2013. október 23., szerda

Emberek, sziklák, századok – Interjú Scheirich Lászlóval

Könyvbemutatón
2009. április 23-án hangzott el a miskolci Európa Rádióban egy interjú Scheirich Lászlóval, a Poprádon élő, de Losoncon született ismert Tátrajáróval, az „Emberek, sziklák, századok”, valamint „A mi Magas-Tátránk” című, a Magas-Tára történelmével és nevezéktanával foglalkozó könyvek szerzőjével, aki az utóbbi időben több alkalommal látható volt a Duna TV-n látható, népszerű „Hazajáró” című turisztikai magazin vendégeként, szakértőjeként. Az alábbiakban személyes jó barátommal, egyben egyik könyvem, a „77 túra a Szlovák Paradicsomban” című turistakalauz lektorával a miskolci rádióban elhangzott interjú szerkesztett változata olvasható.

A Magas-Tátrába invitáljuk Önöket most következő összeállításunk segítségével. Stúdiónk vendége volt Scheirich László hegyivezető, az „Emberek, sziklák, századok”, illetve „A mi Magas-Tátránk” című, magyar nyelvű Tátra-könyv szerzője. A Poprádon élő Tátra-kutatóval Sike Gábor beszélgetett.


Mikor és hogyan kezdődött a szerelme a Tátrával? Attól, hogy valaki a közelében él, nyilván felmegy a hegyre, de nem feltétlenül kezd könyvet szerkeszteni a Tátráról. Szóval Önnek hogyan kezdődött?
Én a Tátrába fiatal koromban, a 60-as évek elején kerültem először, de akkor még nem is gondoltam, hogy ott lesz a munkahelyem is. Természetesen a Tátrát nagyon kedvelem, majdnem 40 évig a Lomnici-csúcson volt a munkahelyem.

A munka hogyan nézett ki, mi volt egész pontosan a feladat?
A Lomnici-csúcson tulajdonképpen négy munkahely van, a drótkötélpálya, a meteorológusok, a fizikusok, akik a kozmikus sugárzásnak a megfigyelését végzik, és én pedig a Csillagvizsgáló Intézetben, tehát a napfizikai obszervatóriumban dolgoztam, tehát a napkitöréseknek és a napkoronának a megfigyelését végeztem.

Gondolom nem is kérdéses, hogy ez egy nagyon érdekes munka volt az Ön számára, és nagyon szerette.
Szerettem igen, magát a helyet is szerettem, mert a hegyek között volt, és a munka is érdekes volt.

A Lomnici-csúcs ugye a Kő-pataki-tó fölött van?
Igen, Tátralomnic fölött van a Kő-pataki-tó, és fölötte van a Lomnici-csúcs, amely drótkötélpályával van összekötve Tátralomniccal.

A Kő-pataki-tóig még fel lehet menni gyalog, de onnan már csak azon a nagyon magasba vezető kötélpályán lehet menni.
A Kő-pataki-tóig jelzett turistaösvény vezet. Valamikor hivatalosan fel lehetett menni a Lomnici-nyeregbe is, az út ma is megvan, de ma már nem jelzett út, a természetvédelem miatt nem szabad gyalog felmenni, csak a libegővel. Aztán a csúcsra vezető utolsó szakasz már nagyon meredek, ott nem volt a múltban sem turistaösvény. Természetesen ismerem ezeket az ösvényeket, nagyon sokszor bejártam ezt az utolsó szakaszt, ezt a sziklák között vezető, többé-kevésbé hegymászóútnak nevezhető utat.

A Kapor-csúcson
Lehet ilyet megfogalmazni, hogy van-e kedvenc része a Tátrában? Akár egy hegycsúcs, akár egy turistaút, bár Ön nyilván nagyon kötődik a Lomnici-csúcshoz, hiszen nagyon sok esztendőt, évtizedeket töltött ott.
Szerettem a Lomnici-csúcsot is, de nem a szívügyem, mivel sokat voltam ott, megszokott hellyé vált. De vannak kedveltebb helyeim is, ahová turistáknak egyáltalán nem, vagy csak külön engedéllyel lehet belépni. Én természetvédő is vagyok, van igazolványom és jelvényem is, vagyis én bemehetek ezekre a helyekre, annak ellenére, hogy a helybeli erdészek nem nagyon kedvelik ott a mi jelenlétünket. De nem tilthatnak ki onnan, mert minden feltétele megvan annak, hogy beléphessünk ezekre a helyekre.

