A Lengyel-Öt-tavi menedékház egyik dolgozójának lélekjelenléte nélkül valószínűleg elveszett volna Urszula Olszowska titokzatos eltűnésének és halálának döntő bizonyítéka. A tények azt támasztják alá, hogy a rendőrség és a katasztrófavédelmi szolgálatok botrányos tétlensége is szerepet játszhatott abban, hogy a mai napig sem lehet tudni, milyen körülmények között vesztette életét a fiatal fotóriporter a Lengyel-Tátrában.
Milyen segítségre számíthatott az a család, amely titokzatos módon elvesztette a lányát? Az eltűnéssel foglalkozó rendőrök, ügyészek, hegyimentők között nem volt egyetlen olyan személy sem, aki kellő odafigyeléssel foglalkozott volna az esettel. A menedékház recepciósának emlékezetén múlott, hogy hosszú hetek tétlensége után a hivatalos szervek is kezdték komolyan venni ezt a titokzatos eltűnési ügyet.
A krakkói Urszula Olszowska, a „Gazeta Krakowska” nevű újság 24 éves fotóriportere 2010. július 28-án tűnt el. Úgy indult el otthonról, hogy találkozik egy barátjával, de a lány apja már ekkor ideges volt, a nagy hátizsák, valamint az abba becsomagolt hegyi felszerelés láttán. Erről a „találkozóról” a lány aztán nem tért haza. Édesapja folyamatosan hívta telefonon, amely azonban néma maradt. Ekkor a megzavarodott apa sorra hívta a lengyel hegységekben található menedékházakat, nem látták-e a lányát. Miután mindenhonnan nemleges választ kapott, maga indult a keresésére. A lányát ábrázoló plakáttal a kezében a Tátrától a Karkonosze-hegységig sorra járta a hegységek szálláshelyeit. Az áttörés szeptemberben következett be, amikor a Lengyel-Öt-tavi menedékház egyik dolgozója a fénykép alapján emlékezett annak a mosolygós lánynak a fotójára, akinek személyi igazolványát egy hátizsákkal együtt egy hónappal korábban hozták be a menedékházba ismeretlen turisták. A recepciós elmondása szerint a hátizsákot átadó turisták láthatóan idegesen viselkedtek. Elmondásuk szerint a hátizsák mellett találtak egy véres zsebkendőt, valamint a lány ruháit. A hátizsákon szintén vérfoltokat lehetett látni. A megtalálók nagyon aggódtak amiatt, hogy a hátizsák tulajdonosának talán segítségre van szüksége, ragaszkodtak hozzá, hogy értesítsék a megfelelő hivatalos szerveket, valamint meghagyták telefonszámukat is. A hátizsákot átvevő alkalmazott azonnal hívta a Tátrai Önkéntes Hegyimentők Egesülete (TOPR) ügyeletesét, aki azonban a későbbi vizsgálat megállapítása szerint a bejelentést félretette, ahelyett, hogy értesítette volna a rendőrséget.
A lány apja nem sokkal ezután személyesen ment el a rendőrségre, akik ezután a hegyimentőkkel közösen kezdték el átfésülni azt a területet, ahol a hátizsákot megtalálták. A keresés eredményeként szeptember 15-én a Siklawa-vízesés közelében, a Roztoka-patakban, kb. 150 m-re a hátizsák megtalálási helyétől megtalálták a lány holttestét. A vizsgálatot felügyelő nowy sacz-i ügyész nyilatkozata szerint a boncolás nem tudta kimutatni, mi okozta a lány halálát. Nem voltak olyan sérülései, amelyek magyarázatot adhattak volna halála okára, és azt is megállapították, hogy a testén talált sérülések már halála után keletkeztek.
A nyomozó szervek passzivitása láttán a lány apja úgy döntött, maga jár utána, miképpen halt meg a lánya. 2010 októberében ismét elment lánya megtalálásának helyszínére, ahol megdöbbentő felfedezéseket tett. Ursula apja megtalálta lánya esőkabátját, melyen a szakadásnyomokból arra következtetett, hogy azt menekülés közben letéphették a lányról. Fotókat készített a helyszínen, és azokat átadta a rendőrségnek, melyet azonban sem a rendőrség, sem a nyomozást felügyelő ügyészség nem akart elfogadni, kifogásolva a fotók túl nagy formátumát.
