2012. december 14., péntek

A Bélai cseppkőbarlang leírása 1882-ből


Az alábbi, 130 évvel ezelőtt született írás a Magas-Tátra egyetlen, jelenleg látogatható barlangját írja le feltárásának idején, 1882-ben. A barlang feltárásához több mondaszerű történet fűződik, az egyik szerint medvét keresett itt egy vadásztársaság, de medve helyett egy csodá­latosan szép cseppkőbarlangot találtak.

A cseppkővel gazdagon díszített barlang bejárati részét a benne talált feliratok szerint az aranyásók már a XVIII. században ismerték („Michael Scholtz 1713”, és „Thomas Mayer, Jacob Haaz, Jacob Herzogh 1731” szövegű feliratokat láthatunk a barlang falain), vala­mint fennmaradtak feljegyzések, melyek tanúsága szerint a szepesbélaiak és a késmárkiak már 1826-ban is tudtak létezéséről, de tényleges feltárására csak 1881-1884 között került sor.
A szepesbélai Husz György és Britz János 1881. augusztus 5-én, az erdőben kószálva egy korhadt fatuskókkal elzárt, füvekkel és mohával benőtt szűk nyílást vett észre, a mai be­járattól kb. 82 m-rel magasabban. Ezek eltávolítása után egy szűk, kéményszerű barlangot találtak, amelybe csak nagy nehézségek után sikerült beljebb jutniuk. A barlang feltárásába ké­sőbb bekapcsolódott a szintén szepesbélai Verbovszky Imre és Kaltstein Ágoston. A barlang egy részét a hozzá vezető út kiépítésével, a bejárat mellé pedig egy me­nedékház felépítésével már a feltárás megkezdése után, 1882-ben nyitották meg a nagyközönség előtt, majd 1896-tól az akkor még más barlangokban ritkaságszámba menő elektromos világítást is bevezették. Lássuk, mit írt erről a barlangról dr. Róth Samu a Magyarországi Kárpátegyesület 1882-es évkönyvében (részlet az írásból):

„A Magas-Tátrának és környékének mészkőhegységeiben számos barlang van, melyek részint sajátságos alkotásuk, ré­szint pedig a talajukban levő ember- vagy állatmaradványok miatt méltók, hogy részletesebben leírassanak és tágasabb kör­ben is megismertessenek.
A bélai mészkőhegységben számos barlang van, melyek részint már régibb idők óta ismeretesek, részint pedig csak a legújabb időben fedeztettek fel. Az elsőkhez tartoznak az Alabástrom-barlang és a Jégpincze, az utóbbiak csoportjában különösen érdekes a Cseppkő-barlang. Ezen három barlang közel van egymáshoz és talán nem sokára gya­logút által lesz összekötve egymással, úgy hogy egy napi ki­rándulás alkalmával mind a három barlang és az azok közelé­ben levő és gyönyörű kilátást nyújtó pontok (Kilátás, Vaskapu, esetleg Homlokos stb.) kényelmesen megtekinthetők lesznek.

