A Tátra egyik legszimpatikusabb
állata kétséget kizáróan a mormota (Marmota marmota). Minél többet tanulmányozzuk
az életüket, szokásaikat a szakirodalomban és saját megfigyelések során, annál
inkább látható, hogy amióta védettséget élveznek, életük egy hosszan tartó
idilli állapot. Az emberen kívül egyetlen valódi ellenségük van, mégpedig a
sas, amely a Tátrában meglehetősen ritka madár. A mormoták sok időt töltenek
játszadozással, versenyeznek egymással a hegyi réteken, lejtőkön, miközben
növényekkel és rovarokkal táplálkoznak, melyek nagy mennyiségben megtalálhatóak
élőhelyükön.
A folyamatos táplálkozásnak köszönhetően a nyári szezon végére
vastag zsírréteg rakódik le testükön. Majd amikor ősszel beköszönt a hideg és
barátságtalan idő, a mormota ügyesen elkészíti téli lakhelyét, ahol aztán mély
téli álomba szenderül. Miközben más állatok folyamatosan küzdenek, hogy
túléljék a kemény téli fagyokat (a zergék pl. a vastag hó alatt fűmaradványokat
keresnek), addig a mormoták a hóréteg alatti, saját csendes és biztonságos
kotorékaikban, vastag zsírpárnájukat felélve finom horkolással vészelik át a
téli napokat.
Származásuk
A mormota, az egyik legnagyobb
rágcsálóféle (csak a hód nagyobb tőle) a pliocén korszak végén jelent meg
Észak-Amerikában, majd a késő harmadkorban telepedett meg Eurázsiában. Később,
a negyedidőszakban a mormoták mindenfelé megtelepedtek, ahol a gleccserek
visszavonulása után megjelent a növényzet. Jelenleg 14 faja él az északi
féltekén. Európában jelenleg két mormotafaj található. Kazahsztán kopár
sztyeppéin él a bobak (Marmota bobak), az Alpokban és a Kárpátokban pedig a
havasi mormota (Marmota marmota). A Pireneusokban betelepített fajként élő
Marmota primigenia a közelmúltban halt ki. Alapjában minden mormotafaj nagyon
hasonló, csak szőrzetük színében mutatkozik eltérés.
Előfordulása
Európában leggyakoribb a havasi
mormota, amelynek két alfaja van: az egyik a Marmota marmota marmota, amely
Európa-szerte megtalálható a hegyekben, a Tátrát kivéve, ahol a másik alfaj, a
Marmota marmota latirostris, a tátrai mormota él. Bár a mormotát jelenleg nem
fenyegeti a kihalás veszélye, korábban széles körben vadászták húsáért,
bundájáért és zsírjáért, amelyről azt tartották, hogy a reumát is gyógyítja. Állománya
a XIX. század végén volt a legalacsonyabb, ekkor egyes fajokat a kihalás
veszélye fenyegette. A XX. század elején bevezetett állatvédelmi törvények azonban
megakadályozták a kihalását, és az állatok egyedszáma Európa-szerte
növekedésnek indult.
Jelenleg havasi mormoták
Németországban (Fekete-erdő), Franciaországban (az Alpokban és a
Francia-középhegységben), Ausztriában (Alpok), Szlovéniában (Júliai Alpok),
valamint Svájcban (Jura-hegység) élnek. Franciaországban, a Vogézekben is
megpróbálták meghonosítani, ez azonban nem vezetett eredményre. Ezekben a
hegységekben a havasi mormota élettere az erdő felső határa felett, 1400-2700
méter tengerszint feletti magasságban található. E szabály alól azonban vannak
kivételek, találkoztak már mormotakolóniával 800 méter magasságban is, de jóval
3200 méter felett is.
