína néven ismerték. A jelenlegi óvoda közelében található épület máig megőrizte értékes szecessziós elemeit, köztük pl. az ablaktábláit. Az építkezésnél a korszak újdonságaként használták a homlokzati parafa hőszigetelő lemezeket. Az épület napjainkban üresen áll.
Jelenlegi tulajdonos: Tátraváros Önkormányzata, 062 01. Tátraváros, Szlovákia.

2013. március 27., szerda

70 éve épült az első sífelvonó a Magas-Tátrában

70 évvel ezelőtt, 1943-ban adták át rendeltetésének a Magas-Tátra első, elektromos meghajtású sífelvonóját, amely az első ilyen, a síelőket kiszolgáló elektromos eszköz volt Szlovákiában. A sífelvonó a Csorbai-tó partjáról indult, és az Elülső-Szoliszkó lejtőjére vitte fel a síelőket, hossza 3000 méter, szintkülönbsége pedig 490 méter volt. A felvonó az Elülső-Szoliszkó lejtőjén akkor használható három sípályát szolgálta ki. „Csorbató akkori legújabb látnivalójának ötlete a korábbi fürdőigazgatótól, Ján Zalčíktól és a fürdőorvostól, Ján Pullmantól származott, akik az 1940-ben átadott, Tátralomnicról a Lomnici-csúcsra közlekedő felvonóból merítették az ihletet” – mondta el Peter Chudý, a Magas-Tátra Turisztikai Egyesület vezetője. A felvonó építésének anyagi fedezetét a Szlovák Turisták és Síelők Klubja biztosította. Az építkezés František Bujak síoktató és versenyző irányításával történt, de a kivitelezésben aktív szerepet vállaltak az egyik csorbatói üdülőben nyaraló diákok is.

2013. március 26., kedd

Elszaporodtak a medvék a Tátrában - videóval

A Tátrában a II. világháborút követően drámai mértékben megnőtt a medvék száma. A túlszaporodott állomány kilövése, mint egyetlen lehetséges megoldás a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóságának (Správa TANAPu) vezetője szerint demagógia. A nemzeti park igazgatóságának felügyelete alá eső területen, valamint a lengyel-tátrai nemzeti park területén napjainkban kb. 134 medve él. Ehhez azonban tudni kell, hogy a TANAP Igazgatóság hatáskörébe tartozik a Kócs-hegység (Chočské vrchy) is, magában a Tátrai Nemzeti Parkban kb. 100 egyedről beszélhetünk. „Az őrszolgálat tagjai és a zoológusok az elmúlt évben pontosan feltérképezték az egyes őrterületek állományát. Munkájuk eredménye a medveállomány feltérképezéséből, nyomon követéséből, a fákon hagyott szőrzetük vizsgálatából, a fotócsapdák felvételeinek kiértékeléséből, valamint egyes példányok műholdas nyomkövetéséből állt össze. A genetikai elemzésben nagy segítségünkre volt a szlovák-lengyel együttműködésben magvalósuló műholdas nyomkövetők felhasználása során levett szőrminták összehasonlítása is” – magyarázza a módszereket Pavol Majko, a TANAP Igazgatóság vezetője.

2013. március 25., hétfő

140 éves az MKE – túrasorozat a Tátrában

A természetjárók, a Tátrában túrázók többsége előtt bizonyára közismert tény, hogy ebben az évben ünnepli megalapításának 140. évfordulóját a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE), amely hazánkban az első, a világon pedig a hetedik turistaegyesületként kezdte meg működését. Az egyesület 1873. augusztus 10-én alakult meg Ótátrafüreden, és alakuló felhívásában a következő célt tűzte ki maga elé: „Íme természeti kincseknek és ritkaságoknak mily bő anyagi halmaza, a mely nemcsak a szaktudósuknak geológiai, mineralógiai, botanikai és zoológiai tekintetben tanulmányozásra készen áll, hanem a mulatságot és szórakozást keresőnek s vadászat és halászat kedvelőinek élvszomját is teljesen kielégítheti. Hogy azonban ezek a természeti kincsek és szépségek könnyebben kiaknázhatók legyenek szükség, hogy a gátul szolgáló természeti akadályok lehetőleg elháríttassanak, utak s ösvények, menházak, irányzójelek építése s felállítása s alkalmas vezetők felfogadása által kényelmesebben és biztosabban megközelíthetővé tétessenek.”

