Történelmi magyar városok - asztali naptár Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2011/12/19
Hirdetés

 

 

A Trianon Múzeumtól az utóbbi időben megszokhattuk, hogy minden évben igényes, a magyarsággal, Trianonnal, az országvesztéssel kapcsolatos témákat feldolgozó falinaptárt adnak ki. Ebben az évben újdonságként a már megszokott falinaptár mellett asztali naptárral is kedveskednek a régi korok hangulatát kedvelőknek.

 

A „Történelmi magyar városok Kolozsvártól Pozsonyig” címmel kiadott asztali naptár lapjain minden héten egy-egy történelmi magyar várost ábrázoló képeslapon, a városhoz kötődő neves személyiségektől származó rövid idézeteket olvasva ismerhetjük meg a város sajátosságait, jellegzetességeit.

 

A Fergeteg hava, vagyis január harmadik hetében pl. Kassát, a Felvidék fővárosát ismerhetjük meg, az alábbi Márai Sándor idézettel: „A Bankó egyik kilátópontjáról be lehetett látni a várost, tornyaival, magas háztetőivel, keskeny utcasoraival... A város kis területen megfért szűk utcáival, apró piacaival, melyeket az egykori várban és erődítésben mértek ki ilyen szűkösen; s a csúcsíves tetők fölött, zsúfolt háztömegeknek oly pontosan a közepén, mintha körzővel szabták volna ki a helyét, magasan emelkedett a dóm...
A hatszáz éves székesegyház magasan állt a város fölött, mint a középpontja minden életnek, gondolatnak, amely évszázadokon át áramlott körülötte: mintha időkön és korokon át tartaná a város egyensúlyát, mint a megformált Eszme, amely messze láthatóan emelkedik ki a körülötte csámcsogó, halandó köznapi zűrzavarból, a város meghitt zsivajából... melyek már Rákóczi idejében is hirdettek ünnepet, veszedelmet és halált.”
Az igényes kivitelű, 15x30 cm méretű asztali naptár megrendelhető a Forrás: https://www.magyarmenedek.com
Hirdetés
Hirdetés