2013. március 7., csütörtök

10 év után ismét téli Nagyszalóki – avagy túra Kókai Tamás emlékére!


2003. február 26. Emlékezetes dátum ez tátrai túráim sorában. Ekkor voltam fent ugyanis első alkalommal télen a Nagyszalóki-csúcson. Előtte (és azóta is) valahányszor közeledek Tátrafüred felé, mindig ott mocorog bennem az érzés, amikor felnézek a csúcsra: milyen szép túracél, milyen jó lenne a csúcs felé bandukolni. Téli időszakban éppen 10 évvel + 1 héttel ezelőtt sikerült először, akkor Kókai Tamás, Fábián Levente és Králik Tibor barátaim társaságában.

Sok szempontból emlékezetes az a túra, egyrészt, mert az volt az utolsó közös téli túránk Tomival, másrészt gyönyörű, szélcsendes, napsütéses idő volt, harmadrészt pedig akkor egyszer akart a TANAP-os (végül is jogosan) megbüntetni…
Azóta is voltam már fent a csúcson félméteres hóban, igaz, hogy akkor június 6-át mutatott a naptár. Így hát erősen érett a következő téli csúcstúra, amelyre aztán az időjárás előrejelzéseket figyelembe véve 2013. március 5-ik napját néztük ki. Szép, tiszta időt jeleztek, közepes széllel, stabil hóviszonyokkal, kettes lavinaveszéllyel. Úgy gondoltuk, ezek megfelelő feltételek lehetnek, így hát nekivágtunk. Benus Tibivel ketten indultunk el kedden kora reggel itthonról, Poprádon csatlakozott hozzánk az örökös felvidéki Hazajáró, Scheirich László barátunk, majd Ótátrafüreden Laci egyik ismerőse. A hölgy azonban később, valamivel a Miksa-magaslat felett vissza is fordult az egyre erősebb szél miatt. de ne szaladjunk ennyire előre… Úgy terveztük, hogy Ótátrafüredről a zöld jelzésen megyünk fel a Tarajkára, majd onnan a sípálya rövidítésén kapaszkodunk fel a Miksa-magaslatra, ahonnan már a reményeink szerint kitaposott téli útvonalon közelítjük meg a csúcsot. A sikló alsó állomásánál viszont, ahol meg volt beszélve a találkozó túratársunkkal, az a meglepetés ért, hogy tátrai túráim során először (és minden bizonnyal utoljára) menetjegy nélkül szállhattunk fel a 8:30-as siklóra, mellyel aztán a tervezett bő fél óra helyett kb. 5 perc alatt a Tarajkán voltunk. Hogy kinek és minek köszönhettük az ingyenes utazást, az maradjon az én titkom…
A nem várt siklózással sok energiát, de kevés időt nyertünk, mivel a Tarajkán megvártuk gyalog felfelé baktató túratársunkat, így aztán nem sokkal 9 óra előtt immár négyesben vágtunk neki a Nagyszalóki-csúcsnak. Túratársnőnk javaslatára a jelzett turistaút helyett egy rövidebb, de egyúttal jóval meredekebb útvonalon, mégpedig az egykori sípálya szélén kezdtük meg a felfelé kapaszkodást. Eleinte jól kitaposott nyomokat követtünk, majd feljebb, megérkezve a törpefenyők közé, bizony egy-két helyen megroggyant a hó testünk súlya alatt. Útközben nem kis meglepetésünkre majdnem ráléptünk egy, a havon sütkérező keresztes viperára, amely láthatón le volt lassulva, sokáig hagyta magát fotózni, majd lassan és méltóságteljesen eltűnt a hóban.

Kisebb-nagyobb beszakadásaink ellenére jó tempóban, viszonylag gyorsan elértük a Felső turistaútból elágazó, a Nagyszalóki-csúcsra vezető, nyáron kékkel jelzett turistautat, melyen jobbra fordulva pár perc alatt utunk első tájékozódási pontjánál, a Miksa-magaslaton voltunk (1550 m, 10:00 óra). A kék jelzés idáig télen is járható, innen azonban a figyelmeztető tábla szerint csak abban az esetben, ha az ösvény nem fedi hó. Most hó fedte, ennek ellenére hegymászó-igazolványainkban, valamint a TANAP-os őrökkel való jó kapcsolatunkban bízva pár perc pihenő után nekivágtunk az eleinte törpefenyők, majd később a sziklák között kanyargó, a korábban erre jár hegymászók, túrázók és síalpinisták által jól kitaposott útnak. Itt már előkerültek a hátizsákból a hágóvasak, és persze a túracsákány is ott figyelt mindhármunk hátizsákjára erősítve, ezeket azonban végül is egész nap nem kellett elővenni.