2013. március 24., vasárnap

Hegyi vezető és ügyfele halálos lavinabalesete

Március 23-án az esti órákban érkezett a bejelentés a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) központjába egy 49 éves szlovák hegyi vezető és 39 éves cseh ügyfele eltűnéséről. Az információk szerint, melyeket a hegyi vezető a túra megkezdése előtt mondott el a hozzátartozóinak, a Magas-Tátrában a Sátánra indultak. Mivel az esti órákban mindkettőjük mobiltelefonja kicsöngött, de egyikre sem reagáltak, a hegyimentők megkérték az illetékes belügyi szerveket, hogy lokalizálják a telefonok helyzetét. Ez megállapította, hogy mindkét telefon a Sátán körzetében, a Malompataki-völgy (Mlynická dolina) oldalán lokalizálható. Ezután az éjszakai órákban megindult a mentőakció, három hivatásos hegyimentő mentőkutyával indult a helyszínre. Ennek során a Sátánra vezető vályúban a hegyimentők hajnali 2 órakor deszkalavina nyomaira bukkantak. A lavinában megtalálták a részben eltemetett két testet. Halálukat valószínűleg a lavinával együtt történő zuhanás során keletkezett mechanikai sérülések okozták. A lavina okát nem tudták megállapítani. Ma reggel 6:30-kor 15 hivatásos és önkéntes hegyimentő indult a Malompataki-völgybe, ahonnan a holttesteket az újtátrafüredi hullaházba szállították.
Forrás: http://www.hzs.sk; Fotó: lavíny.sk

165 éve született Christian Hohelnohe herceg


165 évvel ezelőtt, 1848. március 21-én született Christian Hohenlohe herceg (teljes nevén: Christian Kraft, Fürst zu Hohenlohe-Öhringen, Herzog von Ujest; 1848-1926), felső-sziléziai gyáros, diplomata, tátrai földbirtokos. Hatalmas birtokaihoz tartozott többek között a javorinai uradalom, valamint Felsőhági és a Poprádi-tó környéke. A XX. század elején Hohenlohe herceg egy minta vadasker­tet létesített Javorina környéki birtokán, tíz vadászházzal, kiválóan gondo­zott utakkal.

2013. március 23., szombat

Egy testvér a magyar és a lengyel – Lengyel-Magyar Barátság Napja

Az ismert lengyel szólás nem „barátokat” említ, ahogyan a magyar változat, hanem unokafivéreket (bratanek), vagyis rokonságról szól, amiként régi magyar formája is testvériségről beszél. Maga a szólás a XIX. század közepén terjedt el, de magyarok és lengyelek pozitív vélekedése egymásról mélyebben gyökerezik. Egyedülvaló ez a hagyomány, és jóval régebbi, mint a nemzetek közötti rokonságot csak nyelvi vagy származási alapon elképzelni tudó szemlélet.

2013. március 22., péntek

Halálos lavinabaleset a Fátyol-vízesés alatt - videóval

Március 22-én a délutáni órákban egy szlovák hegymászó kérte a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) segítségét, miután lavina sodorta el őt és társát a Magas-Tátrában, a Malompataki-völgyben, a Fátyol-vízesés közelében. A lavina a bejelentőt is részben betemette, ennek ellenére képes volt segítséget hívni, nem tudta azonban önerőből kiásni magát a hóból, és a lavinajeladó használatával megkísérelni társa megkeresését. Azonnal riasztották a mentőhelikoptert, amely egy orvossal, a hegyimentőkkel és a keresőkutyával a fedélzetén indult a helyszínre.

Téli főgerinctúra a Tátrában: 92 csúcs 15 nap alatt

Adam és Michal a Jég-völgyi-csúcson
Lenyűgöző teljesítményt vitt véghez 2013 márciusának első felében két fiatal szlovák hegymászó, az egyaránt 26 éves Adam Kadlečík és Michal Sabovčík a Magas-Tátrában: 15 nap alatt végigjárták a Tátra teljes főgerincét, a Liptói, a Magas- és a Bélai-Tátrát is. A 82 km-es túra során extrém magashegyi körülmények között, élet és halál határán feljutottak a tátrai főgerinc 92 csúcsra. A március közepén a Tátrán is végigsöprő szélvihart végül csak hajszál híján kerülték el. A fiatalok ezzel 34 év után megismételték Pavel Pochylý (1945-2000) eddig egyedülálló teljesítményét, akit Szlovákiában mint „Az évszázad hegymászója” szokás emlegetni.

