Szaporodnak a mormoták a Bélai-Tátrában Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/10/08
Hirdetés
A tátrai mormoták ezekben a napokban élik a hibernációs időszak előtti utolsó napjaikat, hiszen a téli álmot követően legközelebb csak áprilisban bújnak elő járataikból. A Bélai-Tátrában élő mormotapopuláció ebben az évben hét kölyökkel szaporodott. „További két kölyköt is láttunk korábban, nekik azonban mára nyomuk veszett. Valószínűleg a ragadozók, vagy a természet áldozataivá válhattak” – mondta  Tátrai Nemzeti Park Igazgatóságának (Správa TANAPu) zoológusa, Viera Kacerová.
A 2013-as év a mormoták szempontjából a legjobb évek egyike. A legnagyobb szaporulatot 2010-ben rögzítették a szakemberek, akkor 11 kölyök jött világra. Jelenleg nagyjából 60 mormota él a Bélai-Tátrában, akik a téli álom előtti utolsó napokat zsírtartalékaik feltöltésére, valamint téli járataik előkészítésére használják.

 

A jelenlegi hideghullám és havazás, amely az elmúlt héten érte el a Tátra magasabban fekvő részeit, még nem készteti a mormotákat téli járataik elfoglalására. Erre csak szeptember végén, október elején kerül sor, attól is függően, hogy a Tátrában milyen meleget hoz az indián nyár.

 

A mormoták Bélai-Tátrában történő újratelepítését 2008 és 2010 között kezdték a természetvédők, amikor is a Liptói-Tátra különböző részeiről fokozatosan előbb hat, majd nyolc, végül újabb négy tátrai mormotát telepítettek át a Bélai-Tátrába. Az állatokat a Széles-nyereg (Široké sedlo) közelében engedték szabadon, ahol még mai napig láthatóak a visszatelepített állatok elhagyott járatai. Az, hogy korábban miért tűntek el ezek az állatok a Bélai-Tátrából, még mindig nem egyértelmű a szakemberek számára. „Valószínűleg több tényező közrejátszott a mormoták eltűnésében, így pl. a vadállatok és az orvvadászat is szóba jöhet” – mondta a szakember. A ragadozók, mint pl. a róka és a sas támadásaival napjainkban is küzdenek a természetvédők. Ez egy természetes folyamat, amely nem lehet negatív hatással van a mormota populációra, ezt tehát nem lehet felelőssé tenni a mormoták 2008 előtti kipusztulásáért és eltűnéséért. Már az újratelepítés utáni első évben a mormotalakosság növekedését regisztrálták a természetvédők, 2009-ben négy kölyökkel gyarapodott a Bélai-Tátrában élő minikolónia, 2010-ben 11, 2011-ben pedig 9 kölyök jött világra. 2012-ben csak néggyel nőtt a mormoták száma, majd ebben az évben újabb hét kölyökkel gyarapodott az állomány.

 

Forrás: https://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: lesytanap.sk

 

Hirdetés
Hirdetés