Amint tovább indultunk, az első, ami magára vonta figyelmünket, az Alacsony-Tátra, pontosabban a Király-hegy panorámája volt. Kicsit párás, de azért tisztának mondható időben szépen látszott a csúcs és a környező, a napsütésben jegesen csillogó hegyoldalak. Bíztunk benne, hogy ránk is ez vár az akkor még majdnem 1000 méterrel felettünk emelkedő csúcson. Néhány kanyar után letértünk a nyári út nyomvonaláról, hiszen a nyomok egyre határozottabban, egyúttal egyre meredekebben vezettek felfelé. Az útvonalon többször meg kellett állni fotózni, hiszen káprázatos kilátás nyílt eleinte a Lomnici-csúcs tömbjére, majd ahogy haladtunk felfelé, az egyre inkább kitárulkozó Nagy-Tarpataki-völgyre, illetve a völgyet övező havas csúcsokra. Hol kényelmesebben, hol fáradtságosabban haladtunk egyre feljebb, a Nagyszalóki-csúcs déli, a Széna-boglya irányába lehúzódó oldalgerince által kissé szélvédett lejtőn, elfogadható erejű, nem túl hideg szélben.

Hosszabb pihenőket nem tartottunk, csak fél-egy perces rövid, szusszanásnyi szünetekkel szakítottuk meg az emelkedőket. ½ 12-kor már szépen látszott a Varangyos-tavi-csúcs, amely számomra egyike a Nagy-Tarpataki-völgy legszebb csúcsainak, lentről és fentről egyaránt. Nagyrészt valahol a nyári útvonal közelében, a gerinc déli oldalán haladtunk, egy-két helyen kerültünk csak közelebb a gerinchez, de ott is csak óvatosan, a lábunk alatt a sziklák fölé kinyúló, csodaszép, de veszélyes hópárkányok miatt. A Kis-orra vezető emelkedő alatt, egy kisebb nyeregben megállva számba vettük a gerincről a Nagy-Tarpataki-völgybe levezető vályúkat, majd nekivágtunk a Kis-orra vezető emelkedőnek. Egy jól kitaposott nyom egyenesen, mondhatni toronyiránt vitt föl az előcsúcs (Király-orr) előcsúcsára (Kis-orr), egy másik viszont balról, dél felől megkerülte azt. Fölfelé ez utóbbit választottuk, ekkor még nem tudtuk, hogy lefelé akaratunkon kívül a meredekebb úton fogunk lejönni.

½ 1 után értünk fel a Kis-orr fölötti nyeregbe, innen már tisztán látszott, hogy még egy kisebb, az előttünk magasodó, Király-orrnak nevezett sziklakitüremkedést megkerülő, majd egy nagyobb, már közvetlenül a csúcsra vezető emelkedő van még előttünk. Lassan emelkedve kerültük meg a Király-orr sziklahalmazát, és néhány perccel 1 óra után megérkeztünk a széles Király-orr-nyeregbe. Itt már ezerrel fújt a szél, ráadásul egyre erősebben, egyre hűvösebb fuvallatok csaptak az arcunkba. Ekkor pillantottuk meg először imádott Tátránk legmagasabb csúcsát, a Gerlachfalvi-csúcsot. Pár perc pihenő, egy utolsó erőgyűjtés a csúcsra vezető utolsó, Laci által Hillary-lépcsőnek elnevezett kaptató előtt, és nekivágtunk a csúcstömbnek. Gyönyörű hópárkányok mellett, hókristályok millióit sodró szélben haladtunk egyre feljebb, szerencsére itt is jól kitaposott nyomokat követve. Bár nem voltam még ott, de az időjárási körülményeket figyelembe véve akár a Himalájában is érezhettük volna magunkat…