A Bélai-cseppkőbarlang
Béláról a zsdjári úton haladva 11 k.m. távolságban a Kotlina nevű völgybe érkezünk, melyben az utunktól elváló landoki út húzódik el. Ezen tájon elhagyjuk az országútat és balfelé az úgynevezett Quellgründchenben (Forrás-völgvecske) kényelmes gyalogúton, mely különben lóháton is megtehető, felfelé hatolunk. Körűl­belől félórai járás után a barlanghoz érünk, mely elé Béla városa ez évben menedékházat építtetett. Ezen barlang bejá­ratát Gulden Lőrincz, bélai, és Fábry, késmárki aranykereső már 1826-ban fedezték fel, de beljebb nem mertek hatolni egyrészt a barlang előrészének felette szűk voltánál fogva, más­részt pedig azért nem, mivel az erős légáram kioltotta a gyertya­lángot. Ezen felfedezés későbben teljesen feledésbe ment; és az újabb nemzedék még hírből sem ismerte ezen barlangot, midőn 1881-ben Britz és Husz, bélai polgárok, azt újból felfedezték és kötelekkel meg fáklyákkal ellátva egy részét át is kutatták. Az 1881-iki év aug. 25-kén egy nagyobb számú, részben szakértők­ből álló társaság kereste fel ezen bejárt részt, mely alkalommal több rendbeli mérések is eszközöltettek. A barlang akkor még nehezen volt bejárható: több helyen sok méternyi távolságra ha­son vagy térden kellett csúszni, s a hol fel lehetett egyenesedni, ott az útban heverő kőtuskók vagy különböző magasságú lépcsők felette megnehezítették a közlekedést. Két helyen körülbelől 8 méternyi meredek falról kötélén kellett lebocsátkozni, s az egész társaság nem győzte eléggé csudálni Britz és Husz urak bátorságát, kik első ottlétük alkalmával minden segítség nélkül ezen előttük még teljesen ismeretlen mélységbe mertek lebocsát­kozni; és ezen két úr valóban megérdemli, hogy nevök megörö­kíttessék az által, hogy ezen két falat Britz és Husz-lépcsőjének nevezzük.
A benyomás, melyet ezen barlang az egész társaságra gya­korolt, teljesen megegyező volt: a barlang egyes részei szépek, némelyek méreteiknél fogva impozánsak, de a hozzáférés oly annyira nehéz és néhol veszedelmes, hogy az eredmény nem áll kedvező arányban a reá fordított munkával és fáradsággal. Ezen kedvezőtlen ítélet daczára azonban akadtak Béla városában lelkes férfiak, kik nem rettentek vissza a természet gördítette akadá­lyoktól. hanem ernyedetlen szorgalommal hozzáláttak azoknak eltávolításához; és ez teljesen sikerűlt is. Fáradozásuk azonban még azáltal is lett jutalmazva, hogy új, az elsőknél sokkal szebb, sokkal érdekesebb részleteket sikerűlt felfedezni. Ezen fáradha­tatlanok sorában első helyen Kaltstein Ágoston urat kell felemlí­teni, ki a barlang hozzáférhetőségének létesítésénél, valamint a további kutatásoknál vezérszerepet játszott; nem hallgathatni el azonban Ludvigh János, Verboszky Imre, Dr. Greisiger és végűl tisztelendő Weber Samu érdemeit sem, melyeket Kaltstein úrnak lelkes támogatása, Weber úr azonkívül még a barlangnak lapok útján való megismertetése által szereztek maguknak.
A munkálatok szorgalmasan folytak az egész télen s tavaszon át, és f. évi július 6-án megtörtént a barlangnak ünnepélyes megnyitása s a közönségnek megtekintés végett való átengedése. Én Béla városának megtisztelő meghívása folytán két ízben látogattam meg e barlangot a múlt évi aug. 25-ikén és ez évben a megnyitás alkalmával. Az ezen két esetben szerzett tapasztalataim, továbbá Róth Márton és Kövi Imre barátim mérései és végűl Weber Samu úr szóbeli és irodalmi adatai azon kedvező helyzetbe juttatnak, hogy a t. olvasóknak meglehetős hű képet adhassak a barlang mos­tani állapotáról. De meg kell jegyeznem, hogy leírásom csak az eddig megnyitott részre vonatkozik, s hogy ezenkívül még számos terjedelmes ág van, melyekhez azonban a nagy közön­ség még nem férhet hozzá.
A Bélai-cseppkőbarlang szürkés-fehér triaszkorbeli mész­kőben van, melynek tisztán felismerhető rétegei É.-D. irány­ban csapnak és Ny. felé körülbelül 40 foknyi szög alatt dűlnek. A bejárat É.-Ny. felé néz és Kolbenheyer Károly lég­súlymérővel történt mérései szerint 962,6 méternyire fekszik a tenger színe felett.