Na és akkor melyik a kedvenc rész?
A kedvencem Javorina környéke, vagyis a Siroka nevű, újabban Széles-hegynek is nevezett terület. Ez valamikor Hohenlohe herceg vadászterülete volt, ma nagyon szigorúan védett terület, ahová turistáknak tilos belépni. Ez az én kedvenc területem, ez nem is annyira sziklás, inkább lankásabb terep, tehát nem hegymászóúton, hanem erdei ösvényeken járunk, amelyeket nagyon kevesen ismerünk.

Mivel sokszor ilyen titokzatos, emberektől távoli ösvényeken, előfordult-e, hogy találkozott vadállatokkal, valamiféle állatkaland előfordult-e az évtizedek során?
Sokszor találkoztam állatokkal. Van egy polgári társulatunk, amely a zergéknek a megmentésével foglalkozik, és már évek óta részletesebben figyeljük a zergéket, figyeljük, hogy hol tartózkodnak, fényképezzük, vannak, akik filmezik őket. Mostanában a mormotákkal kezdünk foglalkozni, de találkoztam már medvével is, ami már a kellemetlenebb találkozásokhoz tartozik.

Ez mit jelent egész pontosan? Nem támadott a medve?
A medve nem támadott, mert akkor ma nem lennék itt, de olyan esetekről is tudok, amikor valakit megtámadott a medve, és átélték a támadást nagyobb bonyodalmak nélkül. Szóval többször is találkoztam medvével, de egyszer sem támadott a medve. Ezek a medvék kukázó medvék voltak, akiknek fő célja az élelemszerzés volt.

Tehát ezek házak vagy turistaközpontok közelében volt?
Igen, a házak közelében találkoztam velük. Vannak, akik a vadonban is találkoztak medvével, nekem egyelőre ilyen kalandom nem volt, de medvenyomokat nagyon gyakran láttam. Nem is tudom, milyen oknál fogva nem találkoztam vadonban élő medvével, habár ez nem is hiányzik. A szelídebb állatokkal történő találkozásokat nagyon kedvelem, a medvét inkább elkerülném, és eddig sikerült is.

Mi volt Önben, amikor a házak között meglátta a medvét? Beszéltem már sok emberel, akik akár Erdélyben, akár a Kárpátokban, akár a Tátrában, aki ha csak medvenyomot látott, arra is azt mondta, hogy nagyon ijesztő volt, és hirtelen végigfutott rajta valami borzongás, hogy te jó ég, ha megjelenik a medve, és ne adj Isten még támad is, akkor mit fog tenni. Önben mi játszódott le, amikor látta a medvét?
Természetesen én sem nagyon örülök ezeknek a medvenyomoknak, bár a medve a vadon tartozéka, és nem az ember. Vannak tanácsok, hogyan kell ilyen esetben viselkedni. Elsősorban meg kell állni, nem szabad hadonászni, nem szabad kiabálni, hanem megállni, és ha lehet, szépen lassan eltávolodni a medvétől. Azt is tanácsolják, hogy le kell feküdni, és mozdulatlanul kell maradni, de ahhoz már nagy lélekjelenlét kell.

Sőt már ahhoz is, hogy az ember szép lassan távolodjon el, mert azonnal működnek a reflexek, elkezdenék rohanni, de ilyenkor a ragadozó menekülő prédának tekinti az embert, és azonmód a nyomába eredhet. Hála Istennek, hogy Önnek még nem volt ilyen kalandja. Farkasokkal volt-e találkozása?
A farkas nagyon óvatos állat, eddig csak a nyomait láttam. Farkasnyomot télen, a hóban nagyon gyakran látni, de magát az állatot ritkán. Ugyanez a helyzet a hiúzzal, annak is a nyomait látjuk, de nekem még nem volt szerencsém hiúzt látni a természetben. Amit gyakrabban látunk, az a róka, azzal az ember gyakran találkozik.