2013. március 21., csütörtök

Tátralomnic – Kő-pataki-tó


Tátralomnic (850 m) – a zöld jelzésen Start átszállóállomás (1164 m, 1:05 ó) – Felső-turistaút elérése (1700 m) – Kő-pataki menedékház (1732 m) – Kő-pataki-tó (1751 m, 1:40 ó). Vissza ugyanezen az útvonalon 1:35 óra. Teljes menetidő 4:20 óra.

2013. március 20., szerda

Helikopteres mentés a Magas-Tátrában – tanulságokkal

A legutóbbi túránk egész máshogy sikerült rendkívülire, mint ahogy terveztük. Egy kicsúszás következtében egyikünk olyan sérülést szenvedett, hogy helikopteres mentése vált szükségessé. Alább az ominózus túra beszámolója, adminisztratív tanulságokkal.
Péntek este négyen indultunk el Tátraszéplakra, hogy szombaton kipihenten felvágtassunk a Lengyel-nyereg és a Rovátka érintésével a Rabló házba, majd vasárnap ki tudja még merre tovább.

2013. március 19., kedd

Tél a Tátrában: előzzük meg a lavinákat


Amikor kevés hó borítja a hegyeket, akkor is legyünk megfontoltak téli úti célunk kiválasztásában. A Tátra télen mindig veszélyes. A csúcsokról a völgyek irányában lefutó lavinák könnyen magukkal ragadhatják az óvatlan turistákat. Havazás idején pedig akár több tucat lavina is lejöhet egyetlen nap alatt. A téli időszakban a hegyimentők minden nap közzéteszik az ötfokozatú nemzetközi skálán megállapított lavinaveszély mértékét.

2013. március 18., hétfő

„Tátra gerincein 2013” – új időpontban


Úgy tűnik, elhárultak az akadályok a Lengyel-Tátrában megrendezendő „Tátra gerincein 2013” (Bieg Granią Tatr 2013) elnevezésű nagyszabás hegyi futóverseny előtt, az utóbbi hetekben azonban történt néhány nem elhanyagolható változás. Ami a legfontosabb, hogy a verseny új időpontja: 2013. augusztus 17, szombat (tartaléknap augusztus 18). A verseny reggel 4:00 órakor kezdődik, de a versenyzőket nem egyszerre, hanem 10 percenként, 50 fős csoportokban indítják el.

2013. március 17., vasárnap

34 év után ismét – Speed Ski a Tátrában - elhalasztva!


Jędrzej Dobrowolski, a leggyorsabb lengyel síző arra készül, hogy megdönti a Lengyel-Tátrában elért lesikló sebességi rekordot. A jelenlegi rekord 180,632 km/óra, ezt 1979-ben Jacek Nikliński érte el, aki a Beszkidről a Gąsienica-völgy felé siklott le). „Mint mindig, a versenyen fontos a teljes koncentráció, és a jó fizikai állapot. Ezért rendszeresen próbálok edzeni, a lehető legtöbb időt töltök el a zakopanei edzőközpontban, ahol kiválóak a feltételek”. Ezúttal azonban a felkészülés során nem csak az edzés a feladata a lengyel Speed Ski versenyzőnek, hiszen meg is kell szerveznie az eseményt.

2013. március 16., szombat

Egy hegyi mentés igaz története a Tátrából


2012. március 17-én ezen az oldalon számoltam be róla, hogy egy hat fős magyar csoport kérte a hegyimentők segítségét a Magas-Tátrában. Ezúttal, éppen egy évvel az eset után az alábbiakban a túra egyik résztvevőjének tolmácsolásában olvasható a túra és a mentés története. Ahogy a leírást közreadó blog.ikaland.hu sem fűzött hozzá semmit a történethez, úgy én sem teszem ezt. Nem voltam, nem voltunk ott, nem tudhatjuk, hogy adott esetben mit csináltunk volna másképpen. Egy-egy döntést a hegyen jelentősen befolyásolnak az akkori körülmények, a csapat tagjainak állapota.