A nyomozók és a hegyimentők hanyag munkájáról nyilvánosságra került újságcikkek hatására az ügy átkerült Krakkóba. Kiderült, hogy a hátizsákot megtaláló turistákat sem a rendőrség, sem az ügyészség nem hallgatta ki. Nem vizsgálták át kellőképpen a helyszínt, sőt, a lány telefonjának cellainformációit sem ellenőrizték. Ennek ellenére a zakopanei rendőrségi vizsgálók semmilyen felelősségre vonásban nem részesültek, mivel a törvények szerint a Magas-Tátra területe nem tartozik a rendőrség hatáskörébe. Vagyis ez azt jelenti, hogy a rendőrség nem keresheti az eltűnt személyeket a Nemzeti Park területén. A rendőrség munkatársai nem hivatalos tárgyalásokon maguk is elismerték, hogy jogszabályi, személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek megteremtésével lehetne megelőzni az ilyen esetek jövőbeni előfordulását.
A Hegyimető Szolgálat akkor szolgálatban lévő ügyeletese sem tudta megmagyarázni, miért nem tett eleget az ilyen esetben előírt feladatainak. Magyarázatában utalt a turistaszezon csúcsán felhalmozódó egyéb teendőire. Miután bíróság elé került az ügy, arra próbálnak magyarázatot találni, vajon csak emberi hibák miatt hiúsult meg az eljárás, vagy a rendszert kell átdolgozni.
Adam Olszowski már nem szeretne a lánya eltűnéséről beszélni. Reméli, hogy a krakkói rendőrség nyomozása megállapítja, mi történt e hegyekben.
A szerkesztő megjegyzése:
Eddig maga a hír. Már önmaga ez is megdöbbentő. De még megdöbbentőbb számomra a hivatalos szervek tétlensége. Hiszen mi, egyszerű turisták abban a hitben járjuk a Tátra ösvényeit, hogy tudjuk, illetve most már inkább csak úgy írom, bízunk benne, hogy az arra illetékesek tudják és értik a dolgukat abban az esetben, ha a körülmények kedvezőtlen alakulása folytán bajba kerülnénk. A lengyel sajtóban mai napig is jelennek meg riportok az esettel kapcsolatban, hiszen még ma sem tisztázott, mikor és milyen körülmények között vesztette életét a fiatal fotóriporter. Nem tisztázott, valóban találkozott-e valakivel a lány az eltűnése előtt, és ha igen, akkor hol és kivel? Azt sem lehet tudni, hogy került a Siklawa-vízesés közelébe, bár a hátizsákjába csomagolt túrafelszerelésről olvasva, az azért elég nyilvánvalónak tűnik, hogy a hegyekbe, túrázni indult el otthonról. De vajon egyedül indult volna a hegyre, vagy volt vele valaki, akinek személyét egyelőre homály fedi? Kérdések sora, melyekre nincs válasz. Egy dolog azonban biztos: egy fiatal lány életét vesztette a Tátrában, egy népszerű és sokak által járt turistaút közelében.
Arra azonban mindenképpen felhívja ez az eset a figyelmet, hogy akár Szlovákiában, akár Lengyelországban találunk szállást magunknak, és onnan indulunk el túrázni a Tátrába, a háziakat tájékoztassuk aznapi úticélunkról. Nem kell ahhoz ismernünk a vendéglátó ország nyelvét, hogy ezt egy-két mondattal megtegyük. Valaki tudjon arról, hol, merre járunk a hegyen, és ha az általunk megadott időben nem érkezünk vissza szállásunkra, akkor legalább ezen adatok birtokában tudja értesíteni a hivatalos szerveket. A menedékházakban erre van rendszeresítve a túrakönyv, de szállodákban és magánszállásokon ritkán találunk ilyet. A Lengyel-Tátrában egy-kettőbe belelapozva nem sok magyar nyelvű bejegyzéssel találkoztam, pedig azt gondolom, nem kell tudni sem szlovákul, sem lengyelül ahhoz, hogy leírjuk, mikor, hová, mennyien, milyen útvonalon indultunk, és mikor számítjuk a visszaérkezésünk időpontját.
Amennyiben érdemi fejleményről tudok beszámolni, természetesen közre fogom adni.