Még egy utolsó nekirugaszkodás, még néhány fáradt lépés a csúcsplatón, és nem sokkal 14:00 óra előtt megérkeztünk a Nagyszalóki-csúcs 2452 méter magasságú csúcsára. Az érzés ismerős, de sosem felejthető. Hátizsákomat lerakva Tomi volt az első gondolatom, akivel 10 éve jártam ugyanitt, és aki lassan 10 éve eltávozott közülünk…

A néhány másodperces szélmentes szünetektől eltekintve viharosan fújó szélben kristálytiszta kék éggel párosult káprázatos panoráma tárult elénk. Nem tudtuk, hogy együnk, vagy fotózzunk előbb. Végül aztán felváltva tettük ezt is, azt is. Bár kesztyű volt rajtam, úgy elfagyott az ujjaim hegye, hogy a hátizsákomban kotorászva nem érzékeltem a jól megérdemelt csúcs-csokit, alig tudtam elővenni. A szél miatt, bár alapjában nem fáztunk, de a szám mégis úgy el volt fagyva, hogy alig tudtam harapni a szendvicsemből. Szóval „ideális” körülmények, pláne annak tükrében, hogy 10 évvel ezelőtt Levente félmeztelenül pózolt nekünk a csúcsfotón… Csak érdekességképpen említem meg, hogy a csúcson és a csúcs közelében a szél és a hideg annyira megviselte a fényképezőgépemet, hogy össze-vissza időpontokban mentette el az egymás után készült fotókat…

De tényleg nem lehetett okunk panaszra, a metsző szél ellenére felejthetetlen kilátással jutalmazott meg bennünket a csúcs, a Nagy-Tarpataki-völgyet, a völgyet övező csúcsokat többször, több beállítással is lefotóztuk, nem tudtunk betelni a látvánnyal. Egy múlt héten történt szomorú esemény nyomait is láttuk a Közép-hegység oldalában, alattunk látható volt a völgy mélyén megbúvó Hosszú-tavi menedékház, valamint a völgy közepén tavaly januári egyik túránk célpontja, a Jeges-tavi-domb is.

Miután minden lehetséges csúcsfotó elkészült, miután elfogyasztottunk két csúcs-csokit is, pontosan 2 óra 22 perckor elindultunk lefelé. Tudtuk, hosszú és gyötrelmes út vár még ránk lefelé, és ez bizony így is lett. A jó fényviszonyokat kihasználva persze lefelé is készítettünk még jó néhány fotót, ekkor inkább már az előttünk, mintsem a mögöttünk álló útról. Továbbra is szépen sütötte a nap a gerincet, a szél viszont szemernyit sem csillapodott, sőt, lefelé már azokon a helyeken is erősen és hidegen fújt, ahol felfelé menet még kellemesnek éreztük. 

Jó tempóban, gyakorlatilag megállás nélkül baktattunk lefelé, ennek eredményeképpen néhány perccel 4 óra után ismét a Miksa-magaslat kilátójában tarthattunk egy rövid pihenőt. Itt még tanakodtunk, hogy melyik úton menjünk vissza Ótátrafüredre, végül is a felfelé is bejárt sípálya mellett döntöttünk, ott legalább voltak kitaposott nyomok, abban viszont nem voltunk biztosak, hogy a kék jelzés végig ki van járva, hótaposáshoz pedig egyikünknek sem lett volna kedve…

Így aztán sípálya, Tarajka, majd a sikló melletti turistaúton érkeztünk vissza Tátrafüredre, pontosabban a felsőtátrafüredi parkolóban hagyott autónkhoz. Ekkor bizony már jó lehűlt a levegő, az egész napos szél után jól esett az autó melege. Mindhárman egyetértettünk abban, hogy a széltől eltekintve (amit Tibi azért nem bánt annyira…) megfelelő időpontot sikerült találnunk ennek a szép, de könnyűnek nem mondható túrának a kivitelezéséhez. A túra a Tarajkán való indulástól a parkolóba történő visszaérkezésig csaknem 9 órát vett igénybe, ebben az időben felfelé 1168, lefelé pedig csaknem 1500 méter szintkülönbséget teljesítettünk.
Lejegyezte: Tátraturista 

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok a nehéz,de annál szebb túrátokhoz,élmény volt olvasni az útibeszámolót,örülök hogy rövid időn belül mindkét csapat részese lehetett ennek a nem könnyű tátrai csúcsnak a megmászásának!

    Üdv.: Gyula

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...