A hegy fohásza

A Tengerszem-csúcs a Róth Márton-csúcsról

Vándor, ki átkelsz énrajtam, tekints reám!
Én vagyok az, kinek köveiből házadat építed,
szobraidat faragod.
Én vagyok az út vándorlépteid alatt.
Napsütötte lankáimon megpihenve
hegy-völgyeim látványa nyugtat,
bérceimre hágván feltárul a szemhatár.

Szikláimon sólyomfiak bontogatják szárnyukat,
Meredélyeim virágcsodákat oltalmaznak

Rengetegeim vadak tanyája
Szurdokaim titkait előtted felfedem
ellenségeidtől ormaimon védelmet találsz.

Hozzám menekülsz,
ha a viharban barlangjaim oltalmára vágyol.
Mélységeim kincseket rejtenek,
Szenem fűti kohóidat,
érceimből fémeket olvaszthatsz.
Én vagyok, aki a csillagok közelébe hívlak
derült nyáréjszakákon
eltűnődve messze tekinteni szirtjeimről.
Vándor, ki átkelsz énrajtam, ne félj!
Megóvlak, ha méltó vagy reá!