Új terepjárókat kaptak a hegyimentők Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2012/04/17
Hirdetés

A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) a jövőben hét új terepjáróval látja el a turisták mentésével kapcsolatos feladatait. A hét darab vadonatúj Land Rover Defendert, amely összesen 570 ezer €-ba került, március 30-án személyesen a szlovák belügyminisztertől vették át a Mentőszolgálat munkatársai Ótátrafüreden.

„Az eddig használt autókat 1998-1999-től, vagyis immár 14 éve használta a szolgálat, ezek karbantartása egyre nagyobb ráfordítást igényelt. A hegyimentők különösen télen végeznek nehéz munkát, ezért úgy vélem, ezek az új autók hatékonyan segíteni fogják a mentési tevékenységet” – mondta a belügyminiszter.
„A HZS által használt technikai felszerelések felett is elszáll az idő, emiatt némely eszköz használata egyre kockázatosabb a mentőakciók során. Az utóbbi években nem sikerült oly mértékben megújítani technikai eszközeinket, ahogyan az szükséges lett volna” – mondta Jozef Janiga, a HZS vezetője. A mentés során használt technika azonban nem csupán az autókat jelenti, minden eszközt rendszeresen fejleszteni kell. „Ezek nem egyszer megvásárolt dolgok, amelyeknek aztán végtelen az élettartama. A technikai eszközöket állandóan fejleszteni kell, csak úgy tudjuk biztosítani a mentést végzők egészségét és életét, ha a mentési akciókban mi is a világ más tájain használt legfejlettebb technológiát alkalmazzuk” – mondta Janiga. Hozzátette, hogy az új autók nem csak a mentést végzők, hanem a hegyekbe látogatók biztonságát is szolgálják. Az új, 100 %-os kapaszkodóképességet jelentő négykerék-meghajtású terepjárókból a Hegyi Mentőszolgálat Szlovákia hegységeiben működő valamennyi műveleti központja 1-1 autót kap. Kiegészítő felszerelésként el vannak látva pl. ABS-el, valamint kiegészítő reflektorokkal, amelyek a rossz látási viszonyok között végzett mentőakciók során lehetnek hasznosak.
Forrás és fotó: http://poprad.korzar.sme.sk
Hirdetés
Hirdetés