Vadmacska?
Vadmacskát sem láttam még, csak a nyomait. A kisebb ragadozóknak is inkább a nyomait, de menyéttel találkoztam már, bár ezek az emberre nem veszélyesek.

Igaz-e a legenda, hogy az első turistát, aki a Tátrában járt, megbüntették, mert egy hölgy volt, és akkor még tiltották, nem volt szabad oda felmenni, mert mindenféle gonosz szellemek élnek a magas hegyekben?
Ezzel a történészek foglalkoznak, a késmárki vár úrnőjéről van szó, illetve a késmárki vár urának a feleségéről. Beata Kościeliskáról, akinek első férje a krakkói várban egy lovagi tornán szerzett sérülésébe halt bele, és aztán férjhez ment Laszky herceghez, a késmárki vár urához. Meglátogatta a Tátrát, ezért a férje a késmárki vár börtönébe zárta, de vannak már olyan feltevések is, hogy a férjével együtt volt a hegyekben. A történészek a levéltári anyagok alapján próbálják pontosítani ezt a legendás eseményt, hogy tulajdonképpen hogy is zajlott le a dolog, hol is voltak. Feltételezik, hogy a Zöld-tónál volt ez a kirándulás, mert az Késmárk birtokában volt, és az van hozzá legközelebb. Az első csúcsmászás Frölich Dávid nevéhez kapcsolódik 1615-ben. Ő sem írta le a csúcsnak a nevét, feltételezik, hogy a Késmárki-csúcson járt.

Melyik időszak hozta meg azt a nagy áttörést, amikor az emberek tömegével kezdték felkeresni a Tátrát, és vagy kirándultak oda, vagy egyszerűen csak fel mertek menni, hiszen a korábbi évszázadokban tabunak számító hely volt, melyet nem volt szabad felkeresni?
Az első látogatók valamilyen anyagi célokkal mentek a Tátrába, a kincskeresők azt hitték, hogy ott a sok kincs. Az orvvadászok főleg a zergékre vadásztak, a pásztorok nyájaikkal nyáron voltak fent a hegyekben. Az első kutatók a XVIII. században a Tátra feltárásával kezdtek foglalkozni. 1871-ben megépítették a kassa-oderbergi vasutat, és 1873-ban megalakult a Magyarországi Kárpátegyesület, amely propagálta a Tátrát és a történelmi Magyarország más hegységeit is, de főleg a Tátrát. Tátrafüreden volt az alakuló gyűlés, és Késmárkon volt az egyesület első központja. A XIX. század második felében kezdődött a Tátra egyre nagyobb turistaforgalma.

Ha továbbmegyünk, akkor itt a jelen, amikor tömegével özönlenek az emberek Európa és a világ minden részéből a Tátrába. Ön hogyan jellemezné, saját maga számára mi a leginkább vonzó, mi a leginkább varázslatos a Tátrában?
Nézetem szerint a Tátra azért vonzó hegység, mert az óriáshegységek közé tartozik, bár csak az alakja olyan, mint az óriáshegységeknek, méreteinél fogva egy alpesi völgy területén fekszik. Ha az ember be akarja járni, ha át akar kelni az egész Tátrán, reggel elindul, és délután már megérkezik valamelyik északi községbe, vagyis átmegy egy hágón, és tulajdonképpen keresztül szeli az egész hegységet. Egy nap alatt be lehet járni a Tátrát. De ha nagy átkelést akar végezni az ember, akkor néhány nap alatt át tud menni a hágókon keresztül. Tehát kis területen nagyon sok érdekesség van.

Érdekesség, és milyen csodálatos panoráma és kilátás.
Csodálatos panorámák, tavak, vízesések, erdők, virágokkal borított hegyi rétek, nagy sziklafalak. Ez egyben korlátozza is a mozgási lehetőséget, hiszen ahhoz, hogy az ember ezeken a sziklafalakon másszon, nagy fizikai felkészültség kell, és persze elméleti ismeretek. A túlélésnek ez a feltétele.

Amikor először jártam a Kő-pataki-tónál, igaz a Lomnici-csúcsra akkor nem mentünk fel, valahogy olyan érzésem volt, hogy a felhők fölött van az ember. Tiszta idő volt, de voltak kisebb felhők, látszódott alattunk Poprád, meg a távolabbi települések, felejthetetlen élmény és csodálatos látvány volt, amikor először voltam ilyen magasabban. Ön mikor élt át ilyet, mert gondolom, Önnek is voltak hasonló élményei?
Persze, volt, nagyon sokszor. Említettem, hogy én a Lomnici-csúcson dolgoztam, és ott nagyon sokszor előfordult ez az inverziónak nevezett meteorológiai szituáció, amikor lent a völgyben a téli, hideg levegő uralkodik, fent a csúcsokon pedig szép napsütéses idő van, és melegebb is, mint a völgyekben. Ez főleg télen, február és április között áll elő leggyakrabban, amikor lent felhőben van a völgy, a csúcsok viszont gyönyörű napsütésben ragyognak.

Ön írt egy könyvet, vagyis kettőt is a Tátráról. Az egyik címe „Emberek, sziklák, századok”, a másik pedig „A mi Magas-Tátránk”. Beszéljünk először az első könyvről, ez az „Emberek, sziklák, századok”. Ennek kapcsán hogyan tudná megfogalmazni, milyenek az ott élő emberek?
A könyv címe „Emberek, sziklák, századok”, tulajdonképpen az utolsó szó adja meg, hogy miről is szól ez a könyv. Azokról a személyekről is szól ez a könyv, akik valamilyen módon hozzájárultak a Tátra felderítéséhez, ezekről a történelmi személyiségekről van szó. Ma is mindenféle érdekek vannak, aki meglátogatja a mai Tátrát, látja, hogy itt is vannak szerény természetjárók, és ott vannak azok a vállalkozók is, akiket nem érdekli a természet, csak a haszon. Aki meglátogatja a Lomnici-csúcs, illetve a Kő-pataki-tó környékét, az láthatja, hogy nagy építkezések vannak, sípályákat építenek, egy víztározót építettek a hóágyúzás miatt. Ezek nagy beavatkozások a természetbe.

Ha már a természetről szóltunk, illetve a beavatkozásról, a természet is tud hihetetlen pusztítást végezni, pontosabban az elemek a természetben. Így volt ez azon a vészterhes novemberi napon 2004-ben, amikor hihetetlen vihar pusztított a Tátrában. Ön hogyan emlékszik vissza? Hiszen Ön ugye Poprádon él, és Poprád ott van a Tátra lábainál. Hihetetlen lehetett ott akkor ezt átélni. Döbbenetes élmény.
Nekem azon a napon azt lehet mondani, hogy szerencsém volt, mert csak a délelőtti órákban voltam Tátralomnicon. Aztán hazamentem Poprádra, ott is elég viharos szél fújt, de tulajdonképpen csak este szereztem róla tudomást, hogy milyen vihar volt a Tátrában. Aztán másnap megpróbáltam felmenni, telefonáltunk, hogy hol, mit kell segíteni, bár az én segítségem csak minimális volt, mert a következő napon – egy pénteki napon volt a vihar –, szombaton nem tudtunk felmenni, nem közlekedtek a tömegközlekedési eszközök. Vasárnapra aztán fel tudtunk menni, és segédkeztem a fák eltávolításában. A szakemberek azt mondják, hogy ilyen a természet, ilyen volt a múltban is, lesz a jövőben is, nem volt ez olyan különösen nagy esemény. Szerencse volt, hogy egy halálos áldozaton kívül nem volt több emberi áldozata ennek a viharnak. Óriási mennyiségű fa kidőlt, de a természet ezt rendbe hozza, csak mi emberek ne tegyük még jobban tönkre. 1915-ben volt egy nagyon hasonló vihar, ugyanazokon a helyeken döntötte ki a fákat, ugyanabba az irányba, tehát ez a meteorológiai szituáció a múltban is előállt. Pontosan ilyen szituáció volt 2004-ben is, csak 1915-ben nem olyan nagy területen döntötte ki a vihar a fákat. A szakemberek már akkor is figyelmeztettek, hogy milyen fákat kellene ültetni, egy kicsit keverni a fákat, úgy, mint amilyen az eredeti faállománya volt a Tátrának. De nem nagyon tartották be a szakemberek tanácsait, megint csak lucfenyőt ültettek, ami gyorsan nő.

