Lavina: amit minden turistának tudnia kell Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/02/12
Hirdetés

Az elmúlt évi téli szezon végén kezdődött a Lengyel-Tátrában az a „Lavina ABC” elnevezésű információs kampány, amelynek az a célja, hogy elősegítse a téli körülmények közötti biztonságos magatartást a hegyekben, és tudatosítsa a turistákban a rájuk leselkedő veszélyt. „Egyre több turista, és egyre több olyan ember keresi fel télen a hegyeket, akik a különféle téli sportok szerelmese. Bárki lehet szemtanúja, vagy pedig szenvedő alanya olyan lavinabalesetnek, amilyen például az elmúlt télen is előfordult a Lengyel-Tátrában” – mondta Pawel Skawiński, a Tátrai Nemzeti Park (TPN) igazgatója.

Véleménye szerint nagyon alacsony a lavinára tudatosan felkészült turisták száma. Elsődleges a megfelelő téli felszerelés, amelynek minden magashegyi turistánál ott kellene, hogy legyen. Ilyenek pl. a lavina jeladó, a szonda és a lapát, melyek azonban még mindig nagyon ritkán vannak jelen a lengyel hegyekben. „Tudatosítani szeretnénk, hogy a megfelelő felszerelésnek meghatározó szerepe van a lavinába került személyek mentése során” – tette hozzá Skawiński.
A kampány első lépéseként a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) szakemberei bemutatták, milyen felszereléseket lehet használni akkor, ha lavinaveszélyes terepen mozgunk. A kampány szervezői fel szeretnék hívni a turisták figyelmét arra, hogy a téli túrák előtt mindig tájékozódjanak az aktuális lavinaveszélyről, és csak megfelelő felszereléssel induljanak útnak. A kampány apropója egy olyan baleset volt, amely a február 19-én történt a Lengyel-Tátrában, a Goryczka-völgyben, olyan helyen, ahol mindenki biztonságosnak gondolja a síelést. Az akció a baleset után, 2012. márciusban kezdődött, de az idei téli szezonban várható a széles körű bemutatkozása. A szervezők létrehoztak egy weboldalt is (www.lawinoweABC.pl), amelyet rendszeresen frissíteni fognak. Az oldalon tájékozódhatunk többek között az aktuális lavinaveszélyről, megtudhatjuk, mire kell figyelni télen a hegyekben történő mozgás során, és azt is megtudhatjuk, hogyan kell viselkedni, ha lavinába kerülünk.
A kampány során több filmet is bemutatnak a témáról, többek között a TOPR honlapján (www.topr.pl). Több cikk és könyv megjelenése várható a megfelelő felszerelésekről, főleg a lavinadetektorról, és tanácsokat kapunk ezek használatával kapcsolatban. A szervezők tervei között szerepel az ilyen felszerelések bérlését lehetővé tévő hálózat kialakítása annak érdekében, hogy ezek az eszközök könnyebben hozzáférhetők legyenek. A TPN ezzel egyidejűleg egy lavinaképzési központot szeretne kialakítani, ahol az érdeklődő turisták önkéntesek segítségével tudják gyakorolni ezeknek a felszereléseknek a használatát.
A TPN nem szeretné lezárni a hegyeket azért, mert télen lavinaveszély van. „Az oktatásra, a készségek fejlesztésére, a tudatosságra és azoknak az emberek értelmére koncentrálunk, akik télen érkeznek a hegyekbe” – mondta Skawiński. A Tátra szlovák oldalán a magashegyi túraútvonalak télen le vannak zárva, nagyrészt azok veszélyességének köszönhetően.
A TOPR adatai szerint a Lengyel-Tátrában 1996 és 2010 között 134 embert sodort el a lavina, közülük 39 nem élte túl a balesetet, 27 személy szenvedett sérüléseket, 68-an pedig sérülés nélkül élték túl a lavinát. A hegyimentők szerint a lavina a legveszélyesebb fenyegetés, amivel téli körülmények között találkozhatunk a hegyekben. A lavina által elsodort és betemetett személyeknek kicsi a túlélési esélye. Tapasztalatiak szerint az áldozat megmenekülési esélyeinél az idő a legfontosabb tényező. A legnagyobb az esély a túlélésre az első 15 percben, később ez nagyon gyorsan csökken, és 35 perc elteltével már nagyon kicsi.
Forrás: http://krakow.gazeta.pl, Fotó: AgencjaGazeta.pl
Hirdetés
Hirdetés