2013. március 15., péntek

Viharos szél, kidőlt fák a Magas-Tátrában

A Magas-Tátrában március 15-én kb. 200 fát döntött az utakra a viharos szél, amelyek eltorlaszolták a közutakat. Ma délután néhány út járhatatlan, Csorbató pedig megközelíthetetlen volt. Kb. 19 óra magasságában egy olvasónk a Facebookon jelezte Tátrafüredről, hogy a szél elállt, az utak autóval járhatók, a tűzoltóság egész délután dolgozott, és úgy tűnik, normalizálták a helyzetet.

Bartók Lajos – A tél dühöng…


A tél dühöng a zord Kárpátokon.
Hófergeteg tánczol a hegyfokon.
Fehér egén a téli madaraknak
Gyász-sergei felhőként kavarognak
Temetve a nyár emlékezetét.
Az éj világos, a nappal setét.
Bilincses karral a fenyves csörömpöl.
Küzködve ég felé a hóözönből.
Némultan áll a megzüllött patak,
A völgy szellői elhallgattanak.

2013. március 14., csütörtök

A HZS előrejelzése március 14-15-re


Március 14-én és 15-én, csütörtökön és pénteken a gerinceken erős, néhol viharos erejű szél várható, a legerősebb széllökések sebessége elérheti a 35 m/s-ot (125 km/óra). Az ilyen erős szél potenciális veszélyt jelent az emberi tevékenységre. Egyúttal intenzív havazás is várható, a hegyekben akár 10-25 cm friss hó hullhat. Ilyen körülmények között a hegyekben fokozott lavinaaktivitás várható, már kisebb többletterhelés hatására is lavinák indulhatnak el.

Téli túra a Liptói-Tátrában


Pribylina után hagytuk el az 537-es utat északi irányba, és közel 4 órás út után érkeztünk meg egy szálloda parkolójába, ahol a kocsit hagytuk. A kék jelzést követve kezdtük meg a tulajdonképpeni utat egy völgyben, és eleinte könnyedén haladtunk a letaposott havon. Később a magasság növekedésével a hó mélyült, egyre kevésbé volt letaposva, és hamarosan fel kellett venni a hótalpakat. Az út mentén többször egykori lavinák és szélviharok nyomaival találkoztunk, sávokban illetve foltokban le volt tarolva az erdő.

2013. március 13., szerda

A Vörös-hegyek


A Vörös-hegyek (Czerwone Wierchy) megfelelő választás azoknak, akik a Tátra gerincéről álmodnak, de nem érzik magukat felkészültnek a Sas út (Orlą Perć) bejárásához. A turistaút itt összehasonlíthatatlanul könnyebb, nem igényel sziklákon való mászást, ellenben nagyszerű kilátást biztosít. A lekerekített csúcsok csoportját a hegyoldalt borító szittyó (Juncus trifidus) jellegzetes nyár végi, őszi vöröses-barna színe alapján nevezték el.

2013. március 12., kedd

Mikor ébrednek a mormoták a Tátrában?


„A fenébe, így nem lehet aludni, olyan meleg van, mint a sütőben” – gondolhatták a tátrai mormoták 2008. februárban, miután a tél közepén szokatlanul meleg időben felébredtek mély téli álmukból. Egyes példányok már kidugták fejüket téli járataikból, és kijöttek a friss levegőre. Ennek oka az akkori, szokatlanul meleg január végi és február elejei időjárásban keresendő.

2013. március 11., hétfő

”Nem semmi” eltévedés a Magas-Tátrában


2013. március 5-én, szerdán este egy szlovák páros kérte a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) segítségét. Elmondásuk alapján a Kis-Tarpataki-völgyben tartózkodnak, a turistaútvonalon kívül, a törpefenyő zónában, a patak közelében. Miután a jelzett helyen az adott paraméterek alapján nem sikerült őket megtalálni, a hegyimentők visszahívták a mobiltelefonjukat, amelyről azonban lengyel nyelvű operátor jelentkezett be. Emiatt a hegyimentők kételkedni kezdtek benne, hogy a páros valóban a Kis-Tarpataki-völgyben tartózkodik.

2013. március 10., vasárnap

A Tátrában is tilos hóvirágot szedni!