A Lengyel-Tátrában a legtöbb mormota
a Svinica északi fala alatti lejtőkön, a Réz-hágóba vezető sárga jelzésű
turistaút közelében, az Alsó-Liptói-Őrszem lejtőin, a Réz-hegy északnyugati
lejtőin a Lengyel-Öt-tó-völgyében, a Zawratra vezető kék jelzésű turistaút
mentén a Gąsienica-völgyben, a szlovák oldalon a Felső-Kapor-hágó környékén,
valamint a Malompataki-völgyben, a Fátyol-vízesés közelében (és persze a
Felkai-völgyben, a Virágoskertben – a szerk.).
A mormoták testfelépítése
A mormota masszív, zömök állat,
testét vastag bunda borítja. Testének felső részét hosszú és vékony, hasát és
testének alsó részét rövid, sötét és nagyon sűrű szőrzet borítja. Szőrzetének
színárnyalata az állat mozgásától függően változik, hiszen a havasi mormoták
testét borító szőrszálak a testtől távolodva négy különböző színt vesznek fel:
legközelebb a testhez fekete, aztán vöröses (rőt), majd ismét fekete, és a végén
bézs színű. A hátukon lévő szőrzet általában szürkésbarna vagy sárgásbarna,
oldalt és a hasukon világosabb, fejükön, a szem körül pedig barnás-fekete.
Néhány egyed színe teljesen fekete vagy fehér (albínó). A kölykök szőrzetének
színe inkább szürke, és kicsit sötétebb, mint a felnőtteké. Évente egyszer,
tavasszal vagy nyár elején vedlenek.
A tátrai mormota testének hossza 40–55
cm (a farok nélkül, amely 15–20 cm), súlya 4–6 (max. 8) kg. között változik.
Mancsának mérete 8–9,5 cm, nagyon éles karmokkal. Feje rövid és széles, két pár
metszőfoga (egy felül és egy alul) egész életében nő. Hátsó lábuk hosszú és
erős, az első kicsivel rövidebb. A mormoták szeme meglehetősen speciális szerv,
nagyon széles látómezővel, ennek köszönhetően mozgás közben is tökéletesen
látnak. Szintén jól fejlett a hallásuk, és fontos szerepet játszanak az
életükben a szagok. Kifinomult érzékszerveiknek köszönhetően a mormoták nagyon
jól el tudják kerülni a veszélyt.
A mormoták mindennapi élete
Ezek a kedves állatok a nyitott
tereket és a déli lejtőket kedvelik, mivel nagyon szeretnek a napon sütkérezni.
Mivel a mormota növényevő állat, lehetőleg olyan élőhelyet választ magának,
ahol a sziklás terep egyhangúságát füves, cserjés részek törik meg, a hegyi
növényzet között ássák ki keskeny járataikat. Valóságos járatrendszert ásnak a
puha talajba, egy fő-, és több mellékjárattal. Az ásás a mormoták igazi
szenvedélye, ezt erős lábaikkal végzik, melyek ásóként működnek. Erős fogaikkal
az útjukba eső nagyobb köveket is megmozgatják.
Saját territóriumukban élik
életüket, kotorékuk főjárata és a táplálékforrásként szolgáló terület között
érzik jól magukat. A kolónia minden tagja osztozik a kotorékon, amely életük
legfontosabb színtere, hiszen óvja őket az ellenségtől, a napsütéstől, és itt
nevelik fel a fiatalokat. Járataik végét általában szénával vagy fűvel töltik
meg, kivéve egy járatot, melyet illemhelyként használnak. Egy járatban
általában egy család él, járataikat a felnövő nemzedékek részére állandóan
bővítik, sokszor olyan mértékben, hogy alagutak és kamrák összefonódó
komplexumát hozzák létre. Általában 5–15 tagú csoportokban élnek, melynek élén
egy domináns pár áll. Az öreg hímek általában magányosan élnek.
A mormoták nem haboznak más kolónia
járatait használni, ha életüket veszélyben érzik, de a veszély elmúltával aztán
minden állat visszamegy saját járataiba. Táplálkozás közben gyakran felállnak
hátsó lábaikra, így figyelik a veszélyt jelentő ragadozókat. Amint veszélyt
észlelnek, éles füttyel jelzik azt, ennek hallatán hirtelen a csoport minden
tagja eltűnik saját járataiban. A territóriumukba belépő idegenek észlelése
esetén – melyet szag alapján ismernek fel – először a farkukkal a földet verve
figyelmeztetik társaikat, majd fogukat csattogtatják, aztán prüszkölnek.