Mit kell tudni „A mi Magas-Tátránk” című könyvéről?
Ez a könyv a Tátra történelmével foglalkozik, tehát nem turistakalauz, történelmi szempontból foglalkozik a Tátrával, bizonyos rendszer szerint. Először a völgyek történelme nyugatról kelet felé, aztán a főgerincen a fontosabb csúcsoknak az eseményeit írom le, aztán a mellékgerinceken lévő csúcsok következnek.

Mit emelne ki belőle? Nyilvánvaló, hogy az összes völgy, az összes gerinc, az összes csúcs történetét nagyon hosszú lenne itt végigvenni. Mi az, amire azt mondja, hogy ezt kiemelné belőle, és ez érdekes történet?
Általában a hegységek legmagasabb csúcsa mindig a legérdekesebb, a legvonzóbb. Ott játszódnak le általában a legnevezetesebb események. Ez alól a Tátra és a Gerlachfalvi-csúcs sem kivétel, itt is nevezetes események játszódtak le a múltban, és most is. Greiner Lajos 1834-ben megállapította, hogy nem a Lomnici-csúcs a Tátra legmagasabb csúcsa, hanem a Gerlachfalvi-csúcs. Ezután megnőtt az érdeklődés ez után a csúcs után. Pontosan nem tudni, ki volt a csúcs első megmászója. Still Jánost tartják az elsőnek, ezzel nem tudunk mit kezdeni, úgy vesszük, hogy ő volt az első megmászó. Jött a millennium időszaka, amikor Szent István-csúcsra akarták átkeresztelni a csúcsot, de nem fogadták el ezt a javaslatot. Végül aztán Ferenc József-csúcs lett a neve. A millennium alkalmából egy 80 kg-os, dioritkőből készült emléktáblát vittek fel és helyeztek el a csúcsra. Ez a XX. század 20-as éveiig maradt a csúcson, aztán felrobbantották. De a tábla érdekes története tovább folytatódott, megtaláltak töredékeket a táblából, melyeket a poprádi múzeum raktárában helyeztek el, ezek azonban a II. világháború alatt valahogy elvesztek. Két darabja azonban a mai napig is megvan.

Mikortól lett ismét Gerlachfalvi-csúcs?
A csúcs neve eredetileg nem ez volt. Katlan-csúcsnak nevezték, mert egy katlan felett helyezkedik el. Kösselberg volt a neve, de ennek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget egészen addig, amíg meg nem tudták, hogy ez a legmagasabb csúcs. A Gerlachfalvi-csúcs elnevezést a községről kapta, mert Gerlachfalva község határában található. A XIX. században megállapították, hogy ez a csúcs a legmagasabb, és mivel Gerlachfalva határában található, ezért kapta ezt az elnevezést. A Gerlach egy szentnek, Gerlachfalva község alapítójának a neve.

Mikor akarták Szent István-csúcsra keresztelni, mikor lett Ferenc József-csúcs?
A Szent István-csúcs nevet a millennium alkalmából szerették volna. 1918-ig a hivatalos neve Ferenc József-csúcs, aztán megint visszakapta a Gerlachfalvi-csúcs elnevezést. Aztán 1949-ben megint keresztelőt tartottak, akkor Sztálin-csúcs lett a neve 1953-ig, amikor ismét visszakapta a Gerlachfalvi-csúcs nevet.

A világháborúk és a történelmi viharok, miként érintették a Tátrát, ezek ott hogyan játszódtak le?
Nemigen érintették a Tátrát, közvetlenül a Tátrát nem is érintették, ott nem voltak harcok. A tátrai szanatóriumokat felváltva a németek, aztán a csehszlovák hadsereg használta, mint katonai üdülőket. A visszavonuló német csapatok tönkre akarták tenni a Kő-pataki-tónál lévő csillagvizsgáló távcsövét, de meggyőzték őket, hogy ne tegyenek ilyen barbár dolgot, ezért meghagyták azt. A Kő-pataki-tóhoz vezető drótkötélpálya egyik oszlopát viszont felrobbantották, ezzel működésképtelenné tették a felvonót, amelyet 1947-ben helyeztek újra üzembe. Partizánharcok is voltak a Tátrában, de nem különösebben jelentősek, főleg a Tátra nyugati részén, a Kriván alatt. A csúcsra vezető út mellett volt egy partizánbunker, amely a mai napig látható.