A melengető napsugaraknak és az olvadó hónak köszönhetően már a Tátrában is bújik elő a hóvirág, melynek szedése azonban a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) területén is tilos. Azokat, akik akár csak egy szál hóvirágot is letépnek, a nemzeti park erdőőrei szigorúan megbüntetik. Az elmúlt években sajnos elég sok ilyen esetre került sor. A hóvirágok letépésért kiszabható bírság felső határa Szlovákiában 3.300.- €. Ekkora összeg kiszabására azonban csak akkor kerülhet sor, amennyiben a szabályszegésre az öt védettségi fokozatba sorolt nemzeti parknak legalább a harmadik, vagy magasabb védettségi fokozatú területén kerül sor.

2013. március 9., szombat

140 éve született ifj. dr. Guhr Mihály


140 évvel ezelőtt, 1873. március 11-én született ifj. dr. Guhr Mihály (1873-1933) orvos, a Basedow-kór európai hírű tudósa, a tüdőbaj szakorvosa, 1897-től Tátraszéplak főorvosa. 1907-ben Tátraszéplakon szanatóriumot építtetett a tüdőbaj, a Basedow-kór, az asztma és más betegségek gyógyítására. A klimatoterápia nagy szorgalmazója, propagátora, szenvedélyes turista, hegymászó és síző volt, sokéves közéleti tevékenységével jelentősen hozzájárult a turizmus, majd 1908-tól a sí- és bobsport fejlődéséhez is. Az 1890-es években hordódongákon kísérelte meg először Tátraszéplakon a síelést, Jor­dán Károly társaságában már 1902-től több sítúrát tett.

2013. március 8., péntek

Etetik a vadakat a Lengyel-Tátrában


A Tátrai Nemzeti Park (TPN) szakemberei megkezdték a vadon élő állatok etetését a Lengyel-Tátrában. A február közepén rövid idő alatt lehullott mintegy 2 méteres hó azt eredményezte, hogy a vadállatoknak a vastag hótakaró alatt gondot jelent megtalálni az élelmet. A nemzeti park inkább természetes élőhelyükön eteti a vadállatokat, nem várják meg azt, hogy beszokjanak a városba. A Tátra lengyel oldalán ritkán végeznek ilyen tevékenységet, azt az alapelvet követve, hogy a vadállatoknak saját magukat kell ellátni, mindenféle emberi beavatkozás nélkül.

2013. március 7., csütörtök

10 év után ismét téli Nagyszalóki – avagy túra Kókai Tamás emlékére!


2003. február 26. Emlékezetes dátum ez tátrai túráim sorában. Ekkor voltam fent ugyanis első alkalommal télen a Nagyszalóki-csúcson. Előtte (és azóta is) valahányszor közeledek Tátrafüred felé, mindig ott mocorog bennem az érzés, amikor felnézek a csúcsra: milyen szép túracél, milyen jó lenne a csúcs felé bandukolni. Téli időszakban éppen 10 évvel + 1 héttel ezelőtt sikerült először, akkor Kókai Tamás, Fábián Levente és Králik Tibor barátaim társaságában.

2013. március 6., szerda

A Fenyves-tavi-völgy turistaútjai


A közelmúltban olvashatták az oldal látogatói a Tátra szlovák oldaláról a Vadorzó-hágóba vezető egykori jelzett turistaút rövid kronológiáját. Nem a Vadorzó-hágó volt azonban az egyetlen olyan hely, a Magas-Tátrában, ahová korábban jelzett turistaúton fel lehetett jutni. Hogy ne menjünk messzire, évtizedekkel ezelőtt a Hincó-tavi-katlannal szomszédos Fenyves-tavi-völgyben (másik ismert nevén a Szmrecsini-völgyben) is a mainál jóval több jelzett turistaút vezetett a völgyet övező gerinc különböző pontjaira. Az alábbiakban a Fenyves-tavi-völgy egykori turistaútjaira emlékezünk.

2013. március 5., kedd

Pusztítja a tél a tátrai zergéket


Az egyik legellenállóbb, egyben a leginkább védett tátrai vadállat a tátrai zerge. Az állomány szaporodását mindig örömmel vesszük tudomásul, mostanában azonban az erdészek és a természetvédők szomorú napokat élnek, hiszen az utóbbi napokban szokatlanul sok elpusztult zerge maradványait találják meg a hegységben. Pusztulásuk fő oka valószínűleg a magasan fekvő területeken tapasztalható zord körülményekben keresendő. 2000 méter feletti magasságban szinte állandó a -15 °-os hőmérséklet, a zergék élete ilyen körülmények között pedig nagyon nehéz.

