2013. december 11., szerda

Szimbolikus emlékhely a Szlovák Paradicsomban

A Szlovák Paradicsomban, a Mendékkő-fennsíkon (Kláštorisko) 2010-től létezik egy szimbolikus emlékhely. „Ekkor helyeztük el a szimbolikus emlékhely alapkövét, és ekkor tartottuk itt az első megemlékezést” – mondta el az emlékhely megálmodója, Vladimír Mucha, aki a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkban dolgozik. A temető a turisták által gyakran látogatott helyen található, és emlékeztet arra, hogy a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park gyönyörű hely, amely azonban alattomos és veszélyes is lehet. A szimbolikus emlékhelyen 71 személy neve szerepel az emléktáblán, legtöbbjük a Szepesség hegyeiben haltak meg. Azoknak a neve is olvasható az emléktáblán, akik hozzájárultak a nemzeti park fejlesztéséhez. Ahogy az ötletgazda elmondta, az emlékhely nem csak a Szlovák Paradicsomban balesetet szenvedett személyeknek állít emléket.

„Olyanok is szerepelnek itt, akik természetes halált haltak akár a Szepességen kívül is, életük azonban összekapcsolódott a nemzeti parkkal, és bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy a hegység jó hírét terjesszék” – magyarázza Mucha. Példa erre Ján Čech szepessümegi hegymászó, aki 2011-ben Franciaországban zuhant le.
A Menedékkő-fennsíkon található emlékhelyet fából faragott szobrok díszítik, melyek a földbe vannak állítva. „A fafaragók a helyszínen dolgoznak, a kiszáradt fákból faragják ki a szobrokat, mint pl. a Madonna a gyermekkel, vagy a szerzetes alakja” – teszi hozzá Mucha. Novemberben ünnepélyes keretek között újabb faszobrot avatnak az emlékhelyen, Miroslav Povec alkotása az iglói templom tornyát ábrázolja majd. „Ezzel a Magyarországi Kárpátegyesület előtt szeretnénk tisztelegni, amelynek Iglón volt a székhelye, és éppen abban az időben kezdték meg a turistautak kiépítését a nemzeti parkban” fejezte be mondandóját Vladimír Mucha.
A szimbolikus emlékhelynek már saját turista érme is van, amely minden bizonnyal a gyűjtők kedvelt darabja lesz. Szlovákiában összesen mintegy 650 látnivalóról adtak ki turista érmet, a legtöbb ilyen a Szepességben található. „Ezen a fából készült korongon a szimbolikus emlékhely látható. A grafika egy fotó alapján készült, a korongot Csehországban gyártják” – mondta el Ernest Rusnák, a Szepesi Turisták Klubjának vezetője. Az éremmel fel szeretnék hívni az emberek figyelmét a Szlovák Paradicsom szépségeire, ezzel minél több látogatót vonzani a hegységbe. „A legtöbb érem a Szepesség látnivalóiról készült. Említhetem a Szlovák Paradicsomot, a Magas-Tátrát, a Pienineket, a szepesi várat és környékét” – tette hozzá Rusnák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...