A Bélai-Tátrában
Mennyire tetszik azzal egyetérteni, amit mostanában hallani a hírekben, hogy a Felvidéken megromlott a viszony a szlovákok és a magyarok között? Bár van ellenpélda is, de hallunk furcsa esetekről. Én amikor Felvidéken jártam, járok, ilyeneket még nem nagyon tapasztaltam, viszont ha a Tátrában vagyok, ott kimondottan az ellenkezőjét tapasztalom, a Tátra az valahogy nekem mindig is a béke és nyugalom szigete, ott ezek az ellenségeskedések nem nagyon voltak jelen. Ön nyilván sokkal több időt eltöltött ott, ez valóban így van? Ön ezt hogyan ítéli meg, hogyan élte meg ezeket a dolgokat?
Közvetlenül a Tátrában én nem nagyon találkoztam ellenséges esetekkel, előfordulnak, de inkább csak kivételes esetekben vannak viszályok. Nem is konkrétan az embert érintik, ha elő is fordul valami ellenséges dolog, akkor ez tulajdonképpen a politikának a visszhangja.

Tehát ott az emberek békében, jól megvannak egymással?
Jól megvannak, igen, békében vannak egymással.

Ma divat azt mondani, hogy nemzetközi lett ez a hely, mennyi náció van itt jelen. A Tátrában ez mennyire oszlik meg? Akár üdülők tulajdonosai, akár akik rendszeresen visszatérnek, mennyire lett ez egy úgymond nemzetközi hely?
Nemzetközi volt a múltban is, már maga a tátrai elnevezések is négy nyelvűek, mivel négy nemzet, a magyaron kívül német, szlovák lengyel élt itt. A múltban is itt éltek a szepességi németek, a góralok, a lengyelek, a szlovákok, és a magyarok is. A múltban sem volt magyar többség, kissebségben éltek a Tátra alatt, de a magyar szellem azért megvolt. Ez most már teljesen kiveszett, a magyar szellem ott már nem létezik, de az a kevés magyar, aki ott élt, ki tudott adni folyóiratokat, melyek a mai napig is megvannak a könyvtárakban. A magyar szellemet úgy kell érteni, hogy ha az ember mondjuk a Magyarországi Kárpátegyesület évkönyveit, vagy a régi, helybeli lapokat lapozza, ezekben megtalálja a magyar tudatot, a magyar szellemet, sőt, néha még túlzásba is viszik.

Ön egyébként magyar családból származik?
Tudomásom szerint három nációból állt össze a családunk. A névadók svábok voltak, ezen kívül magyarok és szlovákok voltak az őseim. Ezekről tudok a családban.

Önök akkor szépen, békében éltek ott egymással?
Igen, békében éltünk. Én Losoncról származom, Losonc a múltban magyar város volt, és én azt mondhatom, hogy magyar családból származom, annak ellenére, hogy amint elmondtam, három náció is jelen volt a családban.

Egy utolsó kérdés. Hogyan lehetne megfogalmazni, ugye itt a múltról, jelenről is beszéltünk, milyen jövőt szeretne Ön a Tátrának? Milyen jövőt lehet remélni, vagy kívánni neki?
Erre nehéz feleletet adni. Szeretném, hogy egyensúlyban legyenek az építkezések a természetvédelemmel, valamilyen kiegyensúlyozott helyzet alakuljon ki. Legyenek látogatók, hogy a helybeli lakosságnak legyen valamilyen jövedelme, de azért maradjanak meg a természeti értékek is. Hogy aztán hogyan alakul majd a helyzet, azt még nem tudjuk. Látjuk, hogy folynak a nagy építkezések, de nem özönlenek a turisták, mivel elég drága a Tátra. Én a vadonnak a szerelmese vagyok, én nem bánnám, ha ott nem lenne semmi turistaforgalom, csak az érintetlen vadon.

Forrás: Európa Rádió, Miskolc.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...