2013. március 4., hétfő

Harc a tátrai menedékházakért


2012. december elején Tátraváros önkormányzatának kezdeményezésére találkoztak a város, valamint  a Szlovák Turisták Klubja (KST) és a JAMES Hegymászóklub (SHS JAMES) képviselői a magas-tátrai menedékházak körül kialakult jogvita ügyében. A Magas-Tátra nyolc magashegyi menedékházának tulajdonjogáért folyik a harc egyrészt a KST és az SHS JAMES, másrészt Juraj Gantner késmárki vállalkozó, a Zöld-tavi menedékház korábbi bérlője között. (Juraj Gantner 24 éven át bérelte a menedékházat, és versenytárgyalást követően 2011-ben kénytelen volt befejezni bérlői tevékenységét – a szerk.)

2013. március 3., vasárnap

Magyar turista balesete a Tátrában


Térdsérülést szenvedett egy magyar állampolgár a Magas-Tátrában. A szerencsétlenül járt síalpinista társai azonnal riasztották a légimentőket, amint kiderült, hogy társuk csak segítséggel juthat biztonságos helyre. Az Air Transport Europe légi mentőszolgálat mentősei a poprádi kórházba szállították a 43 éves magyar turistát.

Halálos kicsúszás a Svinicán


Szombat estétől eltűntként kerestek egy férfit a Lengyel-Tátrában, aki szombaton este a Svincára tett túra után nem tért vissza a szálláshelyére. A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) helikoptere vasárnap reggel repült a helyszínre, és a hegyimentők kb. 8:00 óra magasságában a helikopter fedélzetéről egy mozdulatlan testet pillantottak meg a Svinica szlovák oldalán, a Walentko-völgyben, az eltűntként keresett személy ruházatában. A holttest elszállításáról a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) munkatársai gondoskodnak.

Magyar Jogász Sport Egylet kirándulása

A Magyar Jogász Sport Egylet kirándulása a Magas-Tátrába (1910 körül).
A fotókon: A fecskék (balra fent); Start előtt (jobbra fent);
Lázár Erzsike; A hölgyverseny a Palota-szállónál (középen);
A Starthoz (balra lent); Vegyes páros (jobbra lent).

2013. március 2., szombat

40 éve hunyt el Grósz Alfréd


40 évvel ezelőtt, 1973. március 1-én hunyt el Grósz Alfréd (1885-1973), „Tátránk tudós polihisztora”, ahogy Neidenbach Ákos nevezi róla szóló könyve címében. Ezen a szomorú évfordulón az életrajzi adatok, a Tátra feltárása, megismertetése során végzett kiemelkedő munkájának felsorolása és méltatása helyett álljon itt egy idézet a fenti műből. Az alábbi idézet részlet Komarnicki Gyula 1965. augusztus 12-én Grósz Alfrédhoz írott leveléből, melyet Grósz 80. születésnapja alkalmából írt Erkről Késmárkra:

2013. március 1., péntek

Lavinahelyzet a Tátrában -fotókkal


Február utolsó hétvégéjén felhős és ködös idő volt a Tátrában gyenge havazással, az alacsonyabb területeken esővel. Élénk, erős, néhol viharos erejű déli szél fújt. A február 23. és március 1. közötti időszakban 30-60 cm friss hó hullott Szlovákia hegyeiben, melyet az erős déli szél különösen az északi lejtőkön egyenlőtlenül fújt össze, ezáltal ezeken a helyeken instabil táblákat, a gerinceken pedig sok helyen jeges felületet alakított ki.

Anekdoták Grósz Alfréd feljegyzéseiből


Anekdoták. Mennyi érdekfeszítő várakozás, mennyi kedves régi, élvezetes történet, mennyi báj a naiv alföldi ember és a hegyekről mit sem tudó városiak kérdéseiben, vélekedéseiben erről a számukra idegen világról. Az alábbiakban egy csokorra való rövid anekdotát nyújtok át az olvasóknak Grósz Alfréd feljegyzéseiből.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...