A barlang előrésze kezdetben délkelet felé tart, nem sokára azonban egyenesen kelet felé fordúl; eredetileg oly szűk volt, hogy hason kellett csúszni, most azonban már annyira ki van tágítva, hogy kissé hajolt állásban kényel­mesen lehet benne végig járni. Azután délkeletnek, dél­nek és délnyugatnak fordúlva eljutunk egészen a Britz- és Husz-lépcsőkig, melyek a bejárattól 144 méternyi távolságban vannak. Útunk nagyobbára a rétegek csapása irányában, foly­tonosan lefelé vezet. A lépcsőkről lemenve, délkeleti irányt veszen a mindinkább táguló barlang, melynek falain itt-ott már cseppkő-képződmények is mutatkoznak. A hőmérséklet ezen tájon 7° C. volt. Tovább haladva egy baloldali hasadékon át, eljutunk a barlang legmélyebb pontjához, mely 882,4 mé­ternyire van a tenger színe felett. Visszatérve a tágasabb üregbe és néhány lépcsőn déli irányban felfelé haladva, ismét nyugatra kell kanyarodnunk; irányunkat még többször meg­változtatva. de mégis nagyjában dél felé haladva, eljutunk a barlangnak egy oly részletébe, mely részint nagy méreteinél, részint cseppkő-képleteinél fogva (szószék, fül stb.) igen érde­kes. Ezen üregtől nagyjában éjszaki irányban húzódik a „dal­csarnok", melynek gyorsan emelkedő és nedves talaján nem könnyen lehet felhatolni. A dalcsarnok kezdetén (886,2 m.) meglehetős mély tócsa van, melynek vize 2° hőmérsékletet mutatott, míg a levegő hőmérséklete ezen a helyen közel 8° C. volt. A tócsával szemben balfelé van a „szoborcsarnok" kisebb méretű, de igen változatos alakú és még jelenleg is képződő cseppkő-képletekkel. Visszatérve a dél-nyugat felé vezető főútra, több medenczéhez érkezünk, melyekben külö­nösen esős időben víz szokott összegyűlni; s ugyancsak itt van a baloldali fal mellett egy 34 méter mély kút is, mely a barlang eddig ismeretes legmélyebb pontjához vezet le. Az 1881-diki látogatásunk alkalmával csak az említett tócsákig jutottunk, melyeknek utolsója a bejárattól 286 méternyi távol­ságban van; a legnagyobb 900 méternyire van a tenger színe felett. Múlt évi látogatásunk alkalmával azonban már tovább hatoltunk; a tócsák mellett levő meredek falra 18 m magas lépcső vezet fel a „Parnassus"-ra, honnan kezdetben délnek és azután délnyugatnak fordúlva, az óriási méretű „Kaltstein Ágost-dómba" kerülünk, mely balfelé a nagy közönség szá­mára addig még hozzá nem férhető, de messze elhúzódó üre­gekkel áll összefüggésben, míg jobbfelé egy szabályosan bol­tozott 140 m. hosszú és a legváltozatosabb cseppkő-képződ­ményekkel és alakzatokkal díszített ágba vezet, melynek kezdete 934,4 m., vége pedig közel 970 m.-nyire, van a ten­ger színe felett, tehát csak valamivel magasabban a bejáratnál. Ezen ág előrészét „kápolná”-hoz hasonlították, melyben a „ke­resztelő-kő" és „szenteltvíz-tartó" is van; nem messze a ká­polnától terül el a „temető" (960,8 m.). melyben cseppkő-alkotta sírdomb-sorok és sírkövek láthatók. Azután következik a „díszterem", mely leggazdagabb mindenféle phantastikus képletekben. Itt mind a stalaktitok, mind a stalagmitok felette nagy számmal és igen különböző méretekben vannak kikép­ződve. Némely képződmény megkövesedett vízeséshez, más pálmához, fatörzshez, szoborhoz, jégcsapokhoz stb. hasonlít. Ezen ágnak egy oldalsó nyúlványa „a kincses szekrény" még gazdagabb ilynemű képződményekben.
A Bélai-cseppkőbarlangról valóban mondható, hogy minél beljebb hatolunk, annál érdekesebb és élvezetesebb is. Őszinte óhajtásunk, hogy ezen állítás igazsága a még megnyitandó új részletekben is kitűnjék s hogy az ezentúl érkezendő látoga­tók is még nagyobb mértékben meg legyenek elégedve kirán­dulásuk eredményével, mint meg volt elégedve az első esz­tendő 500-600 látogatója.
Tudományos tekintetben ezen barlang kevésbbé fontos; régészeti tárgyak vagy egyéb régibb emberi nyomok, fossil csontok stb. eddigelé nem találtattak. Az egész barlang áramló vizeknek földalatti medre volt, mely az idők folyamában mind­inkább tágasabbra vájatott. A vizek a barlang minden eddig ismeretes részéből a legmélyebben fekvő pont felé tartottak és onnan tovább lefelé vették útjokat. Jelenleg a nagyobb víztömegek a barlang ezen színtájából már eltűntek és való­színűleg alantabb fekvő útakon haladnak, minek az a követ­kezménye, hogy a barlang nagyobbodása már teljesen meg­szűnt. De azért nem marad változatlanul ezen földalatti, közel 450 m. hosszú labyrinth: az éltető elem nem hiányzik benne még teljesen; a tetőről lecseppegő és az oldalfalakról lecsurgó víz még folytatja munkáját, ámbár ellenkező irányban, mint hatalmas, mert tömegesebb elődje; a mostani víz épít, alkot, míg a régi rombolt, vájt. A szép cseppkő-képződmények még csak keletkező félben vannak, s ha az emberek barbár keze nem fog zavarólag hatni, évről évre növekedni fognak a bar­lang szépségei. De azért már ma is olyan érdekesek és szá­mosak, hogy megtekintésök mindenkinek ajánlható.”
Forrás: Dr. Roth Samu: A Magas-Tátra és környéke barlangjainak leírása – A Magyarországi Kárpátegyesület Évkönyve – Késmárk, 1882 - 9. évfolyam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...