A mormoták különböző füttyjelekkel
kommunikálnak. Ezt a hangot nem csak veszélyhelyzetben (róka, sas, ember
közelsége) adják ki, hanem játék közben is. Megfigyelték, hogy ugyanaz az állat
32 perc alatt 959 különböző hangot adott ki! Leginkább a levegőből érkező
támadástól félnek, és amikor a mormota meglátja a levegőben köröző sast, rövid,
éles füttyel jelzi társainak, hogy azonnal be kell menekülni a kotorékokba.
Ember vagy háziállat láttán más hangot adnak ki, amely nem okoz pánikot az
állományban. A mormoták ilyen hang hallatán összegyűlnek, megpróbálják
felderíteni, miért történt a riasztás, majd ezután elfutnak. Többször
előfordult, hogy amikor a mormotákat megfigyelő szakember nyugodtan és csendben
viselkedett, nem tett semmilyen hirtelen mozdulatot, az állatok nem adtak ki
figyelmeztető sípjelet, csak lassan mászkáltak a járat közelében, és
figyelemmel követték az ember tevékenységét.
A mormota idejének mintegy 80 %-át a
járataiban tölti. A fennmaradó időt táplálékszerzésre fordítja, esetleg
készenléti helyzetben várakozik (kiegyenesedve ül a farkára támaszkodva), vagy
játszik (főleg a fiatalok). Szeretnek a napon fekve, mancsukat a törzsük mellé
kinyújtva sütkérezni.
Szinte az összes rendelkezésre álló
növényt, magvakat megeszi, de a rovarokat, pókokat, férgeket sem veti meg.
Főleg a reggeli és a késő délutáni órákban táplálkozik, amikor nincs olyan nagy
meleg. Ha az időjárás kedvező, hihetetlen mennyiségű táplálékot képes
elfogyasztani annak érdekében, hogy bőre alatt minél vastagabb zsírréteget
halmozzon fel, amely a hosszú hibernálási időszak túlélését szolgálja.
Nyár végén a mormoták aktívan
gyűjteni kezdik a növényi részeket, füvet és szénát halmoznak fel járataikban,
amely aztán puha ágyként szolgál majd a hosszú hibernálási időszak alatt. Ez
nagyjából október környékén kezdődik, ekkor téli járataik nyílását belülről betömik,
és egymáshoz nagyon közel húzódva az egész család mély hibernációs állapotba
kerül. Ebben az állapotban szívműködésüket hihetetlenül alacsony fokra,
percenként négy dobbanásra csökkentik, és általában négy percenként egyszer
vesznek lélegzetet. Ebben a folyamatban nagy jelentősége van a zsírrétegnek,
amit a mormoták a nyár folyamán halmoztak fel bőrük alatt. Testük hőmérséklete
lecsökken majdnem annyira, mint a levegő hőmérséklete, ám ha a hőmérséklet
fagypont alá süllyed, pulzusuk és légzésük felgyorsul. Gyakran előfordul (főleg
fiatalabb korban), hogy a mormota nem éli túl a telet, ennek oka a bőre alatti
zsírréteg nem megfelelő vastagsága.
Tavasszal, a 6–7 hónapos hibernálási
időszakot követően párosodnak, majd ezután 33–34 nappal jönnek világra a
kölykök. Egy nőstény egy–hét (leggyakrabban három) kölyköt hoz világra, akik
vakon, de már szőrösen születnek meg. Az anya általában 40 napos koruk után
hagyja el a kölyköket, amikor azok már készen állnak elviselni a gyakran
szélsőséges körülményeket. A mormoták 2 éves korukban érik el az ivarérettséget.
Fogságban 15-18, a szabad természetben azonban legfeljebb 15 évig élhetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése