Az ismert lengyel szólás nem „barátokat” említ, ahogyan a magyar változat, hanem unokafivéreket (bratanek), vagyis rokonságról szól, amiként régi magyar formája is testvériségről beszél. Maga a szólás a XIX. század közepén terjedt el, de magyarok és lengyelek pozitív vélekedése egymásról mélyebben gyökerezik. Egyedülvaló ez a hagyomány, és jóval régebbi, mint a nemzetek közötti rokonságot csak nyelvi vagy származási alapon elképzelni tudó szemlélet.
Szorosabb összetartozás fejeződik ki benne, a közös történelmi sors által kialakított tulajdonságok, magatartásformák hasonlóságára utal. Az európai művelődés történetében példa nélküli, kivételes eset. Közös kulturális kód van mögötte. Kód – sajátos jeleknek a készletével. Ennek a jelrendszernek néhány meghatározó eleméről szólunk alább.
Nem volt persze mindig felhőtlen a magyar–lengyel-viszony. Számos olyan történelmi eseményt lehetne említeni, amelyek idején ellentétek, feszültségek határozták meg a két ország kapcsolatait. Ám a barátság jegyében eltekintünk tőlük, soroljuk viszont a közös múlt hőseit, nagyszerű pillanatait. Föltételezvén a múlt, s benne a magyar–lengyel-kapcsolatok egyenes vonalú folyamatát, úgy képzelvén, hogy történések olyan, egymáshoz fűződő láncolatáról van szó, melyben a szereplők, Magyarország és Lengyelország (vagy ha úgy tetszik, a magyar és a lengyel) ugyanazok lettek volna századokon át, függetlenül a különböző korok, társadalmi és politikai helyzet meghatározottságaitól. Mindenesetre az ünnepi megemlékezésekből ki szokott maradni a Mátyás király országára támadó Jagelló Kázmér lengyel trónkövetelő vagy II. Rákóczi György csúfos véggel járt lengyelországi kalandja. Ilyen alkalmakkor azt sem szokták részletesen taglalni, hogy külpolitikai körülményeit, lehetőségeit tekintve 1920 után Lengyelország és Magyarország különböző érdekkörbe tartozott. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a lengyelek szellemi örökségében a szláv összetartozásnak is vannak hagyományai, nálunk meg általában semlegesebb-pozitívabb a németek képe történelmi emlékezetünkben, mint a lengyelekében.
